A felvétel a Pontocelli-Riolo Terme amatőr olasz mérkőzésen készült. A játékos gólörömében átfejelte a kispad oldalát, erre a játékvezető egyből kiállította.
Családjával együtt Magyarországra költözött Malina Hedvig, aki ellen azért folytatnak évek óta húzódó eljárást a szlovák hatóságok, mert állításuk szerint a felvidéki magyar nő hazudott, amikor azt vallotta: Nyitrán 2006-ban megverték, mert magyarul beszélt az utcán.
A baloldali összefogás pártjai kezdeményezik, hogy akkor is vegyék névjegyzékbe a magyarországi lakcímmel rendelkező, de nem a lakhelyükön - esetleg nem is Magyarországon - szavazó állampolgárokat, ha azok a kérelmükben nem tüntetik fel doktori címüket, vagy a születési helyüknél, lakcímüknél nem jelölik meg a kerületet.
Barabás Richárd, a PM aktivistája szerint a köztársasági elnök a paksi törvény aláírásával azt bizonyítja, hogy nem a haza és nem a nemzet érdekeit szolgálja.
Tanúvallomást tett a 2006 őszi események kapcsán megvádolt rendőri vezetők perében a Fővárosi Törvényszéken kedden egy volt rendőr alezredes, akit a V. László és társai elleni ügyben gyanúsítottak meg 2012-ben súlyos korrupciós cselekményekkel, minősített vesztegetéssel.
Családjával együtt Magyarországra költözött Malina Hedvig, aki ellen azért folytatnak évek óta húzódó eljárást a szlovák hatóságok, mert állításuk szerint a felvidéki magyar nő hazudott, amikor azt vallotta: Nyitrán 2006-ban megverték, mert magyarul beszélt az utcán.
Gyerekek alatt szakadt be a bolyki csónakázótó jege Ózdon, a tizenéveseket megfigyelésre kórházba szállították - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.
Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi teljes ülésén tárgyalt a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványáról, de még nem született meg a határozat - közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI-vel.
Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak keleten, délkeleten vékonyodik, szakadozik fel időnként a felhőzet. A Dunántúlon több helyen várható csapadék; eső, havas eső, a hegyekben havazás egyaránt előfordulhat.
Kézigránátokkal támadtak egy pornómozira kedden az északnyugat-pakisztáni Pesavar városában, a merényletben legkevesebb tíz ember életét vesztette, tizenhatan pedig megsebesültek.
Műszaki hiba miatt nem közlekednek a 2-es metró vonalán a szerelvények az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedd délután a Facebook-oldalán.
Andrij Parubij, a Haza párt parlamenti képviselője és a Majdanon tüntetők "ellenállási" parancsnoka kedden leszögezte, hogy addig nem tárgyalnak a vezetés képviselőivel az amnesztiatörvény végrehajtásáról, míg ki nem engedik a börtönökből az összes ellenzéki aktivistát.
A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban; akkor tűntek el a legnagyobb testű rovarok, amelyek valaha is léteztek a Földön.
PártKereső.hu címen indított a Nézőpont Intézet internetes oldalt, ahol egy kérdőív kitöltése után bárki megtudhatja, milyen mértékben ért egyet az egyes pártok politikai céljaival és törekvéseivel - közölte az intézet kedden az MTI-vel.
Sós Tamás, az MSZP Heves megyei elnöke, országgyűlési képviselő, a Heves megyei közgyűlés korábbi elnöke doktori disszertációjának felülvizsgálatát és szükség esetén a visszavonási eljárás megindítását kezdeményezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Tatár László. A Heves megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának egykori vezetője ezt keddi egri sajtótájékoztatóján jelentette be.
Kábítószer-termesztésre átalakított hétvégi házat fedeztek fel a Fejér megyei Adonyban a rendőrök, egy férfit őrizetbe vettek - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Kérjenek saját maguk ellen vagyonosodási vizsgálatot a képviselők - ezt javasolja Kassai Dániel XVIII. kerületi LMP-s képviselőjelölt. Kassai, aki 2011-ben lett tagja az LMP-nek az ATV Startban azt mondta, bárkinek joga van saját maga ellen vizsgálatot kérni a NAV-tól, ami azért is lenne fontos, mert így a politikába újonnan bekerült képviselők eleve tisztán kezdenék politikai karrierjüket.