2014. február 10. hétfő

febr. 10
9:11
Halálos balesetet okozott az elnök fia (Alternatív Energia)
Az országban május 7-én rendeznek általános választást.
febr. 10
9:27
Gereben: Ukrajnában csak az a kérdés, mennyit fizetsz érte? (Infostart)
Ukrajnában lázadás zajlik és nem forradalom. Oroszország pedig ott szól bele az ország belügyeibe, ahol csak akar - jelentette ki Gereben Ágnes külpolitikai elemző az InfoRádó Aréna című műsorában.
febr. 10
9:27
A Facebook-alapító adakozta a legtöbbet (Alternatív Energia)
8 millió Facebook-részvényt adományoztak nemes célra, melyek összértéke elérte 970 millió dollárt.
febr. 10
9:29
Svájci tévé: Magyarország a mocsárba süllyed (Alternatív Energia)
A svájci állami televízió tudósítása a budapesti viszonyokról.
febr. 10
9:30
Bankrobbantás: feljelentés egy motor miatt (ATV)
Egy Pest megyei településen valaki feljelentette a saját szomszédját a Lehel úti bankrobbantással kapcsolatban, mert az illetőnek a rendőrségi videofelvételen látható motorja van, és egy hete nem elérhető – írja a Blikk.
febr. 10
9:32
Horogkeresztet viselt a templomi vérengző (ATV)
Fekete egyenruhát és horogkeresztet viselt az a férfi, aki vérengzést rendezett egy pravoszláv templomban az Oroszországhoz tartozó Szahalin szigetén. A férfi náci jelszavakat kiabált, és válogatás nélkül lőtt a templomban tartózkodókra. Egy idős apácát és egy férfit meggyilkolt, hat embert megsebesített.
febr. 10
9:34
Mennyi területet adna a palesztinoknak Jeruzsálem? (ATV)
Nem hivatalos értesülések szerint Izrael 10-13 százalékot tartana meg Júdea és Szamária területéből, beleértve több zsidó települést. A palesztin állam területcserével kárpótlásul 3-4 százalékot kapna ezért.
febr. 10
9:45
Félpályán elindult a forgalom az M6-os (Metropol)
A balesetben senki nem sérült meg, azonban az egyik jármű vezetőjét elütötték, miután kiszállt autójából.
febr. 10
9:45
Leleplező honlapot indítottak Snowden hívei (Alternatív Energia)
Az Intercept nevű oldalon a kiszivárogtatásokra épülő értesülések jelennek majd meg.
febr. 10
10:03
Újra benyújtja engedélyezésre az Alt Cash Kft. a kitiltott pénztárgépeit (Alternatív Energia)
Látnak arra esélyt, hogy gyorsított eljárásban megkapják a forgalmazási engedélyeket.
febr. 10
10:05
Spekulációk a Magyar Telekom kivásárlására (Alternatív Energia)
A telekommunikációs részvény árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén 313 forint volt hétfőn reggel.
febr. 10
10:06
Újabb zsidó szervezetek utasították vissza a kormány millióit (ATV)
A Hanoar Hatzioni Egyesület 3,7 millió forintot nyert el a Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 pályázatán, azonban nem fogadják el a pénzt. A szombathelyi zsidó hitközség pedig úgy döntött, hogy lemond a Civil Pályázati Alaptól pályázaton elnyert 15 millió forintos támogatásról.
febr. 10
10:07
Adóköteles az üzletszerű ingóértékesítés (Alternatív Energia)
febr. 10
10:08
„Mint Kálmán Olga” Megölt tévésről beszélt Vona szövetségese (ATV)
A terrorizmusról tartott előadást Tyirityán Zsolt Pécsen. A Betyársereg vezetője az egyik példaként felhozott terroristáról elmondta, hogy a férfi és társai meggyilkoltak egy műsorvezetőt, aki „olyan, mint a Kálmán Olga nőben”. Tyirityán arról is beszélt, hogy a Jobbikkal jelenleg is korrekt viszonyt ápolnak, mert az képviseli a „nemzeti gondolatot”.
