Az Állami Számvevőszék 2009-12 közötti időszakot és első lépcsőben nyolc felsőoktatási intézményt érintő vizsgálata szabálytalanságokat tárt fel a gazdálkodási jogkörök gyakorlásában az intézmények többségénél.
Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője, országgyűlési képviselője lesz a Jobbik polgármesterjelöltje Egerben - jelentette be az ellenzéki párt elnöke csütörtökön.
Kedden az egyik német repülőtéren elfogták Holman Endrét, a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozónak vélt Generálmédia cégcsoport egyik tulajdonosát és vezetőjét - értesült a Népszabadság.
Az Együtt-PM arra szólítja fel Seszták Miklós nemzeti fejelsztési minisztert, hogy mondjon le posztjáról. Ha ezt nem teszi meg, akkor az ellenzéki pártszövetség Orbán Viktor kormányfőtől kéri, hogy vonja vissza a miniszter megbízatását. Erről a szövetség társelnöke beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ideiglenes menedékjog meghosszabbítását kérte Oroszországtól Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező amerikai informatikus - jelentette csütörtökön az orosz média Snowden jogi képviselőjére hivatkozva.
Száz éve tört ki az első világháború, de szomorú aktualitás, hogy most is harcok dúlnak Európában, Ukrajnában - mondta az InfoRádiónak az emberi erőforrások minisztere azután, hogy részt vett az olaszországi Doberdónál tartott megemlékezésen. Szerinte Európának ma különösen nagy felelőssége van abban, hogy az emberéleteket megóvja. A politikus közölte: Magyarország felkészült a kárpátaljai…
Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház jelenlegi ügyvezető igazgatója az egyedüli pályázó a városi közgyűlés által a teátrum vezetői posztjára egy hónappal ezelőtt kiírt, s július 30-án lejárt pályázatára.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem javasolja a légi utazás korlátozását és a határlezárásokat az Ebola-járvány nyugat-afrikai kitörése miatt - tájékoztatott csütörtökön a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).
Súlyos károkat okozhatnak Oroszországnak a vele szemben életbe léptetett újabb gazdasági szankciók, mondta el az ATV Startban az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András szerint ugyanakkor ha az orosz elit kellően elszánt az ukrán konfliktus kérdésében, akkor ezek a szankciók önmagukban aligha fogják elérni a céljukat.
Megegyezés született egy péntek reggel kezdődő 72 órás humanitárius tűzszünetről a Hamász terrorszervezet, valamint Izrael között a Gázai övezetben zajló harcokban. A palesztinok ugyanakkor megszegték a fegyvernyugvást és a harcok ismét kiújultak, a Hamász pedig közölte: elraboltak egy izraeli katonát.
Mi történt 25 éve ezen a napon? 1989. július 31. hétfő: Brüsszelben holnap 24 nyugati ország szakértői ülnek össze, hogy egynapos értekezleten megvitassák: miként segíthetnék a magyar és a lengyel reformokat. Augusztus elsejétől részmunkaidőben foglalkoztatja 440 dolgozóját a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyára, hogy ne kelljen 140 embernek felmondania.
Nem okoz világjárványt az Ebola-vírus a jelenlegi nyugat-afrikai gócon kívül, mivel a kórokozó terjedéséhez "igen közeli kontaktus" szükséges - jelentette ki a vírus belga felfedezője.
A futball mellett több mint húsz másik olimpiai sportágat is kiszolgál majd, valamint nagyszabású koncertek és egyéb rendezvények helyszíne lesz az újjáépített Puskás Ferenc Stadion, amelynek látványterveit csütörtökön mutatták be.
Az M1-es autópályán Bábolnánál egy dinnyét szállító kamion átszakította a szalagkorlátot, rakománya szétszóródott. A jármű a pálya Győr és Budapest felé vezető oldalán is akadályozza a forgalmat - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei katasztrófavédelem az MTI-vel.
Feltűnő volt, hogy Kiss Péter szocialista politikus halála kapcsán a Fidesz vezető politikusai a sajtóban nem nyilvánítottak részvétet. Megpróbáltuk megtudni, hogy miért. Az egyik lehetséges válasz: nem szívtelen a Fidesz, csak titkolják érzéseiket.
A roma holokauszt nemzetközi emléknapja és a kislétai romagyilkosság ötödik évfordulója alkalmából ökumenikus megemlékezést tart a Sant'Egidio közösség vasárnap este a budapesti Jézus Szíve templomban - mondta a közösség magyarországi felelőse csütörtökön az esemény sajtótájékoztatóján.
Tovább bővült a Magyar Posta által üzembe helyezett csomagautomaták száma. Jelenleg országszerte 35 automata működik, amely jelentősen megkönnyíti a csomagátvételt, hiszen 0-24 órában, sorban állás nélkül elérhető szolgáltatást biztosít - áll a a Magyar Posta Zrt. InfoRádióhoz eljuttatott közleményében.
A Heti Válasz arról közöl összeállítást, hogy a kiemelt fontosságú állattenyésztésben okozhat visszafordíthatatlan károkat az uniós agrártámogatások drasztikus leépítése a nagyüzemek körében. A Figyelő arról ír, hogy naponta érik durva bántalmazások a gyógyítókat.