Portik Tamás keze mindenhová elért, boldog lennék, ha csak olajozott volna - mondta tanúvallomásában Portik élettársának édesanyja, négy gyermekének nagymamája az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt folyó büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.
Az Európai Unió fizetésimérleg-támogatási programjának novemberi lezárultát követő eljárás keretében az Európai Bizottság tisztviselői november végén felügyeleti látogatást tettek Magyarországon, hogy áttekintsék a friss gazdasági és pénzügyi fejleményeket, valamint szakpolitikai kezdeményezéseket.
Várhatóan január végétől már a meghosszabbított vonalon, a Fehérvári útig közlekedik az 1-es villamos Budapesten - közölte kedden a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A NATO-val szembeni kihívások szempontjából jó döntések születtek a szeptemberi eleji walesi NATO-csúcson, ám azokat megfelelően végre is kell hajtani - hangsúlyozta magyar újságíróknak nyilatkozva Brüsszelben a NATO tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásán résztvevő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Éppen csak megkapta az ukrán parlament jóváhagyását az új kormány összetételéről szóló előterjesztés a törvényhozás keddi ülésén: a 450 fős testület mindössze 229 tagja támogatta, miközben a többségi koalíciónak több mint kétharmadnyi szavazata, 302 képviselője van.
Kedden délután lezárták az M0-s autóút 48-as és 52-es km-nél lévő csomópontok közötti szakaszát, a forgalmat leterelik a sztrádáról. A zárás miatt az M0-son mindkét irányban, illetve az M31-es autóúton az M0-s felé vezető oldalon torlódik a forgalom - mondta el az InfoRádió kérdésére Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.
Legalább hetvenöt ember vesztette életét Nigéria északkeleti részén különböző fegyveres támadásokban, a merénylők között fiatal lányok is voltak - közölték kedden helyi tisztségviselők.
Újabb fronton támad a Hír Tv az utóbbi idők kormányellenes tüntetői ellen - írja a 444. Most Nagy Emília középiskolai tanárt kereste fel a televízió stábja munkahelyén, egy budapesti középiskolában. Nagy a Közfelháborodás napja nevű tüntetésen szólalt fel november 17-én, három, oktatási kérdéseket képviselő civil szervezet nevében, és többek között arról beszélt, hogy a kormány oktatáspolitikája…
A közigazgatásilag Miskolchoz tartozó Ómassa közúton még mindig nem közelíthető meg, a településen 181 fogyasztási helyen tartósan nincs áram - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd este az MTI-nek.
Jelenleg harmincegy településen 12 900 fogyasztónál nincs áram, vagy akadozik a szolgáltatás a hétfő reggel óta tartó rendkívüli időjárási helyzet miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője közleményben kedd este MTI-t.
Koalíciós viták miatt a parlament feloszlatása és előre hozott választások kiírása mellett foglalt állást Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő - közölte kedden hivatala.
Közleményben pontosította a félreértések tisztázása érdekében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a mai sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre adott válaszát.
Több száz mogyoródi lakásban még mindig szünetel az áramszolgáltatás, ezért éjszakára ágyakat vittek a helyi művelődési házban kialakított melegedőbe - közölte a Pest megyei település polgármestere kedd este.
Az M0-s autóút keleti szektorán, a péceli és maglódi csomópontok között a teljes pályazár 20 óra 15 perckor megszűnt, mindkét irányban megindulhatott a forgalom. Az autóút mindkét oldalán ugyanakkor még több kilométeren araszolnak a járművek a feltorlódott kocsisorokban, így egy ideig érdemes elkerülnie az autósoknak ezt a térséget.
Több száz mogyoródi lakásban még mindig szünetel az áramszolgáltatás, ezért éjszakára ágyakat vittek a helyi művelődési házban kialakított melegedőbe - közölte a Pest megyei település polgármestere kedd este az MTI-vel.
A külügyminiszter szerint új energiaellátási lehetőségeket kell keresni, miután Oroszország nem építi meg a Déli Áramlatot. Megszavazta Colleen Bell budapesti nagyköveti kinevezését az amerikai szenátus.
Mi mindig azt mondtuk, hogy szeretnénk, ha a vasárnap állandó pihenőnap lenne, de ezt csak úgy lehet megvalósítani, ha nincs veszélyben az emberek munkahelye - ezt Sáling József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ha valaki tudni akarja, honnan fúj a szél Portik-ügyben, akkor Szilvásy György volt titokminisztert és Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt kell megkérdeznie - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden az MTI-nek.
Ha valaki tudni akarja, honnan fúj a szél Portik-ügyben, akkor Szilvásy György volt titokminisztert és Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt kell megkérdeznie - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden az MTI-nek.
Harmincegy településen 12 900 fogyasztónál nincs áram a hétfő reggel óta tartó rendkívüli időjárási helyzet miatt. A főváros XII. kerületében jelentős változás csak csütörtöktől, a fák ágaira fagyott jég olvadásától várható.