Három életfogytiglant szabott ki többszörösen minősülő emberölés, rablás és más súlyos bűncselekmények miatt Süveges Péter és társai ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon pénteken.
Értékes eszköz az uniós érdekérvényesítésben a visegrádi országok együttműködése, a csoport elismerést és tekintélyt vívott ki magának a régi tagállamok körében is - mondta Kövér László házelnök pénteken Budapesten.
A nemzetgazdasági beruházások 14,9 százalékkal nőttek 2013 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest, míg tavaly az év egészében, több évnyi csökkenést követően, 7,2 százalékkal emelkedett a beruházások volumene - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Világbank elhalasztotta egy 90 millió dolláros hitel folyósítását Ugandának amiatt, hogy az afrikai ország az eddiginél is szigorúbban bünteti a homoszexualitást. Szokatlan lépés ez a pénzintézettől, mert általában kerüli a politikába való beleavatkozást.
Nevetség tárgyává vált tudományos körökben és az interneten az egyiptomi hadsereg három műszere, amelyek állítólag elektromágnesekkel képesek felismerni, majd gyógyítani az AIDS-et, a hepatitiszt és más betegségeket.
Az FC Barcelona labdarúgócsapata is részt vesz augusztusban a Ferencváros új stadionjában sorra kerülő Kocsis Sándor-emléktornán - jelentette be Kű Lajos szervező.
Bűncselekmény hiányában első fokon felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót az utóbbi 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken.
Április végéig házi őrizetbe helyezték a vádhatóság kezdeményezésére Alekszej Navalnij neves orosz ellenzéki politikust, megtiltották neki a telefonálást és az internet használatát is - erről pénteken döntött egy moszkvai kerületi bíróság.
Konrád György egy holokauszt ünnepségen Németországban olvasta fel először azt a megrendítő írást, amely a Mazsihisz honlapján olvasható: "Kutató kézben hamu és csontdarabkák."
Nevetség tárgyává vált tudományos körökben és az interneten az egyiptomi hadsereg három műszere, amelyek állítólag elektromágnesekkel képesek felismerni, majd gyógyítani az AIDS-et, a hepatitiszt és más betegségeket.
Legalább hat ember, köztük egy négyhónapos csecsemő meghalt, 35-en különböző fokú égési sérüléseket szenvedtek abban a tűzben, amelyet a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány székhelyén, Kujjangban egy buszon idézett elő egy merénylő.
Magyarország ma már jobban teljesít az egészségügy területén is, mint korábban, de még nem elég jól. Vannak egészségügyi intézmények, amelyek segítségre szorulnak a jövőben is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Szekszárdon.
A kormány csütörtökön jelentette be, hogy az új szabályozás év végéig léphet életbe, addig pedig nyilvános konzultációkat folytatnak a rendkívül érzékeny kérdésben.
Amilyen politikai döntést az MSZP elnöksége meghozhatott Simon Gábor ügyében, azt megtette, a többi a hatóság feladata - jelentette ki Hiller István az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialista országgyűlési képviselő arról is szót ejtett, hogy elfogadja a közvélemény-kutatásokat, de szerinte a kutatók nem látják a választók egy rejtett, a véleményét egzisztenciális félelmek miatt titkoló…
A Demokratikus Koalíció lehetővé tenné, hogy az azonos nemű párok összeházasodjanak és gyermeket fogadjanak örökbe, a baloldali összefogásban azonban kisebbségben van ezzel - közölte Gyurcsány Ferenc pártelnök pénteken sajtótájékoztatón.
Az LMP is országos listát állít a tavaszi országgyűlési választáson – jelentette be pénteki, a Nemzeti Választási Iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján Schiffer András társelnök, miután leadta az ehhez szükséges dokumentumokat.