Gorillaturizmus biztosítja számos közösség fennmaradását Ruandában. A nemzeti parkok jövedelmének 5 százalékát a helyi közösségek támogatására fordítják, amelyekből számos fejlesztés történik az érintett régiókban.
Közleményben válaszolt a Fidesz frakcióvezető-helyettese Neelie Kroesnak, az Európai Bizottság digitális területért felelős alelnökének blogbejegyzésére szerdán. Gulyás Gergely ebben azt írta: pártja nem partner abban, hogy ott keressen problémát, ahol nincs.
Újra kell aszfaltozni az út burkolatát, és újra kell építeni a szalagkorlátot az M7-es autópályán a 157-es és 158-as kilométer között, ahol a táskai pihenőhelynél szerda délelőtt szalagkorlátnak ütközött, felborult és kigyulladt egy üzemanyagot szállító kamion a Nagykanizsa felé vezető oldalon. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt, a sztrádát mindkét irányban teljes szélességében lezárták.…
Finoman szólva sem közeledtek az álláspontok a területalapú támogatásokról a mezőgazdasági bizottságban. Az ülésen részt vett Gőgös Zoltán agrárpolitikus, az MSZP elnökhelyettese is, aki szerint a kormány teljesen tévúton jár. A fideszes Győrffy Balázzsal jól össze is veszett.
A Tárki júliusi kutatása nem mutat változást a pártpreferenciákban: júliusban - júniushoz képest - egyik párt sem erősödött vagy gyengült számottevő mértékben, csupán a baloldalon belül történt némi átrendeződés.
A német Funke Csoport azt követően, hogy közel 1 milliárd eurós befektetéssel megvásárolta Németországban az Axel Springer Kiadó regionális lapjait, valamint női és tévémagazinjait, felülvizsgálja, hogy mely régiókban kívánja továbbra is fenntartani tevékenységét. Mindez kelet-európai, ezen belül magyarországi piaci jelenlétének újragondolását jelenti.
A kormány sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak értékét tekintve nem tervez semmilyen változást - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.
A kormány engedélyezi, hogy a főváros hitelt vegyen föl a 3-as metróvonal felújításához, sőt kész állami garanciával segíteni a hitelfelvételt - jelentette be Varga Mihály szerdán Budapesten.
A Tárki júliusi kutatása nem mutat változást a pártpreferenciákban: júliusban - júniushoz képest - egyik párt sem erősödött vagy gyengült számottevő mértékben, csupán a baloldalon belül történt némi átrendeződés.
Összesen 415 millió forintot csoportosított át a kormány a kiemelkedő turisztikai vonzerővel rendelkező nyári könnyűzenei fesztiválok egyedi támogatására - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére szerdán.
Fának csapódott egy autó szerda délután Mesterszállás és Mezőhék között, a jármű 40 éves vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Az OTP Bank Románia megveszi a romániai Millennium Bankot a portugál Banco Comercial Portugues-től. A szerdán aláírt szerződés szerint a vételár 39 millió euró (mintegy 12 milliárd forint) - jelentették be a bank szerdai bukaresti sajtótájékoztatóján.
Több szarvasmarha is elhullott lépfenében az elmúlt hetekben a Tiszafüredhez közeli tanyákon, az állatok egy részének már másodszor adtak vakcinát a szakemberek. Az eddigieken kívül újabb emberi megbetegedés nem történt - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei főállatorvos szerdán az MTI-t.

Globális üzletággá vált az al-Kaidánál az európai állampolgárok túszul ejtése, mert több kormány - noha ezt tagadja - hajlandó váltságdíjat fizetni a terroristáknak - összegezte szerdai számában tíz országra kiterjedő tényfeltárását a The New York Times című lap.
Az angol labdarúgó Premier League-ben is használni fogják az úgynevezett eltűnő sprayt, amelyet sikeresen alkalmaztak a játékvezetők a brazíliai világbajnokságon.
Hat halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletet követtek el a nigériai Kanóban szerdán, ez a múlt hétvége óta már a negyedik hasonló robbantás volt a városban. Az elkövető minden esetben nő volt.
Az Országgyűlés, az MSZP és a XIII. kerületi önkormányzat is saját hallottjának tekinti Kiss Pétert - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke és Budai Bernadett, az MSZP szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.
Belvíz miatt vonultak ki a hivatásos és az önkéntes tűzoltók Győr-Moson-Sopron több településén - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője szerda délután az MTI-vel.
Semmilyen változást nem tervez a nyugdíjrendszerben a kormány. Várhatóan hétfőn állapodnak meg a baloldali pártok az önkormányzati választáson való együttműködésről.
Fákat döntött ki, vezetékeket és háztetőket rongált meg a vihar szerdán a dunántúli megyékben, az esővíz pincéket és garázsokat öntött el, több helyen villámcsapás okozott tüzet.
Fákat döntött ki, vezetékeket és háztetőket rongált meg a vihar szerdán a dunántúli megyékben, az esővíz pincéket és garázsokat öntött el, több helyen villámcsapás okozott tüzet.
Szerda este Budapestre is kiadták a másodfokú riasztást a heves zivatarok és a felhőszakadás miatt. A következő órákban az ország középső területein - így a fővárosban is - kialakulhatnak olyan heves zivatarok, amelyeket óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökések, nagyobb méretű jég és rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék kísérhet.