2014. július 8. kedd

júl. 8
11:18
Ab: alkotmányellenesek a három csapás halmazati szabályai (ATV)
Alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv (Btk.) büntetéskiszabással kapcsolatos szigorúbb halmazati szabályai, amelyek szerint a legalább három, ember elleni erőszakos bűncselekményt elkövetőkre esetenként kötelezően életfogytiglant kell kiszabnia a bírónak - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden nyilvánosságra hozott határozatában.
júl. 8
11:20
Ultraortodox család tagjai ölték meg a palesztin fiút (ATV)
Egy izraeli család tagjai ölték meg a palesztin fiatalt - derült ki az izraeli média által a múlt szerdai jeruzsálemi gyilkossággal kapcsolatban nyilvánosságra hozott újabb részletekből.
júl. 8
11:36
Washington kiteszi a kiskorú illegális bevándorlókat (Infostart)
Nem maradhat az Egyesült Államokban azoknak a közép-amerikai kiskorúaknak a többsége, akik hivatalos okmányok és szülői kíséret nélkül vándoroltak be az ország területére - jelentette ki Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
júl. 8
11:36
Ab: nem lehet népszavazni a Paksi hitel ügyében (Alternatív Energia)
Korábban a Kúria is megtagadta a népszavazási kérdés hitelesítését.
júl. 8
11:36
„Populista Orbán, történelemhamisítás” Magyarország az FP címlapján (ATV)
A holokauszt után hetven évvel a jobboldali magyar kormány igyekszik tisztára mosni az ország háborús bűneit egy nemlétező múltat bemutató, ízléstelen emlékművel – szó szerint ezzel a felütéssel közölt cikket a mértékadó Foreign Policy külpolitikai szaklap a Szabadság téri emlékmű körüli mizériáról.
júl. 8
11:38
Ránk is ez vár? - Tomboló vihar, heves esőzés Európában (Alternatív Energia)
Az utcákat ellepő víz megbénította Milánót.
júl. 8
11:54
Alkotmányellenesek a három csapás halmazati szabályai (Infostart)
Alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv büntetéskiszabással kapcsolatos szigorúbb halmazati szabályai, amelyek szerint a legalább három, ember elleni erőszakos bűncselekményt elkövetőkre esetenként kötelezően életfogytiglant kell kiszabnia a bírónak - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden nyilvánosságra hozott határozatában.
júl. 8
11:54
Kiszivárgott a népszerű tv-sorozat új évadának forgatókönyve (Alternatív Energia)
júl. 8
11:54
Paksi erőmű: nem lehet népszavazást tartani (Metropol)
Visszautasította az Alkotmánybíróság az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát.
júl. 8
11:56
Figyelmeztető munkás-sztrájk, a cégvezetés nem enged (Alternatív Energia)
A taggyűlés határozata alapján hosszabb munkabeszüntetésre is sor kerülhet a Lagermaxnál.
júl. 8
11:58
Tetőzik a kánikula - jön a hidegfront (Alternatív Energia)
Zivatar, viharos szél, jégeső, lehűlés várható. Keleten még 31-35 fok is lehet.
júl. 8
12:30
Semjén: nemzetmegtartó ereje van a magyar nyelvnek (Infostart)
A magyar nyelv nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem rendezvényének megnyitóján kedden Budapesten. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében azt közölte: 300 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési programot indít a kormány a…
júl. 8
12:30
MSZP: A lépfene-ügy az agrárium szétverésének első súlyos tünete (Alternatív Energia)
Nem árt áttekinteni, mi is történt valójában.
júl. 8
12:32
Zűrök a MODEM körül (Alternatív Energia)
Nagy a csend az ellopott Csontváry-kép ügyében.
júl. 8
12:48
Ellenőrizte az Államkincstárnál a kampánypénzek felhasználását az ÁSZ (Infostart)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte az áprilisi országgyűlési választáson egyéni választókerületben mandátumot szerzett képviselők választási kampányára fordított támogatásainak szabályszerű felhasználásának helyszíni ellenőrzését a Magyar Államkincstárnál - közölte hírportálján az ÁSZ kedden.
júl. 8
12:48
Alcsútdoboz: ennyi ingatlanja van Mészáros Lőrincnek (ATV)
Felcsúton kampányolt, másnap kombájnnal feltúrták annak az alcsútdobozi juhásznak a földjét, aki az Együtt-PM jelöltjeként indul az őszi önkormányzati választáson.
