Az évek óta véres polgárháborúban őrlődő Szíria légterébe irányította át egyik járatát a Malaysia Airlines azután, hogy annak szokásos útvonalán, Kelet-Ukrajna felett a múlt héten vélhetően lelőtték a légitársaság egy gépét - közölte hétfőn a Flightradar24 honlap.
Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere szerint a Szabadság téren felállított emlékmű a gyávaság emlékműve, ahogy a berlini fal is az volt, amelyet szintén az éj leple alatt építettek fel a város közepén.
A lépfenefertőzés gyanújával kezelt utolsó beteget is hazaengedték hétfőn a debreceni Kenézy kórházból - közölte a kórház infektológiai részlegének intézetvezető főnővére az MTI-vel.
A rendőrségnek kell kiderítenie, pontosan mi történt az Omega zenészei és az őket bántalmazó taxis között. Benkő László és Debreceni Ferenc illetve a sofőr vallomása ellentmond egymásnak. Az ATV Híradónak mindkét fél elmondta a maga verzióját.
Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere szerint a Szabadság téren felállított emlékmű a gyávaság emlékműve, ahogy a berlini fal is az volt, amelyet szintén az éj leple alatt építettek fel a város közepén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 21-től megkezdte a 2013-as folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.
A német megszállás áldozatai emlékművén található feliratok magyar nyelvről négy idegen nyelvre fordítását az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) végezte - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.
Az idei első féléves 82,6 százalékos államháztartási hiány nem számít magasnak, és ezúttal is a szokásos lefutás jellemzi hiányt, vagyis az első félévben magasabb a több kiadás miatt, de év végére "kisimul" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
A válaszadók közel fele már most takarékoskodik a gyermeke jövőjére, 16 százalékuk pedig tervezi azt, míg több mint egyharmaduk anyagi okok miatt nem tud takarékoskodni a gyermekek életkezdésére - közölte a Groupama Garancia Biztosító a megbízásából, a GfK Hungária által készített egyik felmérés eredményét az MTI-vel.
Az idén is várhatóan július utolsó hetében, augusztus elején kezdődik a parlagfűszezon. Az allergiásoknak a tavalyi szezonnál erősebb pollenterhelésre kell készülniük - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
Biztosan helyesek a német megszállás áldozatainak emlékművéhez készült, a kormany.hu-n elérhető dokumentumban megtalálható feliratok az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) szerint.
A miniszterelnök szerint a német megszállás áldozatainak emlékművével a kormány eleget tett kötelességének, amellyel az alkotmányos rendnek, az egykori áldozatoknak és a ma élő magyaroknak tartozik. Nem találta alaptörvénybe ütközőnek a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályait az Alkotmánybíróság.
A magyar férfiválogatott egy góllal legyőzte a horvátok nemzeti csapatát a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának utolsó csoportfordulójában, a hétfői program zárómérkőzésén. Ezzel százszázalékos teljesítménnyel, mind az öt meccsét megnyerve végzett a B csoport élén, s jutott egyből az Eb legjobb négy csapata közé.
A magyar autósok több mint fele elméletileg megállna segíteni kereket cserélni egy ismeretlen nőnek, a gyakorlatban azonban legfeljebb öt százalékuk tett így a Goodyear felmérése szerint.
Biztosan helyesek a német megszállás áldozatainak emlékművéhez készült, a kormany.hu-n elérhető dokumentumban megtalálható feliratok az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) szerint.