Két személygépkocsi karambolozott szombat délelőtt a 8-as úton, a devecseri elágazásnál. A balesetben ketten könnyen, ketten súlyosan megsérültek, az utat lezárták.
Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát, amelyen az elnök mellett megválasztják az országos elnökség tagjait is. Addig az MSZP-t Botka László vezetésével az országos választási bizottság (ovb) irányítja és csak a tisztújítás után lesz vezetője az MSZP parlamenti frakciójának. Általános frakcióvezető-helyettesként pedig…
Fideszes és KDNP-s képviselők pénteken benyújtott törvénymódosítása szerint az eddig közvetlenül, listán megválasztott Fővárosi Közgyűlést a főpolgármester, a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő alkotná.
Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát - jelentette be Botka László, a testület választmányi elnöke szombaton. A pártot július közepéig Botka László vezetésével az országos választási bizottság (ovb) irányítja.
Az önkormányzati törvény tervezett módosítása mélységesen antidemokratikus, a csalást intézményesítik vele – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Új gazdára lelt a Balettintézet lassan húsz éve üresen álló épülete – írja a VS.hu. A lap szerint arab befektetők vásárolták meg a Drechsler-palotát. Az államosítás, amelyet Orbán Viktor szorgalmazott, elmaradt.
Megszűnt az útzár a 8-as úton, a devecseri elágazásnál, ahol szombat délelőtt két személygépkocsi karambolozott – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) tisztújító kongresszusán Szili Katalint újra pártelnöknek választották, az elnökhelyettes Ivády Gábor lett - közölte a párt szombaton az MTI-vel.
1989. május 31. szerda: Több mint három évtizede halogatott jogi-humanitárius aktus színhelye volt a Legfőbb Ügyészség: Nagy Imrének, Magyarország koholt vádak alapján elítélt és kivégzett miniszterelnökének lánya, Nagy Erzsébet hosszú évek várakozása után átvehette édesapja személyes jellegű hagyatékát. Leninvárosi alternatív szervezetek azt követelik, hogy a település kapja vissza az 1970 előtti…
Hamdán Szabbáhi, az egyiptomi elnökválasztás vesztese megtámadta a voksolás részeredményeit, amelyek szerinte "sértik az egyiptomiak intelligenciáját" - adták hírül helyi lapok szombaton.
Tizennyolc német és magyar szakképesítés összehasonlítását, programfejlesztést, komplex tanári felkészítő programot követően pilot képzés keretében félezer diák tanulhat a német duális szakképzési modell szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közös projektjében.
A barcsi rendőrök elfogtak egy férfit, aki május 19-én két gyermekkorú lányt korlátozott szabad mozgásában - közölte a Somogy megyei főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton.
Nem lepődtünk meg, hogy az ügyészség megszüntette a nyomozást a Portik-Laborc találkozó ügyében, hiszen semmiféle bűncselekmény nem történt – ezt Zamecsnik Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordul az MSZP az önkormányzati választási rendszert érintő fideszes javaslat miatt. Ezt Horváth Csaba, a szocialista párt alelnöke jelentette be a választmányi ülés szünetében - jelentette az InfoRádió tudósítója.
Lövés dörrent Hómezővásárhelyen, a Nádtető utcában. A helyszínre rendőrautók, tucatnyi egyenruhás, mentő, mentőhelikopter és rendőrségi busz is érkezett – írja a vasarhely.hir24.
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) tisztújító kongresszusán Szili Katalint újra pártelnöknek választották, az elnökhelyettes Ivády Gábor lett - közölte a párt szombaton az MTI-vel.
Nem tartogatott meglepetést Louis van Gaal szövetségi kapitány kerethirdetése: a holland szakvezető valamennyi hadra fogható sztárját nevezi a június 12-én kezdődő világbajnokságra.
Gumiabroncsokat égetnek ismét Kijev központi terén, a Majdanon az ottmaradt tüntetők, a hatóságok felszólítása ellenére sem hajlandóak távozni onnan, és a tűzoltóknak sem engedik, hogy eloltsák a lángokat.
Korszerűsítésre szorul a vadászati törvény, meg kell újítani - mondta L. Simon László kormánybiztos szombaton Bőszénfán, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjában tartott megyei vadásznapon újságíróknak.
Alenka Bratusek, Szlovénia május elején lemondott kormányfője új balközép pártot alapított szombaton, csupán néhány héttel a júliusban esedékes előre hozott választások előtt.
Csak a július 19-ei tisztújítás után lesz vezetője az MSZP parlamenti frakciójának, addig általános frakcióvezető-helyettesként Tóbiás József irányítja a képviselők munkáját.
Csak a július 19-ei tisztújítás után lesz vezetője az MSZP parlamenti frakciójának, addig általános frakcióvezető-helyettesként Tóbiás József irányítja a képviselők munkáját.
Ismét Lezsák Sándort, az Országgyűlés alelnökét választották a Nemzeti Fórum elnökévé a Fidesszel és a KDNP-vel szövetségben lévő egyesület szombati, Kecskeméten tartott tisztújító közgyűlésén.
Donald Sterling rekordot jelentő kétmilliárd dollárért eladja az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) résztvevő Los Angeles Clippers együttesét. Egyúttal pedig egymilliárd dollárra beperli a ligát az őt ért károkért, amiért meg kellett válnia a klubtól. A vevő a Microsoft exvezére.
Rendkívüli ülésen tárgyalja hétfőn a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) a kormánypártok által az Országgyűlés elé terjesztett, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvénymódosító javaslatot.