2014. február 2. vasárnap

febr. 2
11:54
Egységes arculattal kampányol az összefogás (ATV)
Egységes arculattal kampányol a parlamenti választásra a baloldali összefogás. A részt vevő pártok megállapodtak az állami kampánytámogatás elosztásáról, és arra számítanak, hogy egy hét alatt mindenhol összegyűjtik az egyéni jelöltek indulásához szükséges ötszáz aláírást. Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke arról is beszélt az MTI-nek, hogy a…
febr. 2
12:09
Rezsiharc: harmadik felvonás (Alternatív Energia)
"Minden külső-belső támadás ellenére kitartunk a rezsicsökkentés politikája mellett" - fogalmazott Németh Szilárd.
febr. 2
12:12
Thaiföld: 12 millióan nem tudtak szavazni (ATV)
Thaiföldön vasárnap helyi idő szerint 15 órakor bezártak a szavazóhelyiségek, a terveknek megfelelően - jelentette be a választási bizottság. A sajtó értesülése szerint a 48,7 millió szavazásra jogosult emberből mintegy 12 millió nem adhatta le voksát.
febr. 2
12:27
Fidesz: parlament előtt a harmadik rezsicsökkentés (Infostart)
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla - közölte Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap Budapesten.
febr. 2
12:27
Ónos eső - Már csak hat megyében van riasztás (Alternatív Energia)
Budapestre és Pest megyére már semmilyen veszélyjelzés nincs érvényben.
febr. 2
12:29
Ónos eső - Már csak hat megyében van riasztás (Infostart)
További területeken vonta vissza az ónos eső miatt kiadott riasztásokat a meteorológiai szolgálat, már csak hat megyében van elsőfokú riasztás. Budapestre és Pest megyére már semmilyen veszélyjelzés nincs érvényben.
febr. 2
12:45
Ónos eső - Több vasúti vonalon késésekre kell készülni (Infostart)
Az időjárással összefüggésben több vasúti vonalon is késésekre kell készülni - közölte a Mávinform sajtóügyeletese vasárnap délelőtt az MTI-vel.
febr. 2
12:48
Nyílt levélben ír Woody Allen nevelt lánya a zaklatásokról (ATV)
Nyílt levélben ír nevelőapja által ellene elkövetett zaklatásokról Dylan Farrow, Woody Allen filmrendező nevelt lánya. Dylan Farrow apja Oscar-jelölése miatt ragadott tollat. Woody Allen máig tagadja a húsz éve állítólag történteket, lánya először vall nagy nyilvánosság előtt az ügyről – írja az Origo.
febr. 2
12:50
Már csak hat megyében van elsőfokú riasztás az ónos eső miatt (ATV)
További területeken vonta vissza az ónos eső miatt kiadott riasztásokat a meteorológiai szolgálat, már csak hat megyében van elsőfokú riasztás. Budapestre és Pest megyére már semmilyen veszélyjelzés nincs érvényben.
febr. 2
13:03
Szaúd-Arábia népirtással vádolja a szíriai kormányt (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok eddig rossz stratégiát alkalmazott, de "még mindig beavatkozhat" a szíriai polgárháborúba.
febr. 2
13:05
MSZP: Orbán Viktor valljon színt, mit tett a magyarok szabad munkavállalásáért! (Alternatív Energia)
Orbán Viktor most "nem vív szabadságharcot", pedig Nagy-Britanniában körülbelül 300 ezer magyar állampolgár dolgozik.
febr. 2
13:06
Összefogás: lesz tüntetés délután (ATV)
A baloldali összefogás pártjai vasárnap közleményben kérték vidéki szimpatizánsaikat, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt ne induljanak el a paksi erőmű bővítése miatt meghirdetett demonstrációra.
febr. 2
13:08
Szaúd-Arábia népirtással vádolja a szíriai kormányt (ATV)
Népirtással vádolta meg a szíriai kormányt a szaúd-arábiai uralkodócsalád egyik legtekintélyesebb tagja vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
febr. 2
13:21
Nehezen járhatók a turistautak a Pilisben és a Visegrádi-hegységben (Infostart)
Jegesedés miatt nehezen járhatók a Pilis és a Visegrádi-hegység turista- és kerékpározásra kijelölt erdei útjai, a Fellegvárhoz vezető Panoráma úton a jegesedés miatt szintén nehéz a közlekedés - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. vasárnap az MTI-vel.
febr. 2
13:21
Orbán angliai szabadságharcát hiányolja az MSZP (Metropol)
Gúr Roland, a párt EP-képviselőjelöltje felszólította a miniszterelnököt, járjon köbe brit kollégájánál, hogy a magyar állampolgárok továbbra is szabadon vállalhassanak munkát az Európai Unió tagállamaiban.
