2014. május 28. szerda

máj. 28
13:21
Mi történt 25 éve ezen a napon? - Május 28. (Infostart)
A táborfalvi szovjet gépesített lövészezred is elhagyta laktanyáját, amivel befejeződött az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport 13. gárda-harckocsihadosztálya alakulatainak kivonása. Magyar tisztségviselők nyíltan azzal vádolják a KGST-t, hogy akadályozzák Magyarország gazdasági reformját - írja a Financial Times című tekintélyes brit gazdasági napilap.
máj. 28
13:21
Molnár Zsolt nyilvánosságra hozná Kovács és Vona meghallgatásának jegyzőkönyvét (ATV)
Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke nyilvánosságra hozná a kémgyanúba keveredett Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ügyében tartott múlt hétfői zárt ülés jegyzőkönyvének azt a részét, amely Vona Gábor Jobbik-elnök és Kovács Béla meghallgatását tartalmazza.
máj. 28
13:39
Júniustól változik a közösségi közlekedés Budapesten (Infostart)
Változik a közösségi közlekedés rendje Budapesten júniusban: életbe lép a nyári menetrend, illetve több busz is másképp közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
máj. 28
13:39
Házbizottság elé viszik Novák Előd rasszista megnyilvánulását (ATV)
A házbizottság elé viszi a jobbikos Novák Előd egy közleményét a KDNP-s Rubovszky György, aki az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szerdai ülésén azt mondta: azt várja a házelnöktől, hogy a törvény adta keretek között járjon el a Teleki Lászlót (MSZP) becsmérlő, "rasszista" megnyilatkozással szemben.
máj. 28
13:41
UD-ügy: Csányi szerint Dávid Ibolyának nem a demokrácia védelme volt a fő célja (ATV)
Csányi Sándor szerint Dávid Ibolyának nem a demokrácia védelme volt a fő célja, hanem hogy pártján belül megtartsa hatalmát. Az OTP elnök-vezérigazgatója erről az UD Zrt.-ügy büntetőperében tett tanúvallomásában beszélt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
máj. 28
13:57
MSZP: Fejezzék be a kisvállalkozók lehúzását! (Alternatív Energia)
A kötelező kamarai tagság és az online pénztárgépek bevezetése csak látszólag két külön ügy.
máj. 28
13:59
Illegális szeszraktárt találtak Nyíregyházán (Alternatív Energia)
A rendőrök először betörésre gyanakodtak.
máj. 28
14:01
Növekvő terrorveszélyt jelez az Europol (Alternatív Energia)
A terrorizmussal összefüggő cselekményekért 535 embert vettek tavaly őrizetbe az EU-országokban.
máj. 28
14:03
A Külügyminisztérium tanácsokat ad a vb-re indulóknak (Alternatív Energia)
Kössenek mindenre kiterjedő, legalább 30 ezer euró fedezetet nyújtó utasbiztosítást.
máj. 28
14:05
Változnak az ötvenen túliak fogyasztási mutatói (Alternatív Energia)
Az 50-59 éves korcsoportba tartozók átlagos megtakarítása 1-5 millió forint között szóródik.
máj. 28
14:07
Meghalt a motorkerékpár fiatal utasa (Alternatív Energia)
A motorkerékpár vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.
máj. 28
14:15
Mesterházy azonnali tisztújítást javasol az MSZP-választmánynak (Infostart)
Mesterházy Attila azt fogja javasolni az MSZP szombaton ülésező választmányának, hogy fogadja el az elnökség lemondását és írjon ki azonnali tisztújítást. Az MSZP elnöke erről újságíróknak beszélt szerdán a nol.hu tudósítása szerint.
máj. 28
14:16
Tolvajnak nevezte Amerikát egy kínai tábornok (ATV)
A világ elsőszámú "kibertolvajának" nevezte az Egyesült Államokat a kínai hadsereg vezérkari főnökének helyettese egy nemzetközi biztonsági szeminárium alkalmával Pekingben - jelentette a Hszinhua hírügynökség szerdán.
máj. 28
14:18
Mesterházy: A jövő üzenetét nem Lendvai és Kovács hordozza (ATV)
Mesterházy Attila azt fogja javasolni az MSZP szombaton ülésező választmányának, hogy fogadja el az elnökség lemondását és írjon ki azonnali tisztújítást. Az MSZP elnöke erről újságíróknak beszélt szerdán a nol.hu tudósítása szerint.
máj. 28
14:33
Nézőpont: az EP-választási hírekben az ellenzék volt a nyerő (Infostart)
A Nézőpont Intézet elemzése szerint a kormány és kormánypártok az EP-választás híreiben megjelent szereplők 21,6 százalékát, az ellenzék pedig 45,9 százalékát tette ki, így az ellenzék felülreprezentált volt az EP-választás híreiben. A pártok közül összesítve az MSZP kapta a legtöbb megjelenési lehetőséget.
