Üdvözölni kell azt a tényt, hogy végre nem maradt büntetlenül a társadalom igazságérzetét sértő bűncselekmény - mondta Horváth Attila jogtörténész az MTI-nek annak kapcsán, hogy halmazati büntetésként öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a 92 éves Biszku Béla volt állampárti vezetőt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen kedden.
A védőnői szolgálat hungarikummá nyilvánítása, az elvándorlás megállítása és a közös uniós iparpolitika megalkotása - egyebek közt ezekről beszéltek tegnap a magyar Európai Parlamenti képviselőjelöltek.
Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a török miniszterelnök a bányaszerencsétlenség miatt. Az utolsó hírek szerint már kétszázöt halott van, de ez a szám várhatóan még nő majd. Az energiaügyi miniszter szerint valószínűleg a mostani Törökország legsúlyosabb bányaszerencsétlensége.
Politikai vihart kavart az Egyesült Államokban Carl Rove, a két választást megnyerő ifjabbik Bush elnök kampánystratégája azzal, hogy választ követelt arra, miért viselt Hillary Clinton 2012 és 2013 fordulóján olyan szemüveget, amilyet azok szoktak, akik agysérülést szenvedtek.
Több százan fordultak a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) egy amerikai pedofil tanár ügyében, aki a több mint négy évtizedes, négy kontinensre kiterjedő pályafutása során fiúkat kábított el és molesztált - jelentette be kedden Shauna Dunlap különleges ügynök.
Összesen több mint 68 ezer pénztárgép után, több mint 2,8 milliárd forint összegben nyújtottak be nyilatkozatot az előleg, illetve vételár állam általi átvállalására a visszavont engedélyű pénztárgépek, illetve az előlegekkel eltűnt vállalkozás miatt pórul járt kereskedők - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
Az internet robbanásszerű terjedése kísérő jelenségeként a blogolás, kommentelés egyre inkább beépül a mindennapi médiahasználatba, a különféle bejegyzések hangvétele pedig sok esetben képet ad a lappangó társadalmi feszültségekről is - állítja a témát kutató Kelen András szociológus, közgazdász.
Ugyan a börtönből kiengedték, az eljárás folytatódik Simon Gábor ellen. Sajtóhírek szerint a korábbi baloldali politikus egy XII. kerületi luxuslakóházban tölti majd a júliusig tartó házi őrizetet. Simon Gábor ügyvédje szerint a bíróság most szakmai döntést hozott és gyakorlatilag kimondta, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a választások előtt az MSZP-s politikus letartóztatásáról döntött.…
Magyarország a 30. helyezést érte el abban a felmérésben, amelyet az ADL 102 országban végzett el az antiszemitizmussal és zsidóellenességgel kapcsolatban.
A napi.hu arról ír, nem lesz könnyű a Kerepesi úti ipari park hasznosítása. Memóriahiány miatt állt le Los Angeles repterének 2,4 milliárd dolláros számítógépes légiirányító rendszere - számol be az Index.
Nem csak a vajdasági magyaroknak, hanem saját magának is árt a Jobbik a délvidéki magyarokkal kapcsolatos politikájával – mondta az atv.hu-nak a párt határon túli tevékenységét jól ismerő vajdasági forrásunk annak kapcsán, hogy a Gaudi-Nagy Tamás által szervezett demonstráció több résztvevője inzultálta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét a Kossuth téren.
Létezik az Együtt-PM, mint politikai közösség - mondta az InfoRádiónak az ellenzéki párt társelnöke arra a riporteri felvetésre válaszolva, hogy a Párbeszéd Magyarország Párt vezetői éppen lemondásukat töltik. Szigetvári Viktor szerint a balközép oldal meghatározó ereje akarnak lenni, országgyűlési képviselőjelöltjeik pedig jól szerepeltek.
Welsz Tamás nem koronatanú Simon Gábor ügyében, bissau-guineai útlevélről nem volt szó, a vádhatóságon pedig jelentős bizonyítási teher van- árulta el a szocialista politikus ügyvédje, Nagy István.