A Magyar Nemzet információja szerint az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében. Az Európai Bizottság tavaly február 21-én határozott úgy, hogy a luxembourgi bíróság elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere az önkormányzat nevében közleményében elhatárolódott el pénteken a Jobbik helyi frakcióvezetőjének holokauszttal kapcsolatos kijelentéseitől.
A Simon-ügyről való figyelemelterelés "olcsó, vacak és szánalmas" kísérletének tartja a Fidesz szóvivője, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke levélben fordul Mesterházy Attila MSZP-elnökhöz, hogy juttassa el a testületnek Simon Gábor MSZP-nél leadott vagyonnyilatkozatát. Rubovszky György pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről.
A szövetségnek nem dolga egyetlen klub megmentése sem, sőt az MLSZ részéről hiba lenne ilyen módon beavatkozni bármely klub működésébe - rögzítette az MLSZ.
Az elmúlt csapadékos napok hatására már 6 centiméterrel magasabb a Balaton vízszintje, mint az üzemi szabályozási maximumnak számító 110 centiméter, de egyelőre nem tervezik a Sió zsilip megnyitását - mondta Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője pénteken.
A Fidesz választmányának elnöke szegényesnek ítéli az ellenzék eddigi kampányát. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában úgy látta, hogy a paksi ügy napirendre vétele a baloldal gyengeségének beismerése, Simon Gábor ügye pedig mára önálló életet él.
Teljes útzárt rendeltek a megindult löszfal miatt Somogy megyében, a 7-es út fonyódi szakaszán (a 148-as és 150-es kilométer között) pénteken 16 órától - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.
Hivatalosan szombaton kezdődik az országgyűlési választás kampánya. Képviselőjelölteket hétfőtől lehet ajánlani. Az új szabályok megszüntették az úgynevezett kopogtatócédulát, így a szavazópolgárok több jelöltet is támogathatnak.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az V. kerületi önkormányzat egy „szélsőjobboldali” könyvesboltot akar támogatni, miután visszamenőleges hatállyal, tizenöt hónapra elengedhetik az üzlet bérleti díjának felét – erről Kerék-Bárczy Szabolcs a DK elnökségi tagja és Pásztor Tibor szocialista önkormányzati frakcióvezető beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon. Puskás András…
Szombaton kezdődik hivatalosan a választási kampány. A köztársasági elnök április 6-ára írta ki a parlamenti voksolás napját, a kampány pedig 50 nappal korábban veheti kezdetét. Mostantól minden kampánynak minősül a plakáttól a nagygyűlésig, kivéve a választással foglalkozó hivatalok kommunikációját és az állampolgárok személyes beszélgetését. Hivatalos jelöltté az válik, aki összegyűjt 500…
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnézést kér azoktól a külföldön szavazni szándékozó választópolgároktól, akik téves tájékoztatást kaptak a külképviseleteken történő szavazás idejéről és helyéről. Az NVI új értesítőt küld nekik - közölte az iroda pénteken az MTI-vel.
Miközben a déli államokban és az atlanti partvidék középső szakaszán megindult az olvadás, pénteken elsősorban az Egyesült Államok középnyugati és északkeleti régióira vonatkozó figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a hó és az ónos eső miatt.
Gyurcsány Ferenc szerint a választási kampányban az ő szerepe megértetni és elfogadtatni azt, hogy demokratikus baloldalinak lenni ma hazafiságot és a haza szolgálatát jelenti.