febr. 10
10:21
Szép évet zártak tavaly a kereskedelmi szálláshelyek (Alternatív Energia)
Tavaly 4,5 millió belföldi vendég 10,9 millió vendégéjszakát töltött el.
febr. 10
10:39
Betiltással fenyegették meg a CNN-t az oroszok (Alternatív Energia)
Igor Morozov, az orosz parlament felsőházának külügyi bizottsági tagja már be akarta tiltatni az amerikai hírtelevízió oroszországi sugárzását.
febr. 10
10:57
Magyarország a mocsárba süllyed (Alternatív Energia)
A svájci állami televízió tudósítása a budapesti viszonyokról.
febr. 10
11:15
Bojkottálja a Mazsihisz a holokauszt emlékév programjait (Metropol)
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerint a megismert tervek nem veszik figyelembe a holokauszt borzalmaitól szenvedettek érveit és érzékenységét.
febr. 10
11:15
Két éve kirabolta, most meg is gyilkolta? (Alternatív Energia)
febr. 10
11:17
Energia, te drága (Metropol)
„Szinte közhely, hogy a világ mindenütt éhezik a villamos energiára. Léteznek olyan erőforrások, amelyek nem fogynak el...”
febr. 10
11:18
Balog: Orbán dönt a náci megszállási emlékműről (ATV)
Balog Zoltán sajnálja, hogy a Mazsihisz egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. A miniszter szerint a Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől való elzárkózás rövid távú gondolkodásmódra vall.
febr. 10
11:19
Belvíz akadályozza az átjutást Ausztriába (Metropol)
Belvíz miatt teljes szélességében le kellett zárni hétfőn délelőtt a pinkamindszenti határátkelőhelyhez vezető utat.
febr. 10
11:20
Apokalipszis Manchesterben (ATV)
Vereség a nyolc meccse nyeretlen Stoke-tól, döntetlen hazai pályán a sereghajtó Fulhammel. Úgy, hogy közben pályán van Rooney, Van Persie és a 37 millió fontért frissen megvásárolt Mata. A címvédés már régen elúszott (miközben tavaly már áprilisban megvolt a bajnokság), és a BL-indulást jelentő negyedik hely is kilenc pont távolságra van. David Moyes, a Manchester United menedzsere elismeri, hogy…
febr. 10
11:21
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 25 éves (Metropol)
A Magyar Posta 2014 februárjában bélyegkibocsátással köszöntötte a jubiláló szeretetszolgálatot.
febr. 10
11:33
Simon-ügy - Új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a képviselő (Infostart)
Új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a szocialista Simon Gábor az Országgyűlés mentelmi bizottságának, de az nem ad választ a kifogásolt kérdésekre, a bécsi számlán lévő összeg nem szerepel benne - mondta a testület KDNP-s elnöke a bizottság hétfői, zárt ülése után újságíróknak. A képviselő kedd estig még módosíthat vagyonnyilatkozatán.
febr. 10
11:33
MSZP: a Fidesz a bűncselekménytől sem riad vissza (Metropol)
A múlt héten egy videó került fel az internetre, amely a Nemzeti Választási Iroda nevével visszaélve buzdítja szavazásra a határon túl élő magyarokat.
febr. 10
11:33
Nem jelenik meg Simon a mentelmi bizottság előtt (Alternatív Energia)
Ha Simon Gábor február 12-én, szerdán lemond képviselői mandátumáról, akkor mindkét ügyet lezárják.
febr. 10
11:51
Új vagyonnyilatkozatot nyújtott be Simon Gábor (Alternatív Energia)
Ha Simon Gábor február 12-én, szerdán lemond képviselői mandátumáról, akkor mindkét ügyet lezárják.
febr. 10
12:09
Aláírta a paksi törvényt, a népszavazást indokolatlannak tartja Áder (Alternatív Energia)
.
febr. 10
12:12
Áder aláírta a paksi bővítésról szóló javaslatot (ATV)
Áder János köztársasági elnök aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló javaslatot. Az erről szóló, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményt szó szerint közöljük.
febr. 10
12:27
Az államfő aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló javaslatot (Infostart)
Áder János köztársasági elnök aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló javaslatot. Az erről szóló, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményt szó szerint közöljük.