máj. 28
14:51
Simon-ügy - Megszüntették a Mesterházy elleni szabálysértési eljárást (Infostart)
Megszüntette azt a szabálysértési eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével szemben, amely az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes és jobbikos tagjainak feljelentésére indult, amiért a szocialista politikus nem jelent meg a bizottság április 3-ai, Simon-üggyel foglalkozó ülésén. Erről Czeglédy Csaba, Mesterházy Attila ügyvédje tájékoztatta…
máj. 28
14:51
Simon-ügy: Felmentették Mesterházyt (ATV)
Megszüntette azt a szabálysértési eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével szemben, amely az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes és jobbikos tagjainak feljelentésére indult, amiért a szocialista politikus nem jelent meg a bizottság április 3-ai, Simon-üggyel foglalkozó ülésén. Erről Czeglédy Csaba, Mesterházy Attila ügyvédje tájékoztatta…
máj. 28
15:27
Ki marad a holland középpályán? (Alternatív Energia)
Strootman után Van der Vaart is beadta a kulcsot.
máj. 28
15:29
Tolnay Klári emlékére (Alternatív Energia)
A színésznő születésének centenáriuma alkalmából filmjeit is műsorra tűzi az Uránia Nemzeti Filmszínház.
máj. 28
15:31
Bírálta a Magyar Művészeti Akadémia működést az Alkotmánybíróság (Alternatív Energia)
"Az MMA-t köztestületté nyilvánító törvény nem áll teljesen összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralizmus követelményével."
máj. 28
15:33
Kiújultak a harcok Szlovjanszkban (Alternatív Energia)
Az ukránok szerint az oroszbarát szakadárok aknavetővel lövik a lakónegyedeket.
máj. 28
15:45
Kicsit hűvösebb lesz a "dunsztos üvegben" (Alternatív Energia)
Több zápor, kevesebb zivatar. Marad a fülledtség.
máj. 28
15:45
Ab: Az MMA-nak tisztelnie kell a művészeti szabadságot (ATV)
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezetének, összetételének meg kell felelnie a művészeti szabadság alkotmányos értékének - mondta ki határozatában az Alkotmánybíróság, amely megállapította, hogy az akadémiát köztestületté nyilvánító törvény nem áll teljesen összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralizmus követelményével.
máj. 28
15:47
MSZP: össze kell fogni Tarlós leváltása érdekében (ATV)
A fővárosi MSZP egyértelműnek látja, hogy össze kell fognia a baloldali pártoknak, a fővárosban meghatározó politikai és civil szervezeteknek annak érdekében, hogy le lehessen váltani Tarlós István főpolgármestert és Budapest fideszes vezetését.
máj. 28
16:03
Kilépett a Jobbikból Hegedűs Tamás (Alternatív Energia)
A volt országgyűlési képviselő döntését nem indokolta.
máj. 28
16:03
Hegedűs Tamás kilépett a Jobbikból (ATV)
Kilépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomból Hegedűs Tamás; a volt országgyűlési képviselő.
máj. 28
16:21
Össze kell fogni Tarlós leváltása érdekében (Alternatív Energia)
Fodor Gábor igent, az LMP nemet mondott a kezdeményezésre.
máj. 28
16:23
Most számolják a külképviseleti szavazatokat (Alternatív Energia)
A törvényességét az MSZP három megfigyelője is ellenőrzi.
máj. 28
16:25
Áfacsalási vád - "Vaj van a fejükön" (Alternatív Energia)
Az Együtt-PM bocsánatkérést vár Orbán Viktortól.
máj. 28
16:27
Benyújtották a paksi hitelmegállapodás törvényjavaslatát (Alternatív Energia)
Magyarország 21 éven keresztül fizeti a törlesztőrészleteket az oroszoknak.
máj. 28
16:39
Megkezdődött a külképviseleti szavazatok számlálása a választási központban (Infostart)
Megkezdődött az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a külképviseleteken leadott szavazatok összeszámlálása szerda délután, az urnák bontását és a számlálást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjai felügyelik.
máj. 28
16:40
Ab: az üzemeltető felel a kommentekért (ATV)
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította azt az alkotmányjogi panaszt, amelyet a Kúria kommentekkel összefüggő ítélete ellen nyújtottak be.
máj. 28
16:58
Összecserélték az újszülötteket, három év múlva derült ki (ATV)
Három év elteltével derült fény egy kórházi gyermekcserére Dél-Afrikában: a Gauteng tartománybeli két édesanya egyike vissza akarja kapni biológiai gyermekét, míg a másik nő nem akar megválni a kislánytól, akit lassan négy éve sajátjaként szeret.