febr. 2
13:23
Megtartják a paksi bővítés elleni tüntetést (Metropol)
A szervezők arra kérik a vidéki szimpatizánsokat, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt ne induljanak el a demonstrációra.
febr. 2
13:24
Müncheni konferencia: az ukránok és a Közel-Kelet a fő téma (ATV)
John Kerry a müncheni nemzetbiztonsági konferencián nyugtatta a kormánytól tartó ukrán képviselőket. Izraelt jutalmaznák, Iránt fegyelmeznék. Közben Szaúd-Arábia népirtással vádolja a szíriai kormányt, Szerbia és Koszovó pedig folytatja a közeledést.
febr. 2
13:39
Ellenzéki összefogás: vidékről ne induljanak el a demonstrációra (Alternatív Energia)
Csak azok menjenek el a demonstrációra, akik Budapestről tömegközlekedéssel is meg tudják közelíteni a helyszínt.
febr. 2
13:42
Netanjahu: nem mondok le a polgárok biztonságáról (ATV)
Benjámin Netanjahu miniszterelnök az Izrael elleni bojkott lehetőségét ostorozta a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió vasárnap.
febr. 2
13:44
Szén-monoxid-mérgezés Zuglóban (ATV)
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy 60 év körüli házaspár vasárnap Budapest XIV. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
febr. 2
13:57
Ónos eső - Lenti környékén már járnak a buszok (Infostart)
Vasárnap délben elindultak az autóbuszjáratok Lentiből, de Zala megye nyugati területein 11 útvonal továbbra is nehezen járható - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
febr. 2
14:00
Megműtötték Douchev-Janics Natasát (ATV)
Gerincsérvvel megoperálták Douchev-Janics Natasát, a Graboplast-Győr háromszoros olimpiai bajnok kajakosát.
febr. 2
14:15
Rövid telet jósolnak az állatkert barnamedvéi (Infostart)
Vali és Defoe nem látták meg az árnyékukat. A népi időjóslás szerint ez arra utal, hogy a tél már nem tart sokáig. A medveárnyék-észlelésen az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai is részt vettek.
febr. 2
14:18
Szocsi: szállás nélkül maradhatnak az újságírók? (ATV)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az újságírók elszállásolásának megoldását sürgeti a szocsi téli olimpia előkészítő bizottságától, mert a hegyvidéki szálláshelyek közül nem mindegyik készült el időre.
febr. 2
14:33
Alkotmány helyett Sziluska (Infostart)
Utcanevekről tartanak ma népszavazást Tolmácson. A Nógrád megyei faluban tavaly áprilisban öt közterület elnevezését változtatta meg az önkormányzat, a lakók aláírásgyűjtéssel érték el, hogy népszavazáson dönthessenek az ügyben.
febr. 2
14:33
Megműtötték Douchev-Janics Natasát (Alternatív Energia)
Gerincsérvvel operálták.
febr. 2
14:36
Újra tízezrek tüntetnek Kijev főterén (ATV)
Újabb nagyszabású tüntetés kezdődött vasárnap az ukrán fővárosban. A Függetlenség terén összegyűlt mintegy ötvenezer ember hatalmas üdvrivalgással fogadta a Németországból visszatért vezetőiket.
febr. 2
14:51
Mindenhol megszűnt a balesetveszély (Infostart)
Vasárnap délutánra javultak az útviszonyok, mindenhol feloldották a rendkívüli kamionstopot. A katasztrófavédelem közlése szerint mindenütt megszűnt az ónos eső miatti fokozott balesetveszély. Már csak négy nyugati megyében van érvényben elsőfokú riasztás az ónos eső miatt. A csúszóssá vált utakon számos baleset történt, sokan kerültek kórházba kéz- vagy lábtöréssel.
febr. 2
14:51
Öt település levegője veszélyes (Alternatív Energia)
Öt észak-kelet-magyarországi településen veszélyesnek minősítette a levegőt az Országos Környezetegészségügyi Intézet.
febr. 2
14:53
Szén-monoxid-mérgezés Zuglóban (Infostart)
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy 60 év körüli házaspár vasárnap Budapest XIV. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
febr. 2
14:54
Több településen is veszélyes a levegő (ATV)
A magas szálló por (PM10) koncentráció miatt öt észak-kelet-magyarországi településen veszélyesnek minősítette a levegőt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) vasárnap.
febr. 2
15:12
"Döntsön a nép" A paksi bővítés ellen tüntetnek (ATV)
Az Együtt 2014 Mozgalom azt szeretné, hogy népszavazás döntsön a paksi bővítésről - vasárnap délután ezért a Parlament előtt tüntetnek az Alkotmány utcában.
