Gondolkodik és játszik. Játszva gondolkodik. Ami másnak dzsungel, neki oázis. A sokféleségben, a soha meg nem állásban, az állandó továbblépésben időz, félelmet nem okoz neki más, csak a régi gondolatok megcsontosodása. A befejezetlenség számára nem hiány, hanem szabadság. Hankiss Elemért legújabb könyvének megjelenése előtt kérdeztük.
A hatóság kiadta Welsz Tamás holttestét a gyászoló hozzátartozóknak, s egyben kézbesítették a végleges orvos szakértői jelentést is, amelyben egyértelműen a férfi öngyilkosságát állapították meg- írja a Blikk.
Minden eddiginél erősebb Külügyminisztérium jött létre, amelyben a "profilfrissítés" eredményeként a külgazdaság egyre jelentősebb szerephez jut - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, leendő külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn.
Távozik posztjáról Kovács Zoltán, aki tizenegy hónapig volt az első osztályú diósgyőri labdarúgócsapat, a DVTK sportigazgatója - írta az Észak-Magyarország hétfőn.
23 ember halálát okozva, 60 évvel ezelőtt borult fel Balatonfüred partjainak közvetlen közelében a Pajtás nevű gőzhajó. Sokáig azt hitték, hogy a hajó azért borult fel, mert az utasok egy vitorlásverseny miatt egy oldalra gyűltek össze. Mára azonban kiderült, hogy a korábban a Dunán szolgáló Pajtás – átalakítás nélkül - alkalmatlan volt a balatoni hajózásra. A Balaton legsúlyosabb…
Nem lesz jogerős a május 25-ei európai parlamenti (EP-) választás végeredménye hétfő délután 4 órakor, mert a választáson induló egyik párt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához.
Az első negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a kivitel euróértéke és 3,9 százalékkal a behozatalé. Az exporttöbblet 1,929 milliárd euró volt, 299 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a kivitel euróértéke és 3,9 százalékkal a behozatalé. Az exporttöbblet 1,929 milliárd euró volt, 299 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csak az óriási nemzetközi felháborodás mentette meg annak a 27 éves szudáni asszonynak az életét, akit halálra ítéltek hitehagyás vádjával. A nőnek mindössze az volt a bűne, hogy keresztény. A keresztények azonban nemcsak Szudánban vannak veszélyben.
Kevesebb mint két héttel a brazíliai labdarúgó világbajnokság kezdete előtt aligha örvendeztette meg a rendező ország és a világ futball-legendájának tartott Pelét az a hír, hogy a hatóságok pénzmosás vádjával 33 évi börtönre ítélték fiát.
Lemondott a spanyol király hétfőn. I. János Károly fiának, Fülöp hercegnek adja át a trónt - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök. Lemondásának okait még a nap folyamán személyesen ismerteti az uralkodó.
Huszonkét ember meghalt az iraki Fallúdzsában a felkelők és a kormányerők között kirobbant különböző összecsapásokban - vált ismertté hétfőn egészségügyi forrásokból.
Óbudán 100 ezer szavazópolgár él, míg a budavári kerületben 20 ezer. Soroksáron csak 17 ezer. Mégis 1-1 képviselőt küldhetne mindegyik a fővárosi közgyűlésbe.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a legfontosabb feladat most megtalálni azokat a pontokat, amelyekkel a magyar gazdaság magasabb növekedési szintre tud állni.
Lemondott tisztségéről június elsejei hatállyal Tálas László, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürt polgármestere. Döntését személyesen erősítette meg hétfőn az MTI-nek.
Nem az Ökotárs Alapítvány, hanem a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda adhat ki információkat a magyar kormánynak a Norvég Civil Alap támogatásaival kapcsolatban – erről az Ökotárs igazgatója beszélt az ATV Start című műsorában.
Minden eddiginél erősebb Külügyminisztérium jött létre, amelyben a "profilfrissítés" eredményeként a külgazdaság egyre jelentősebb szerephez jut - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, leendő külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című ma reggeli műsorában.
Etikátlanul járt el a "cigánybűnözést" emlegető gyulai bírónő az Országos Bírói Etikai Tanács állásfoglalása szerint, amely a Magyar Bírói Egyesület honlapján olvasható.
Reklámadó, önkormányzati reform, támadás a Norvég Civil Alap ellen - az utóbbi napok eseményei címszavakban. Mi kerül ebből szóba az Országgyűlés plenáris ülésén? Kövesse az eseményeket percről percre az atv.hu-val!
1989. június 2. péntek: A Kereskedelmi Minisztériumban összesítették a külkereskedelmi forgalom adatait az év első négy hónapjáról. Magyar és osztrák jogászok részvételével Magyarországon először rendeztek konferenciát Szombathelyen az ombudsman intézményéről.
Letette a hivatali esküt hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnök előtt a Hamász és a Fatah mozgalom képviselőiből álló egységkormány, miután sikerült az utolsó percben elsimítaniuk a kabinet összetételével kapcsolatos ellentéteket.
Lezárták a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (TakarékBank) állami tulajdonban lévő részvényeinek adásvételét. Az értékpapírok több mint 9 milliárd forintos vételárát a vevő megfizette, az egyik eladó, a Magyar Posta azonban addig nem ruházza át a részvényeket, amíg azokat a Fővárosi Törvényszék átmeneti végzésében elrendelt elidegenítési tilalom terheli - közölte TakarékBank értékesítésére…