júl. 8
12:50
Seszták leállíttatott minden szerződéskötést az állami cégeknél (ATV)
Körlevélben állíttatott le minden szerződéskötést a fejlesztési miniszter száznál is több állami cégnél – jelentette a Cink egy állami társaságnál dolgozó forrást idézve, aki látta az utasítást tartalmazó üzenetet.
júl. 8
13:06
Így döntött Paks ügyében az Alkotmánybíróság (Infostart)
Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát, amelyet azért nyújtottak be, hogy lehessen népszavazást tartani a paksi erőmű állami hitelfelvétellel történő bővítéséről.
júl. 8
13:06
Döntött az Ab - Vihetik a szövetkezeti hitelintézeteket? (Alternatív Energia)
júl. 8
13:06
Lépfene: jó politikai kapcsolatai lehetnek az érintett cég vezetőjének (ATV)
Jó politikai kapcsolatokkal rendelkezhet az a tiszafüredi állattartó cég, ahol a múlt héten megjelentek az első lépfenés esetek – írta a keddi Népszabadság.
júl. 8
13:08
Ezért hosszabb a hétvégi kamionstop (Infostart)
Szombaton lépett életbe a nehéz tehergépjárművek meghosszabbított forgalomkorlátozása, a nyári kamionstop így szombaton este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési főosztályvezetője azt mondta: remélik, a délelőtti időszakban nem okoznak torlódást a tehergépkocsik.
júl. 8
13:24
Csehszlovák bírálat a nagymarosi munkálatok felfüggesztése miatt (Infostart)
1989. július 8. szombat: A BBC brit rádió beszámolója szerint nyílt vita alakult ki a román és a magyar vezetők között a Varsói Szerződés néhány nappal ezelőtti bukaresti csúcstalálkozóján. Magas beosztású csehszlovák pártvezető bírálta Magyarországot a nagymarosi munkálatok felfüggesztése miatt éppen azon a napon, amikor a magyar és a csehszlovák miniszterelnök erről a kérdésről is egyeztetett…
júl. 8
13:42
Döntött az AB: rendben van a trafiktörvény (Infostart)
Elutasította az Alkotmánybíróság azt az alkotmányjogi panaszt, amely a nemzeti vagyonról, valamint a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvények egyes részei alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
júl. 8
13:42
Másodfokú riasztás felhőszakadás miatt (Metropol)
Győr-Moson-Sopron, Fejér, Veszprém, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye több járásában van érvényben a narancssárga riasztás.
júl. 8
13:42
Riasztás heves zivatarok, felhőszakadás miatt (Alternatív Energia)
Pest megye több járásában is érvényben van a másodfokú riasztás,
júl. 8
13:42
Kim Dzsong Un elsántikált Kim Ir Szen előtt (ATV)
Kim Ir Szen 1994. július 8-án hunyt el, és a tiszteletére tartott rendezvényen hatalmas portréja előtt a hadsereg és a kommunista párt több ezer képviselője gyűlt össze. Kim Dzsong Un sántikálva vett részt a megemlékezésen.
júl. 8
14:00
Itt vannak a kormánymegbízottak (ATV)
Kinevezte Orbán Viktor miniszterelnök a kormánymegbízottakat.
júl. 8
14:18
Kinevezte a miniszterelnök a kormánymegbízottakat (Infostart)
Kinevezte Orbán Viktor miniszterelnök a kormánymegbízottakat.
júl. 8
14:18
Elutasították a trafiktörvényt támadó panaszt (Metropol)
Tizenhat indítvány támadta a trafiktörvényt.
júl. 8
14:18
Felelősségre vonják a kommunista börtönparancsnokot (ATV)
A Kolozs megyei szamosújvári (Gherla) börtön egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istrate ellen tett feljelentést emberiesség elleni bűntettek gyanújával a legfőbb ügyészségen kedden a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).
júl. 8
14:20
Már nem kötelező az AFP-szűrés (Metropol)
Az eddig a 16. terhességi héten elvégzett vérvizsgálat az alkalmazott szűrőeljárások közül a legkevésbé megbízható volt.
júl. 8
14:20
Villám csapott egy juhakolba Hartán (ATV)
Villám csapott egy nádfedeles juhakolba kedden Hartán, az épület tetőszerkezetének egy része kigyulladt, de az állatokat még időben kiterelték – közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő helyettese az MTI-vel.
júl. 8
14:22
Lépfene: egy beteg elhagyta a kórházat (Metropol)
A múlt héten vélhetően illegális szarvasmarhavágás során többen lépfenével fertőződtek meg egy tiszafüredi telepen.
