Az LMP társelnöke szerint megbukott az az ellenzéki stratégia, amelyik "azon a bűvös szón alapul, hogy összefogás", ugyanis alkotói nem számoltak azzal, hogy a magabiztos kormányváltáshoz szükséges két és fél milliós tömeg sokszínű és tagolt. Schiffer András erről a párt csütörtöki budapesti konferenciáján beszélt.
Meghalt két kerékpáros csütörtök este a Zala megyei Cserszegtomaj közelében, ahol személyautóval ütköztek - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A rendőrség közlése szerint valószínűleg házaspár az áldozat.
Két világkép áll szemben egymással, egy szovjet utódállam, az Orbánisztán, ezzel szemben áll egy küzdelmesen felépíthető rendszerváltás 2.0, egy kiszámíthatóan növekedő, békés ország – ezt Bajnai Gordon mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Egy ellenzéki szervezet videót töltött fel a YouTube-ra, amelyen orvosok egy állítólag megmérgezett, oxigénmaszkot viselő férfit ápolnak. Az ellenzékiek szerint a vegyifegyver-támadás a szíriai főváros Dzsobar nevű peremkerületében történt.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint az a választás tétje, hogy az emberek mernek-e szabadok lenni, annak összes felelősségével, vagy elfogadják Orbán Viktor önkényét.
Újabb tömeges adatlopást tártak fel Németországban, 18 millió e-mail címet és jelszót szereztek meg illetéktelenek - közölte csütörtökön a verdeni ügyészség, megerősítve a Spiegel Online értesülését.
Egy "kubai Twittert" üzemeltetett titokban két éven át Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) azzal a céllal, hogy politikai nyugtalanságot keltsen a karibi kommunista szigetországban - jelentette csütörtökön interjúkra és mintegy 1000 oldalnyi dokumentumra hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.
Harmadik napja tart a Lufthansa- és Germanwings-pilóták sztrájkja, amely miatt több ezer járatot törölt a két légitársaság, a lépés közel félmillió embert érint. Bár az 5400 pilóta részvételével zajló munkabeszüntetés pénteken éjfélkor véget ér, szombati, vasárnapi és hétfői járatokat is törölt a Lufthansa.
Soha még annyi kormányrendelet nem született március végéig, mint idén - közölte a Wolters Kluwer Kft. az MTI-vel, az általa üzemeltetett Jogtár adataira hivatkozva.
Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök azt próbálja elérni, hogy Európai Unió vegye le őt és a fiát a szankciós listáról, és oldja fel vagyonuk zárlatát - közölte EUObserver uniós hírportál diplomáciai forrásokra hivatkozva.