Egyre-másra jelennek meg indulatos, az MSZP vezetésének alkalmatlanságát felvető belső feljegyzések. Az angyalföldi szocialisták szerint teljesítmény nélkül ne legyen senki vezető a pártban, a csepeliek pedig azt állítják, ha minden így megy tovább, el fog tűnni a párt karaktere. Közben a párt nagy öregjei azt javasolják, egy, belőlük és az egyéni képviselőkből álló testület vegye át az MSZP…
Egy húsz négyzetméteres, hajléktalanok által lakott bódé gyulladt ki Budapest X. kerületében a Kabai utcánál - közölte az MTI-vel csütörtök kora hajnalban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Egyelőre vizsgálja az Alkotmánybíróság várandós nők jogait védő határozatát a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az LMP úgy kommentálta a határozatot: a Fidesz eggyel kevesebb helyen alázhatja meg a nőket. Részletek a videóban.
A Népszabadság azt írja, tizenhatezer magyar számlájáról kapott adatot a NAV az Európai Unió tagállamaiból. A Magyar Nemzet cikke szerint gyermek- és ifjúsági addiktológiai járóbeteg-ellátó egységek létrehozását tervezi a kormány.
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt munkatársa kijelentette az NBC tévében szerdán sugárzott interjújában: nem áll az orosz kormány ellenőrzése alatt, és nem ad át Moszkvának hírszerzési információkat.
Táviratban gratulált Áder János köztársasági elnök Petro Porosenkónak, akit vasárnap választottak Ukrajna elnökévé. A levelet a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatta el csütörtökön az MTI-hez.
Az eltűnt malajziai repülőgép utáni kutatást vezető ausztrál hatóságok bejelentették csütörtökön, hogy befejezettnek tekintik a kutatást az Indiai-óceánnak azon a déli részén, ahol heteken át keresték a gépet, és kizártnak tartják, hogy abban a térségben zuhant le a Boeing 777-es.
A debreceni futballklub 383 millió forintos mínusszal zárta a 2013-as évet – írja a Világgazdaság a DVSC Futballszervező Zrt. éves beszámolójára hivatkozva, amelyet szerdán hallgatott meg Debrecen város közgyűlése.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Európai Unió tagállamaiból eddig kapott bankszámlaadatok alapján 620 eljárást indított és százmillió forintos nagyságrendű adóhiányt tárt fel - írja a Népszabadság.
Romlott étel az ötcsillagos szállodákban, rendkívüli állapot az áradások miatt, tüntetések, bandaháborúk: ez várja a futballdrukkereket Brazíliában, ahol a FIFA elnöke szerint 40 éve nem látott szerencsétlenkedéssel készülnek a foci vébére. A brazil kormány egy hadseregnyi katona bevetésével szeretné megnyugtatni a sportturistákat.
Ha minden rendben lett volna Lázár János utazásaival, akkor most nem saját zsebből fizetné vissza az utazások árát – ezt Juhász Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Pár hónap leforgása alatt mintegy 24 millió forint összértékű kábítószert, illetve új pszichoaktív anyagot értékesített az interneten három férfi, akiket az ügyészség most vád alá helyezett - írja közleményében a főügyészség.
1989. május 29. hétfő: Az MSZMP előtt álló időszerű feladatokkal foglalkozott éjszakába nyúló ülésén a Központi Bizottság. Az MDF zalaegerszegi szervezete alapítványt hozott létre a második világháborúban elhunyt zalaegerszegiek emlékművére.
Komolyan gondolta a lemondását az MSZP elnöke, ezért azt kéri a párt országos választmányától, hogy azt szombaton fogadja el. Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: azonnali tisztújítást javasol. A párt alapszabálya szerint 45 napon belül meg tudják tartani a teljes tisztújítást, amivel azt tudnák üzenni a választóknak, hogy mindenképp változást, az MSZP megújulását akarják.
Meghaladta a 4 millió százezret a foglalkoztatottak száma a február-április közötti három hónapos időszakban az első negyedévi 4,078 millió után, a 15-74 éves korosztályban 4,107 millióan dolgoztak - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
"A Magyar Kormánynak nem csak joga, de kötelessége is vizsgálni azt, hogy a Norvég Alapból hazánkba érkező pénzek felhasználása körül minden a legnagyobb rendben zajlott-e az elmúlt években" - írta Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár.
A magyar kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is vizsgálni, hogy a Norvég Alapból Magyarországra érkezett pénzek felhasználása rendben zajlott-e - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Minden bizonnyal külügyminiszterként folytatja Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az új kabinetben - derül ki a tárcavezető Heti Válasznak adott nyilatkozatából.
Minden bizonnyal külügyminiszterként folytatja Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az új kabinetben - derül ki a politikus Heti Válasznak adott interjújából.
Az orosz rendőrség letartóztatott Moszkvában egy tízfős dagesztáni csoportot, amely terrorcselekményre készült a győzelem napján - közölte csütörtökön az orosz belügyminisztérium.
A Boko Haram nigériai terrorista csoport szabadon engedett négyet abból a több mint 200 diáklányból, akiket hetek óta fogva tart - közölte csütörtökön a helyi sajtó kormányzati forrásokat idézve.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megszüntette azt az eljárást, amelyet természetkárosítás gyanújával rendeltek el azért, mert ismeretlenek nagy mennyiségű fát vágtak ki egy bicskei erdőben. A falopás miatt indított eljárást ugyanakkor felfüggesztette a hatóság - erősítette meg a Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-nek a Népszabadság információját.
A statisztikák alapján kidolgozta az angolok sikerének képletét a brazíliai labdarúgó-világbajnokságra Stephen Hawking, a világ egyik legismertebb elméleti fizikusa.
Lemondott az MSZP pártelnöki és frakció vezetői posztjáról Mesterházy Attila, aki bejelentette, hogy a tisztújításon sem indul újra az elnöki pozícióért.
Ellenőrzőpontokat állított fel a rendőrség csütörtökön a Makóról kivezető utakon, hogy elfogja azt a körözött román férfit, aki éjszaka áttört a nagylaki határátkelőhelyen - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.