febr. 2
15:27
MSZP: Orbán Viktor valljon színt, mit tett a magyarok szabad munkavállalásáért! (Infostart)
Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hétfőn az Országgyűlésben tartandó, a négyéves kormányzásáról szóló beszámolójában "valljon színt", mit tett azért, hogy a magyar állampolgárok továbbra is szabadon vállalhassanak munkát az Európai Unió tagállamaiban.
febr. 2
15:27
Dakota lóról nemzeti turulra nyergelt Orbán (Alternatív Energia)
febr. 2
15:29
A jövő hét elején nem várható csapadék, de a hét végén ismét esőre kell készülni (Alternatív Energia)
febr. 2
16:03
12 millió ember nem tudott szavazni Thaiföldön (Infostart)
Thaiföldön vasárnap helyi idő szerint 15 órakor bezártak a szavazóhelyiségek, a terveknek megfelelően - jelentette be a választási bizottság.
febr. 2
16:03
Ellenzéki tüntetés az Orbán-Putyin paktum ellen (Alternatív Energia)
Gyurcsány: "tíz őszödi beszéd drámája nem ér fel azzal a hazaárulással, amit Orbán Viktor elkövetett".
febr. 2
16:21
Ónos eső - Mindenhol feloldották a rendkívüli kamionstopot (Infostart)
Már mindenhol feloldották az ónos eső miatt elrendelt kamionstopot, a vasárnapi rend szerint közlekedhetnek a teherjárművek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Facebook-oldalán.
febr. 2
16:21
Az Orbán-kormány négy évét értékelte a Bibó Társaság - Képek (Alternatív Energia)
A Bibó István Demokrácia-díjat idén Iványi Gábor metodista lelkész kapta.
febr. 2
16:23
Öt településen veszélyes a levegő (Infostart)
A magas szálló por (PM10) koncentráció miatt öt észak-kelet-magyarországi településen veszélyesnek minősítette a levegőt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) vasárnap.
febr. 2
16:23
A zsidó kártya (Alternatív Energia)
Pénzzel, ravaszsággal, mézes-mázos szavakkal, megvesztegetett emberekkel, fenyegetéssel működteti a rendszert.
febr. 2
16:24
Mínusz 10 és ónos eső: Ez vár ránk (ATV)
A jövő hét elején száraz és hideg idő várható, néhol mínusz 10 Celsius-fok körül alakulnak a minimumok. A hét második felében enyhül majd az időjárás, viszont ismét többfelé várható eső, záporeső, néhol ónos eső is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
febr. 2
16:39
Gyurcsány és Bajnai is felszólalt az ellenzéki demonstráción (Infostart)
A baloldali összefogás pártjai szerint az április 6-i választás népszavazás lesz. A tömörülés képviselői vasárnap a budapesti Alkotmány utcában tartottak demonstrációt. A Paksról döntsön a nép! című megmozdulást a MSZP, a DK, az Együtt-PM, valamint a Magyar Liberális Párt szervezte azt követően, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Paksi Atomerőmű tervezett bővítéséről szóló…
febr. 2
16:39
Tiltakozás a paksi bővítés ellen (Metropol)
A baloldali összefogás pártjai szerint az április 6-i választás népszavazás lesz.
febr. 2
16:57
Ferenc pápa: az egyház elképzelhetetlen szerzetesnők nélkül (Infostart)
A szerzetesek és elsősorban a szerzetesnők egyházon belüli szerepének jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa vasárnap az Istennek szentelt élet világnapján.
febr. 2
16:57
Ónos eső - Mindenhol feloldották a rendkívüli kamionstopot (Alternatív Energia)
Vasárnap délután 2 órára már valamennyi megyében feloldották a 7,5 tonna feletti össztömegű járművekre szombaton kiadott közlekedési tilalmat.
febr. 2
16:59
J.K. Rowling: "Nem Ronnal kellett volna összehozni Hermione-t" (Alternatív Energia)
Az írónőt mindazonáltal e végkifejlettel is dúsgazdaggá tette a varázslóiskolai tanoncok fenomenális világsikere.
febr. 2
17:15
Megszűntek a késések a vasútvonalakon (Infostart)
Elhárították a műszaki hibát, így már a székesfehérvári vasútvonalon is zavartalan a közlekedés - közölte a Mávinform vasárnap délután az MTI-vel.
febr. 2
17:18
Furgonos rendőrök verhették ki az újságíró fogait (ATV)
Elrabolták és összeverték Nyikita Perfiljev független orosz újságírót és operatőrét a hét végén Kijevben - adta hírül vasárnap az ukrán média az újságíró saját közlésére hivatkozva.
febr. 2
17:33
Megkapta az elismerést az év bortermelője (Infostart)
Gálné Dignisz Éva átvette Az év bortermelője címet a Corinthia Hotelben rendezett vasárnapi ünnepi gálaebéden és díjkiosztón Budapesten. Az elismeréssel először tüntettek ki női borászt.

Keresés