2014. május 3. szombat

máj. 3
15:39
Ilyen lesz az időjárás (Infostart)
A délután folyamán mindenütt növekszik a felhőzet, éjszakára beborul az ég. Többfelé alakul ki zápor, zivatar. Vasárnap eleinte erősen felhős, esős idő lesz, majd északnyugat felől csökken a felhőzet. Délután már csak délen és keleten lesz csapadék, míg északnyugaton, nyugaton a nap is kisüt. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12, 17 fok között valószínű,
máj. 3
15:39
Elő kell venni a kabátot (Alternatív Energia)
Délen egész nap esni fog. Viharos lesz a szél és elkel majd a kabát is.
máj. 3
15:39
Amerikában is felbukkant a koronavírus (ATV)
A közel-keleti vírus ellen nincs oltás.
máj. 3
15:57
Pelczné: a Fidesz folytatná a magyar érdekek határozott képviseletét (Infostart)
Az országgyűlési választáson elérthez hasonló erős felhatalmazással szeretné folytatni a munkát a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentben - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó szombaton Szegeden.
máj. 3
16:15
Utcákat, pincéket, udvarokat öntött el az eső Barcson (Infostart)
Utcákat, pincéket, udvarokat öntött el a szombat délután hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső Barcson - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 3
16:15
Riasztás a várható felhőszakadás miatt (Metropol)
Csaknem az egész országban, a fővárosban is elsőfokú riasztás van érvényben a várható felhőszakadás miatt.
máj. 3
16:15
Kitakarítják az Országos Kéktúrát (Alternatív Energia)
2500 km túraútvonalat kell megtisztítani a szeméttől.
máj. 3
16:15
Utcákat, pincéket, udvarokat öntött el az eső Barcson (ATV)
Utcákat, pincéket, udvarokat öntött el a szombat délután hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső Barcson - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 3
16:17
Csaknem az egész országban riasztás van érvényben a várható felhőszakadás miatt (Infostart)
Csaknem az egész országban, a fővárosban is elsőfokú riasztás van érvényben a várható felhőszakadás miatt. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani.
máj. 3
16:17
Ketten sérültek meg egy balesetben Miskolcon (ATV)
Ketten sérültek meg abban a balesetben, amely Miskolcon, az Újgyőri főtér közelében történt szombat délután, a villamosforgalom leállt, a közúti forgalmat korlátozzák - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
máj. 3
16:19
Rejtélyes gyerekgyilkosságokat vizsgálnak Hondurasban (ATV)
Legkevesebb hét gyermek rejtélyes halála ügyében nyomoznak a hondurasi hatóságok, amelyek azt feltételezik, hogy az áldozatokat azért gyilkolták meg, mert nem voltak hajlandók csatlakozni a helyi bűnbandákhoz.
máj. 3
16:33
Michelisz csak a tizenkettedik az időmérőn (Alternatív Energia)
"Nem lesz veszítenivalóm, s ennek megfelelően fogok vezetni."
máj. 3
16:33
Jégeső, széllökések: riasztás van érvényben a várható felhőszakadás miatt (ATV)
Csaknem az egész országban, a fővárosban is elsőfokú riasztás van érvényben a várható felhőszakadás miatt. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani.
máj. 3
16:35
Oroszlánkölykök születtek Gyöngyösön (Alternatív Energia)
Másfél hete jöttek világra, de eddig titokban tartották a hírt.
máj. 3
16:35
Oroszlánkölykök születtek a Gyöngyösi Állatkertben (ATV)
Négy oroszlánkölyök született a Gyöngyösi Állatkertben - tájékoztatta az intézmény igazgatója szombaton az MTI-t.
máj. 3
16:37
Egygólos Videoton-siker Kispesten (Alternatív Energia)
A Videoton 1-0-ra nyert a Honvéd vendégeként.
máj. 3
16:51
Videoton-siker Kispesten (Alternatív Energia)
A Videoton 1-0-ra nyert a Honvéd vendégeként.
máj. 3
16:53
Budapesten is leszakadhat az ég a következő pár órában (Alternatív Energia)
Folyamatosan riaszt a meteorológia a felhőszakadások miatt.
máj. 3
16:55
Katasztrófa! - Nem kutatnak tovább a hegyomlás túlélői után (Alternatív Energia)
Élve temetett egy a föld egy egész falut
máj. 3
16:57
Egy kislány is megsérült a miskolci karambolban (Alternatív Energia)
Egy férfit csak feszítővágókkal tudtak kiszabadítani a roncsokból.
máj. 3
17:09
Kézilabda BL: döntőben a Győr (ATV)
Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába a címvédő Győri Audi ETO KC, miután a budapesti négyes döntő első elődöntőjében 29-26-ra legyőzte a dán Midtjylland csapatát.
máj. 3
17:27
Vízátfolyás miatt lezárták a Barcs és Drávaszentes közötti út egy szakaszát (Infostart)
Vízátfolyás miatt lezárták az utat szombaton Barcs és Drávaszentes között a 6801-es út 3-as kilométerénél, továbbá Barcs határában a 68-as út egyes kilométerszelvényénél is forgalomelterelés van érvényben - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 3
17:27
Vatikán: ülésezett a pedofíliaellenes bizottság (ATV)
A cél az egyház elszámoltathatósága. Nincs jogi kötelezettség ugyanis arra, hogy a vélt molesztálásokat jelentsék a rendőrségnek.