máj. 28
17:15
Obama: Amerika ritkán volt ilyen erős (ATV)
Amerika ritkán volt ilyen erős a világ többi részével összehasonlítva - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán a West Point-i katonai akadémián elmondott beszédében.
máj. 28
17:33
Magyarország legnagyobb vízi tömegszerencsétlensége (Infostart)
Hatvan éve, 1954. május 30-án történt Magyarország legsúlyosabb vízi tömegszerencsétlensége: a gyermeknapon a Balatonon felborult a Pajtás gőzös, 23 ember vesztette életét. A balesetről a közvélemény csak évtizedekkel később értesülhetett. Az áldozatok emlékműve ma a balatonfüredi Tagore sétányon áll. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
máj. 28
17:33
Elkapták a dizájnerdrogárust (Alternatív Energia)
máj. 28
17:33
Vidnyánszky: a szakmai vitákkal kellene foglalkozni (ATV)
Két nappal a Katona József Színházban a színház és a politika viszonyáról tartott vita után az ATV Startban is elhatárolódott Kerényi Imre kijelentésétől a Nemzeti Színház igazgatója. Vidnyánszky Attila azt mondta, az ilyen kijelentések semmilyen formában nem megengedhetők, mert ha még vannak is valós problémák, megakadályozzák a normális dialógus folytatását.
máj. 28
17:35
Légicsapások Aleppó környékén - több mint negyven halott (ATV)
Több mint negyven ember, köztük kilenc gyermek vesztette életét, és többen megsebesültek a szíriai Aleppó keleti részén fekvő kerületek ellen az elmúlt huszonnégy órában végrehajtott légicsapásokban - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki emigráns szervezet.
máj. 28
17:51
Megszünteti London-Lutonra repülő járatát az easyJet (Alternatív Energia)
"A járat nem teljesített megfelelően."
máj. 28
17:51
Elkapták a békéscsabai dizájnerdrogárust (ATV)
Elfogta a rendőrség azt a békéscsabai férfit, aki a gyanú szerint olyan dizájnerdrogot árult, amelytől több fiatal rosszul lett - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
máj. 28
17:53
Tévednek, akik az Egyesült Államok hanyatlásáról beszélnek (Alternatív Energia)
Barack Obama szerint Amerika ritkán volt ilyen erős, mint ma.
máj. 28
17:53
Fegyveres mezőőrséget szervez Toroczkai (ATV)
A Vidékfejelsztési Minisztérium által nyújtott támogatásból szervez fegyveres mezőőrséget Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere.
máj. 28
18:09
Megváltozik az internet az Alkotmánybíróság döntése miatt (Alternatív Energia)
Könnyen lehet, hogy a tartalomszolgáltatók inkább megszüntetik oldalaikon a kommentelés lehetőségét.
máj. 28
18:11
Meghalt egy személyautó vezetője a 68-as úton (Alternatív Energia)
A mentés és a helyszínelés idejére elterelik a forgalmat.
máj. 28
18:27
Lukács László veszi át Balczó Zoltán parlamenti mandátumát (Infostart)
Lukács László veszi át Balczó Zoltán parlamenti mandátumát, miután az alelnök Brüsszelben EP-képviselőként folytatja - erről szerdán döntött a Jobbik országos elnöksége.
máj. 28
18:27
Új hitelszabályok az MNB-től (Alternatív Energia)
Szabályozzák, hogy összesen az adós jövedelmének legfeljebb hány százalékát költheti hiteltörlesztésre.
máj. 28
18:28
Meggyilkoltak egy nőt Tatabányán (ATV)
Meggyilkoltak egy nőt Tatabányán, a családja találta meg szerdán - erősítette meg az Index hírportál információját a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben a honlapján.
máj. 28
18:45
Le Pen továbbra sem számol a Jobbikkal (Alternatív Energia)
"Jelentős eltérések vannak köztünk."
máj. 28
19:21
EP - Biztosan megvan az LMP mandátuma (Infostart)
Biztosan megvan az LMP európai parlamenti mandátuma a külképviseleti szavazatok szerda késő délutáni megszámlálása alapján - értesült az MTI.
máj. 28
19:21
A francia Nemzeti Front továbbra sem számol a Jobbikkal (ATV)
Továbbra sem számol szövetségesként a Jobbikkal Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali, nacionalista Nemzeti Front (FN) elnöke, aki az európai parlamenti (EP-) választásokon elért sikere után frakciót igyekszik alakítani az unió parlamentjében.

Keresés