febr. 10
12:27
Folytatódik az enyhe idő - nézze meg, mit ígérnek a hétre! (Alternatív Energia)
febr. 10
12:29
Tizenegy év fegyházat kapott első fokon Portik Tamás (Alternatív Energia)
febr. 10
12:45
Tizenegy évet kapott Portik Tamás (Metropol)
A felbújtóként elkövetett minősített emberölés miatt első fokon elítélt Portik egy időben vezette a legkeresettebb magyar bűnözők listáját.
febr. 10
12:45
Szívelégtelenség – összetett kezelési stratégia (Alternatív Energia)
Nemcsak az idősek betegsége.
febr. 10
12:47
Disznóölés és egyéb disznóságok (Alternatív Energia)
Mondvacsinált indokkal levágatnák a hazai sertésállomány közel harmadát.
febr. 10
12:49
Bombafenyegetést kapott több varsói minisztérium és kormányzati intézmény (Alternatív Energia)
A fenyegetések e-maileken érkeztek, valamennyinek ugyanaz volt a tartalma.
febr. 10
13:03
Busz ütközött autóval Lovasberényben (Metropol)
Az autó négy utasa könnyebben sérült. A helyszínre siető tűzoltók az árokba csúsztak.
febr. 10
13:03
Áder szentesítette Orbánék atompaktumát - ezavarták a népet Pakstól (Alternatív Energia)
febr. 10
13:05
Bombafenyegetést kapott több minisztérium és kormányzati intézmény (Alternatív Energia)
A fenyegetések e-maileken érkeztek, valamennyinek ugyanaz volt a tartalma.
febr. 10
13:06
Felvásárolta a Deutsche Telekom a cseh T-Mobile-t (ATV)
A Deutsche Telekom német távközlési társaság megvette a T-Mobile Czech Republic 39,23 százalékos részvénycsomagját, s ezzel a cseh mobilszolgáltató egyetlen tulajdonosává vált – erősítette meg hétfőn a DT közleményben.
febr. 10
13:08
Egy héten belül Bokrossal bővülhet az ellenzéki összefogás (ATV)
Megvenné az Összefogás a 600 millió forintért meghirdetett "Magyarország jobban teljesít" kampányszlogent - erről Szigetvári Viktor, az Együtt-PM pártszövetség társelnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
febr. 10
13:21
Áder szentesítette Orbánék atompaktumát - elzavarták a népet Pakstól (Alternatív Energia)
febr. 10
13:39
Magyarország jobban teljesít: rekordlétszám a börtönökben (Alternatív Energia)
5053-an vannak csak előzetesben.
febr. 10
13:41
Bevakoltak egy lyukat a falon, pedig az műalkotás volt (Alternatív Energia)
A termek karbantartásával megbízott kőműves lyukat látott a falon, s nem tétovázott, azonnal betapasztotta.
febr. 10
13:42
Választási csalás, beperelték Mesterházyékat – kampány percről percre (ATV)
Az atv.hu folyamatosan frissülő hírfolyamában minden fontos választási információt megtalál!
febr. 10
13:57
Kádár János sírhelyét nem számolják fel (Infostart)
Cáfolta a Budapesti Városüzemeltetési Központ azokat az állításokat amelyek szerint Kádár János sírhelyének felszámolását tervezik.
febr. 10
13:57
Orbán "civilje" lövetne és utcai háborút vizionál (Alternatív Energia)
A diktatúrában a legerősebb a demokrácia - Bencsik András uzsonnáig nyal be a magyar és az orosz hatalomnak.
febr. 10
14:00
Rákapott az emberhúsra a nőstény tigris: tíz emberrel végzett (ATV)
A hatóságok és az állatvédők szerint sem szabad életben hagyni olyan tigrist, amely valaha is emberhúst kóstolt.
febr. 10
14:02
Őrizetbe vették a thaiföldi ellenzék második számú vezetőjét (ATV)
A rendőrség őrizetbe vette a thaiföldi kormányellenes tüntetések második számú vezetőjét hétfőn, amiért a vádak szerint megsértette a szükségállapot idején érvényes törvényeket.

Keresés