júl. 8
14:36
Romani Design a Szépművészeti Múzeumban (Alternatív Energia)
A Varga Erika által megálmodott ruhákat Diós Gabriella porcelán ékszerei, Varga Helena táskái és Süli Etelka dekorációi egészítik ki.
júl. 8
14:37
Az FM egyetért a tejtermelőkkel (ATV)
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) egyetért a magyar tejtermelők által megfogalmazott célokkal, amelyek arra irányulnak, hogy a magyar áruházak polcain minél több belföldi előállítású tej- és tejtermék legyen - közölte Feldman Zsolt, a földművelésügyi tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI érdeklődésére.
júl. 8
14:38
Tolatás közben gázolta halálra feleségét (Alternatív Energia)
júl. 8
14:39
Tolatás közben gázoltak halálra egy idős asszonyt (ATV)
Tolatás közben gázolt el egy nőt egy személyautó kedden Lajosmizsén, az idős asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
júl. 8
14:54
Ismét zavartalanul működnek az okmányirodák (Infostart)
Elhárították a szolgáltatók a technikai hibát, ezért 12 óra 40 perctől ismét zavartalanul működnek az okmányirodák - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) kedden az MTI-vel.
júl. 8
14:54
Orbán kinevezte a kormánymegbízottakat (Metropol)
A törvény szerint a kormánymegbízottak vezetik a fővárosi és megyei kormányhivatalokat.
júl. 8
14:54
Beszólt a DK: azonnal mondjon le Fazekas Sándor! (ATV)
A Szolnok megyei lépfene fertőzés szomorú bizonyítéka annak, hogy a Fideszes agrárpolitika baráti föld-panamáinak már emberéletek veszélyeztetése sem állhatja útját – írja közleményében a DK.
júl. 8
15:12
Két új magyar nagykövetség nyílik, kettő bezár (Infostart)
Mongóliában és Ecuadorban nyílik hamarosan magyar nagykövetség, míg a ciprusi és az észtországi bezár - mondta Nagy Anna külügyi szóvivő kedden az MTI-nek.
júl. 8
15:12
A Hableány Bt. igazgatója elismeri felelősségét (Metropol)
A cégvezető elismeri felelősségét abban, hogy hatósági bizonyítvány nélkül vásárolt marhahúst.
júl. 8
15:12
Ismét zavartalanul működnek az okmányirodák (Alternatív Energia)
A hivatal budapesti, Visegrádi utcai személyes ügyfélszolgálata ma éjfélig tart nyitva.
júl. 8
15:12
Lépfene: A Hableány Bt. igazgatója elismeri felelősségét (ATV)
Elismeri felelősségét a lépfenével fertőzött húst megvásárló és azt a közétkeztetésben felhasználó Hableány Bt. igazgatója az ellene folyó eljárásban - közölte az igazgató ügyvédje keddi sajtótájékoztatóján, a szakhatóság által bezáratott tiszafüredi Nemzeti Étteremben.
júl. 8
15:14
Lépfene - A Hableány Bt. igazgatója elismeri felelősségét (Infostart)
A tiszafüredi Hableány Bt. vezetője nem tudta, hogy lépfenével fertőzött húst vásárol a tiszafüredi telepről - mondta az InfoRádiónak az ügyvédje. Szabó Ottó szerint védencének azt mondta a szarvasmarha telep vezetője, hogy ellenőrzött a hús. Az ügyvéd szerint Ábrahám Tamás jól ismerte a sportéletből a teleptulajdonost, ezért bízott benne; előbbi a városban szakosztályvezető volt, utóbbi a…
júl. 8
15:14
Ismét zavartalanul működnek az okmányirodák (Metropol)
Elhárították a szolgáltatók a technikai hibát, a Visegrádi utcai személyes ügyfélszolgálat éjfélig lesz nyitva.
júl. 8
15:14
Késnek a vonatok a békéscsabai és a szegedi vonalon (Alternatív Energia)
Vacakolnak a sorompók és a biztosítóberendezések.
júl. 8
15:16
Villámcsapás miatt kigyulladt egy juhakol (Alternatív Energia)
Az épületben lévő mintegy száz állatot sikerült időben biztonságos helyre terelni.
júl. 8
15:18
Elismerte felelősségét a lépfenés húst feldolgozó cég (Alternatív Energia)
A vállalkozás ősztől folytatni szeretné a közétkeztetési szolgáltatást.
júl. 8
15:30
Órák kérdése és kirepülnek a gemenci fekete gólya fiókák (Alternatív Energia)
A Gemenc Zrt. webkamerája segítségével az interneten még látható a gólyacsalád mindennapi élete.

Keresés