A kormány visszavonja az internetadó javaslatát - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak nyilatkozva. Január közepén nemzeti konzultációt indítanak az internet kérdéséről, ami az internetszabályozás és az internet pénzügyi kérdéseire fog koncentrálni.
Legalábbis ezt állítja az Orbán-kormány egykori energetikai helyettes államtitkára, aki szerint azért volt szükség a Fidesz frakcióvezetőjének és politikustársainak a gazdasági bizottságban benyújtott minapi váratlan módosító javaslatára, mert Moszkvában aggódhattak a magyarok elkötelezettsége miatt.
Halottak napjához közeledve egyebek között a temetők fenntartóinak feladatáról, a sírhelymegváltásról és a temetkezési szolgáltatások díjáról közölt tudnivalókat a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Ellenzéki pártként kérte már a Fidesz, hogy az unió függessze fel a kifizetéseket, mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az EU-ukrán-orosz háromoldalú gázmegállapodással elhárult annak a veszélye, hogy az orosz-ukrán vita miatt károkat szenvedjen el a magyar energiaellátás.
Szeptemberben tovább csökkent a lakáscélú forinthitelek átlagos hitelköltsége és emelkedett az új hitelszerződések összege is, ugyanakkor emelkedett a szabadfelhasználású jelzáloghitelek és a személyi kölcsönök kamata - jelentette pénteken a Magyar Nemzeti Bank.
A helyszínen életét vesztette egy kerékpáros, amikor nyerges vontatóval ütközött pénteken reggel Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Augusztusban az export euróban számított értéke 4,0, az importé 0,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 279 millió euró (88 milliárd forint) volt, 217 millió euróval (60 milliárd forinttal) kevesebb, mint tavaly augusztusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Idén szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel pénteken. Május óta, amikor 0,8 százalékkal csökkentek a termelői árak ez volt a legkisebb emelkedés, derül ki az adatokból.
Az Együtt-PM fontos lépésnek tartja, hogy a kormány belátta: az internethasználat megadóztatása butaság, azt nem szabad bevezetni - közölte az ellenzéki pártszövetség pénteken az MTI-vel a miniszterelnök reggeli rádiónyilatkozatára reagálva.
A háztartások nettó hiteltörlesztők voltak az idén szeptemberben, betéteik állománya is csökkent, míg a vállalatok nettó hitelfelvevők voltak, betéteik állományát pedig csökkentették - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett statisztikájából.
Ma este is összegyűlnek az internetadó ellenzői a József nádor téren. A 18:00-kor kezdődő eseményen meg akarják mutatni, hogy győztek, de folytatják a harcot, hogy "Orbán ne trükközzön, és soha ne jusson eszébe bevezetni az internetadót".
A német külügyminiszter szerint Berlin nagyon figyelmesen követi az utóbbi években a magyar kormány alatt "kibontakozott fejleményeket, az aktuális tiltakozásokat".
A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be, ezért családtámogatási akcióprogramot indít a kormány - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Jövőre folytatódhat az a gazdasági trend, ami 2013-ban indult, azonban a növekedés valószínűleg nem fokozható - mondta a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: a kormányzat minden körülmények között eleget akar tenni az Európai Unió által meghatározott úgynevezett gazdasági követelménymutatóknak.
A német külügyminiszter szerint Berlin nagyon figyelmesen követi az utóbbi években a magyar kormány alatt "kibontakozott fejleményeket, az aktuális tiltakozásokat".
Orbán Viktor pénteken bejelentette, hogy ebben a formában nem vezethető be az internetadó. Az adónem ellenzői ma újra az utcára vonulnak, ezúttal ünnepelni. Közben folyamatosan érkeznek a reakciók.
A magyar kormány nem mutogathat az Egyesült Államokra, hanem magának kell lépnie a korrupcióval gyanúsított köztisztviselők ügyében - mondta André Goodfriend ügyvivő az ATV reggeli műsorában.
Újabb, két hónap alatt immár a negyedik segélykonvoj lépett be Oroszországból Ukrajna területére Kijev jóváhagyása nélkül - közölte pénteken az ukrán és az orosz média.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője lesz felelős az internettel kapcsolatos jövő évi nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések lebonyolításáért - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője lesz felelős az internettel kapcsolatos jövő évi nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések lebonyolításáért - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy "ne ködösítsen", hanem teljes egészében és véglegesen vonja vissza az internetadót. Az Együtt-PM fontos lépésnek tartja, hogy a kormány belátta: az internethasználat megadóztatása butaság. A Jobbik alelnöke pártja sikerének is tartja, hogy a kormány "kihátrált az internetadó mögül".
Huszonegy felsőoktatási intézmény kancellárjának nevét jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken, a tárcavezető szerint a kancellári rendszer a menedzserszemléletet erősíti a felsőoktatásban.
Huszonegy felsőoktatási intézmény kancellárjának nevét jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken, a tárcavezető szerint a kancellári rendszer a menedzserszemléletet erősíti a felsőoktatásban.
A kormánynak az a célja, hogy 2018-ig az ország teljes területén legyen szélessávú internet-szolgáltatás, amire 180 milliárd forint keretösszeget különítettek el - közölte az európai uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár pénteken Debrecenben.
Este újra utcára mennek a netadó ellenzői, hogy nyomatékosítsák álláspontjukat az adónemmel kapcsolatban. Az ATV ezúttal is gondoskodni fog arról, hogy Ön ne maradjon le semmiről.