Megkezdődött az első olyan per kedden Franciaországban, amelyben a ruandai hadsereg egyik volt tisztjét a húsz évvel ezelőtti népirtásban való bűnrészességgel vádolják.
Rázárta az ajtót egy utasra egy villamosvezető és a tiltakozó férfit a remízbe akarta vinni – írja a Blikk. A krimibe illő jelenet a budapesti 50-es vonalon történt, az „elrabolt” férfinek – saját elmondása szerint – annyi bűne volt, hogy számonkérte a villamosvezetőt.
„De azután annyira megnőtt a hitel, hogy nem tudtuk fizetni…” Ezt a mondatot általában sírás, vagy haragos kiabálás követi - persze joggal, és érthető módon. De Elekesék mások. Ha nincs internet, meg lövöldözős játék, marad a futóverseny, a kerékpározás és a foci. Bizony, a szegénységnek is megvannak a maga előnyei.
Titkos béketárgyalásokat folytatott Hamid Karzai afgán elnök a kormánya ellen lázadó, fegyveres tálibokkal a közelmúltban, és ezekről nem tájékoztatta nyugati szövetségeseit sem - írta kedden a The New York Times című amerikai napilap.
A Város Mindenkié csoport szerint meg kellene szüntetni a hajléktalanok kötelező regisztrációját a nappali melegedőkben, ezzel ugyanis alapvető jogaikat korlátozzák.
Semmilyen formában nem került szóba a Szabadság térre tervezett, a német megszállásnak emléket állító szobor felavatásának elhalasztása - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a sajtóhírre reagálva. Hozzátette: erről sem szóban sem írásban nem kapott tájékoztatást, amikor olvasta az erről szóló cikket, azon gondolkozott, hogy hogyan jelenhetett meg ilyen formában, mert mint mondta: vagy…
A magyar Kormány nem támogat semmilyen olyan új uniós rendelkezést, amely ellehetetlenítené az akáccal foglalkozó erdőgazdákat és méhészeket. Az akácos ültetvények teljes felszámolása hazánkban legalább annyira elképzelhetetlen, mint amennyire például a kukorica termesztésének megszüntetése - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A választásokig biztosan nem állítják fel a német megszállás emlékművét - írja a Népszabadság. Az atv.hu délelőtti értesülései szerint a kérdés még nem dőlt el. Rogán Antal frakcióvezető kora délután ugyanakkor tagadta, hogy elhalasztanák az emlékmű avatását.
A NAV és a NÉBIH együttműködésével jelentősen javult az élelmiszerbiztonság Magyarországon - erről Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője beszélt az ATV Start című műsorában.
Erdei január közepén jelentette be, hogy Eb-címért bokszol majd Magyarországon, s ha a találkozó jól sikerül, akkor nem zárja ki a folytatás lehetőségét.
Rendkívüli év volt a tavalyi: kilencszeresére nőtt egy év alatt a benyújtott menedékjogi kérelmek száma – mondta Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Ismeretlenek két sportoló elrablásával fenyegették meg az Osztrák Olimpiai Bizottságot (ÖÖC). A hétfői levél szerint az alpesi síző Marlies Schild és a szkeletonos Janine Flock lesz veszélyben a pénteken kezdődő szocsi téli játékokon.
A szerb hatóságok feloldották a kamionok forgalmára vonatkozó korlátozást kedd délben Tompánál - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Rendkívüli év volt a tavalyi: kilencszeresére nőtt egy év alatt a benyújtott menedékjogi kérelmek száma - mondta Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
A Buckingham-palota - a brit királyi család első számú londoni rezidenciája - kedden hivatalosan bejelentette, hogy II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg április 3-án - hivatalosan Giorgio Napolitano olasz elnök meghívására - Rómába látogat, és a Vatikánban felkeresi a katolikus egyházfőt is.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint az MSZP lelepleződött Paks ügyében, miután hétfőn az Országgyűlésben kiderült, szocialista politikusok 2010-ig anyagi hasznot húztak az atomerőmű működéséből.
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága keddi budapesti ülésén kormánypárti többséggel elvetette a paksi atomerőmű bővítési egyezményét tartalmazó törvényjavaslathoz benyújtott ellenzéki módosító javaslatokat.
A Fidesz frakcióvezetője kedden cáfolta azt a hírt, hogy elhalasztják az V. kerületi Szabadság térre tervezett emlékmű felállítását. Rogán Antal keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Népszabadság értesülésére reagált, amely szerint az április 6-ai parlamenti választásig biztos nem állítják fel a német megszállás emlékművét.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz segítségkérés futott be, mely alapján egy személy, a XVI. kerületi Naplás-tónál jégbe szakadt a parttól 50 méterre. Az igazgatóság riasztotta a tűzoltó búvárokat, akik perceken belül a helyszínre értek, és megkezdték a férfi mentését. Így történik ez élesben is, ez azonban egy gyakorlat volt. Az atv.hu stábja is a helyszínen volt.
Vagyonvizsgálati eljárás indul Simon Gábor szocialista képviselő ügyében - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedden az MTI érdeklődésére. Simon Gábor tagja volt a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányának: 2008-tól a Munkaügyi és Szociális Minisztérium államtitkáraként dolgozott.