Lefejezték, majd keresztre feszítették egy rivális felkelőcsoport több tagját az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet fegyveresei a kelet-szíriai Bukamal városban, annak ellenére, hogy a harcosok korábban letették a fegyvert a dzsihadisták előtt.
Benjámin Netanjahu szombaton titokban II. Abdalláh jordán királlyal tárgyalt Ammánban - közölte az izraeli közszolgálati rádió hétfőn egy lapértesülésre hivatkozva.
Holttestet találtak hétfőn a tavaly elsüllyedt Costa Concordia tengerjáró roncsának egyik kabinjában a hajótest darabokra szedése közben - közölték a genovai hatóságok.
Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn felszólította Ukrajnát, hogy állítsa le délkelet-ukrajnai hadműveletét, és azt mondta, a Donyeck és Luhanszk megyei szakadár oroszbarát vezetők a vasárnapi választással "mandátumot" kaptak a Kijevvel folytatandó tárgyalásokra.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) alapvetően támogatja az üzletek vasárnapi zárva tartását, mert úgy véli, ezzel csökkenhetne az ágazatban dolgozók megterhelése, ám csak akkor tartja elfogadhatónak, hogy az üzletek ne nyissanak ki vasárnap, ha az minden üzlettípusra, tehát nemcsak a nagyokra vonatkozna - mondta el hétfőn az MTI-nek a szakszervezet elnöke.
Az SMS-eket a 06/90 64 20 64-es emelt díjas (330Ft/SMS) telefonszámra várjuk. Amennyiben a válasz igen, úgy az 1-es számot, amennyiben nem, úgy a 2-es számot kell elküldeni.
Igyekezett csökkenteni hétfői hivatalos reakcióiban a brit kormány a német Der Spiegel hírmagazin azon hétvégi értesülésének jelentőségét, amely szerint Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.
Felgyújtotta magát egy 38 éves nő hétfőn a bolgár elnöki hivatal épülete előtt Szófiában - közölte a bolgár belügyminisztérium illetékese, emlékeztetve arra, hogy tavaly több hasonló tragédia történt az Európai Unió legszegényebb országában.
A kórházban belehalt sérüléseibe az a 83 éves nő, akit hétfőn egy tehergépkocsi ütött el Gyulán - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett vannak nyomós érvek, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez mintegy 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére hétfőn.
Szlovákia mély gazdasági és pénzügyi integrációja a központi EU-gazdaságokkal, a mérsékelt államadósság-ráta, a gazdaság jelentős adósságelviselő kapacitása és a rugalmas hazai adósságpiac támasztja alá a magasan elsőrendű, "A2"-es szintű, stabil kilátású szlovák államadós-osztályzatot - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
Felgyújtotta magát egy 38 éves nő hétfőn a bolgár elnöki hivatal épülete előtt Szófiában - közölte a bolgár belügyminisztérium illetékese, emlékeztetve arra, hogy tavaly több hasonló tragédia történt az Európai Unió legszegényebb országában.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén téma lesz, hogy sajtóhírek szerint Horváth Imre, az MSZP újpesti országgyűlési képviselőjelöltje féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól - közölte Németh Szilárd, az országgyűlési testület fideszes alelnöke hétfőn az MTI-vel.
A Jobbik tiszteletben tartja a Donyeck és Luhanszk megyék területén megrendezett - a kijevi kormány által el nem ismert - választásokat és azok eredményét, noha tény, hogy a voksolás körülményei a fél éve tartó fegyveres konfliktus következtében nem voltak ideálisak - közölte Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes hétfőn az MTI-vel.
Az Országgyűlés hétfőn az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásában megfogalmazott kérésekre válaszul kimondta, hogy a vasúti közlekedés igazgatása jogi, szervezeti és döntéshozatali szempontból is független a pályavasúti társaságoktól, vállalkozó vasúti társaságoktól, továbbá a beszerző egységektől és szervezetektől.
Személyesen Recep Tayyip Erdogannal gyűlt meg a baja egy kávézóban a törvényi tiltás ellenére dohányzó embernek Isztambulban, akire maga az államfő hívott rendőrt tette miatt.
A következő hetekben dönti el a kabinet, hogy támogatja-e a KDNP javaslatát, hogy ne nyithassanak ki vasárnaponként az áruházak - hangzott el az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
A magyar külügyminiszter koszorúval adózott a sztálinista titkosszolgából Azerbajdzsán kommunista vezetőjévé, majd függetlenség utáni első elnökévé emelkedett Hejdar Alijev emléke előtt, aki Ilham Alijev mai azeri elnök apja és a bakui repülőtér névadója – írja a mandiner.
Higgadtan és tűélesen beszélt a rákról, és elmesélte, hogyan talált rá nagybetegen az igaz szerelem. Könyve – Tündérmese kis szépséghibával a címe – azonban nemcsak erről szól.
Nem lesz probléma a gázellátással az idén, gázkorlátozásra sem kell számítani - jelentette ki Horváth Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója hétfőn Zsanán újságírók előtt.
Lengyelország hétfőn "technikai párbeszédre" hívta a hadiipari vállalatokat, a cél egy rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer kiépítése - tudatta a varsói nemzetvédelmi minisztérium.
Stratégiai partnerségi megállapodást köt Magyarország Azerbajdzsánnal. A Magyar Villamos Művek vezérigazgatója szerint nem lesz probléma az idei gázellátással. Újra működik a New York-i Világkereskedelmi Központ.
Izraelbe és a palesztin területekre látogat Federica Mogherini, az Európai Unió új kül- és biztonságpolitikai főképviselője a szemben álló felek közötti békefolyamat újjáélesztése érdekében a hét második felében, első külföldi útjai egyikén - tudatta hétfőn a politikus irodája.
Bizonytalan szabályokra hivatkozva semmisítette meg a Kúria önkormányzati tanácsa a fővárosi hajléktalanrendelet egyik pontját, és fordult az Alkotmánybírósághoz - mondta az InfoRádiónak Madarász Gabriella, a Kúria Közigazgatási Kollégiumának szóvivője. A testület hatályban hagyta a rendelet azon pontját, amely 34 budapesti aluljáróból tiltja ki a hajléktalan embereket. A Fővárosi Önkormányzatnak…
Megalakult az Országos Roma Önkormányzat, a szervezet közgyűlése október 31-én tartotta alakuló ülését, amelyen Hegedűs Istvánt választották meg az ORÖ elnökének - tájékoztatta az ORÖ az MTI-t.
Az Országgyűlés elfogadta a közvámraktárakban tárolt földgáz értékesítését, valamint a földgázszállító-vezeték építési engedélyének megszerzését leegyszerűsítő törvénymódosítást.
Több programmal is megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 58. évfordulójáról kedden, a nemzeti gyász emléknapján.