máj. 3
17:45
EP-választás - Nem lesznek politikai reklámok az országos kereskedelmi tévékben és rádiókban (Infostart)
Egyetlen országos sugárzású kereskedelmi rádió és tévé sem jelentkezett a határidőig a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), hogy az európai parlamenti (EP-) képviselők választásának kampányában politikai reklámot kívánna közzétenni, ez pedig azt jelenti, hogy csak a közszolgálati rádiókban, tévékben lesznek politikai reklámok.
máj. 3
18:39
Török Zsoltékat újra megmentették a Himalájában (Alternatív Energia)
Valószínűleg ez volt az utolsó próbálkozásuk az idei hegymászó szezonban.
máj. 3
18:41
Szépített a Dunaújváros (Alternatív Energia)
Hazai medencében nyertek a Szentes ellen a női vízilabda ob I három győzelemig tartó döntőjében.
máj. 3
18:57
Több mint kétezer kerékpáros vett rész a Balaton-kerülő BringaMánián (Infostart)
Kétezer-háromszáz túrázó választotta szombaton a hosszúhétvége programjául a Balaton-kerülő túrát, a BringaMániát, amely már tizenöt éve az ország egyik legnagyobb bringás sporteseményének számít.
máj. 3
18:57
„Fagyási sérüléseket szenvedtek” Török Zsolték helikopteres mentést kértek (ATV)
Kisebb fagyási sérüléseket szenvedett az aradi Török Zsolt vezette román Annapurna-expedíció egyik tagja, Cristian Tzecu az elmúlt napokban. A hármas tábor fölött igen komoly lavinaveszély is van, ezért Török Zsolték ismét helikopteres mentést kértek - közölte szombaton az MTI-vel Barabás László, az expedíció magyarországi szóvivője.
máj. 3
19:15
Túraútvonalat is megtisztítanak a Teszedd! akcióban (Infostart)
A "TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért" akcióhoz önálló eseménnyel csatlakozott a Magyar Természetjáró Szövetség: az országos szemétgyűjtési akció keretében május 9-11. között megtisztítják a szeméttől az Országos Kékkör túraútvonalát - tájékoztatta az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség szombaton az MTI-t.
máj. 3
19:15
Kovács Sarolta hatodik lett (Alternatív Energia)
Az öttusázók kecskeméti világkupa-fordulóját a lengyel Oktawia Nowacka nyerte.
máj. 3
19:33
Ön viszi haza a lottó ötöst? (Alternatív Energia)
Kihúzták a nyerőszámokat.
máj. 3
19:33
Helyreállt a közlekedés a 14-es villamos vonalán (ATV)
Helyreállt a közlekedés szombaton kora estére a 12-es és 14-es villamosok vonalán, ahol korábban baleset akadályozta a forgalmat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán.
máj. 3
19:51
Oroszlánkölykök születtek a Gyöngyösi Állatkertben (Infostart)
Négy oroszlánkölyök született a Gyöngyösi Állatkertben - tájékoztatta az intézmény igazgatója szombaton az MTI-t.
máj. 3
19:53
200 éve született Balassa János sebész, "az osztrák császárság dísze" (Infostart)
Kétszáz éve, 1814. május 5-én született Balassa János, a korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtője.
máj. 3
20:09
Az ötös lottó nyerőszámai (Metropol)
Az ötös lottó számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 4, 7, 19, 58, 63
máj. 3
20:09
Átadták a Mediawave fesztivál díjait (Alternatív Energia)
A legjobb dokumentumfilm díját Sós Ágnes Szerelempatak című alkotása nyerte el.
máj. 3
20:10
Kézilabda BL: a Podgorica lesz a Győr ellenfele (ATV)
A címvédő Győr a 2012-es győztes Buducsnoszt Podgoricával találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjában, miután a budapesti négyes döntő második elődöntőjében a montenegrói csapat, drámai csatában, hosszabbítás után 22-20-ra diadalmaskodott a macedón Vardar Szkopje felett.
máj. 3
20:45
Köddé váltak a felborult autó utasai (Alternatív Energia)
A rendőrség keresi őket.
máj. 3
21:39
Visszafoglalták a biztonsági szolgálat székhelyét a kormányerők az oroszbarát szakadároktól - a nap hírei (Infostart)
Az uniós tagállamok közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség tavaly. Még két hétig lehet jelentkezni az Európai Parlamenti választás külképviseleti szavazására. Ukrajnában visszafoglalták a biztonsági szolgálat kramatorszki székhelyét a kormányerők.
máj. 3
21:57
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
máj. 3
22:51
Kampányhírek - összefoglaló (Infostart)
Az országgyűlési választáson elérthez hasonló erős felhatalmazással szeretné folytatni a munkát a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentben - jelentette ki a kormánypárti szövetség listavezetője. Az MSZP szerint a Fidesz európai parlamenti delegációja a magyar nemzeti érdekekkel szemben csak a kormánypárt érdekeit képviselte az elmúlt öt évben

Keresés