Az MSZP felhívja Orbán Viktor figyelmét, hogy a haza azé a hatmillió emberé is, aki nem szavazott a Fideszre - reagált Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese vasárnap a kormányfő aznapi, a Fidesz önkormányzati kampányát értékelő rendezvényen mondott beszédére.
Mint ismeretes, több magyar személyt kitiltottak az USA-ból. Az amerikai ügyvivő elárulta, hogy kormányzati tisztségviselőkről, minisztériumi tisztségviselőkről, kormányzati emberekről van szó, de azt nem lehet tudni, hogy konkrétan kiktől vonták vissza a a beutazási engedélyüket. A Polgári Platform sajátos trükkel leplezné le őket.
Fegyveresek merényletet követtek el egy északnyugat-kínai település piacán. Legalább 22 ember halt meg, köztük a négy támadó és rendőrök is - jelentette a Szabad Ázsia Rádió a hét végén helyi rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A Nyugat-Afrikát sújtó ebola ellen minden ország összefogásával lehet csak harcba szállni, mivel ez a betegség nem áll meg az országhatároknál, e küzdelemből a kormányoknak, a nemzetközi szervezeteknek, a pénzügyi intézményeknek, a politikusoknak és a közembereknek egyaránt ki kell venniük a részüket - fejtette ki a "világhoz intézett nyílt levelében" Ellen Johnson-Sirleaf libériai elnök.
A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) szerint Oroszország több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel, aminek révén akár évekig kibírhatja a Nyugat szankciós politikáját - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
A címvédő Debrecen 2-1-re nyert a listavezető, mindeddig százszázalékos Videoton otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi rangadóján.
Visszatér dolgozni Sierra Leonéba egy brit ápoló, aki Nyugat-Afrikában elkapta az ebolát, de Londonban felgyógyult a súlyosan fertőző vérzéses lázból - jelentette be vasárnap az az egészségügyi intézmény, amelynek a tagja.
Az idén október 21-én, kedden a Műegyetem rakparti 1956-os emlékműnél kezdődik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából szervezett programsorozat. A megemlékezések szerdán a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájánál, délután a Műegyetemen folytatódnak.
A kormány célja a teljes foglalkoztatottság elérése, hogy 2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség Magyarországon - mondta Orbán Viktor. A brit kormány éves kvóta megállapításával korlátozná az uniós államokból érkező munkavállalók számát.
Még egy hét áll az önkormányzati és nemzetiségi választásban politikai hirdetést közzétevő sajtótermékek rendelkezésére, hogy eljuttassák a kampányban közzétett hirdetésekről szóló tájékoztatójukat az Állami Számvevőszékhez.