2014. január 29. szerda

jan. 29
6:18
Összetörte új autóját Hamilton (Alternatív Energia)
Lewis Hamilton megtett pár kört, de az autója kicsúszott és összetörte a gépet.
jan. 29
6:20
Gordonok ha találkoznak (Alternatív Energia)
Nincs joga Orbán Viktornak - nem hatalmazta föl senki-, hogy a nép háta mögött egyedül döntsön az ország sorsáról.
jan. 29
6:22
Eszébe ne jusson! (Alternatív Energia)
Azzal van bajom, ha egy állam nem védi meg az egyik polgárát a legaljasabb sértegetésektől, de használni bezzeg használja, ha szükség van rá.
jan. 29
6:30
Őssejt-beültetést hajtottak végre Amerikában egy magyar kislányon (ATV)
Léna oxigénhiány okozta agyi bénulásban szenved. A kislány, és ikertestvére császármetszéssel jött világra, 3 éve. Az első 4 hónapban mindketten egészségesen fejlődtek, de a harmadik kötelező oltás, és egy hosszabb megfázásos időszak után Léna bal karja, és lába merevvé vált.
jan. 29
6:32
Budafokon a gyerekek mondják meg, kire kell szavazni (ATV)
Nem érdemelnek több esélyt! Ezt olvashatják a városszerte kitett plakátok közül kettőn a budafokiak. Igen ám, de az Ellenzéki Összefogás politikusait és Hagyó Miklóst gyanusítottakként ábrázoló két bohócos óriásplakát egy általános iskola udvarán áll. A köznevelési törvény ezt tiltja, egy kormányrendelet pedig azt, hogy az út szélén legyenek politikai reklámanyagok.
jan. 29
6:48
170 milliárdos bukta: februárban értékel az Európai Bizottság (ATV)
Az útépítési pályázatok ügyében az Európai Bizottság (EB) illetékes audit egysége február közepéig készíti el előzetes értékelését a magyar válaszokról, így minden további eljárási és tartalmi kérdés azt követően lesz ütemezhető - közölte kedd este a brüsszeli magyar állandó EU-képviselet (ÁK) magyar újságírókkal, miután Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár megbeszélést folytatott…
jan. 29
6:50
Készpénzzel menekült a rabló a XIV. kerületi trafikból (ATV)
Kiraboltak egy dohányboltot Budapest XIV. kerületében kedd este - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.
jan. 29
6:52
Bajnai New Yorkban: a választások tétje nem a bal- vagy a jobboldal győzelme (ATV)
Bajnai Gordon szerint a magyar választások tétje nem az, hogy a bal- vagy a jobboldal győz-e, hanem az, hogy sikerrel jár-e a kormánykoalíciónak a "posztszovjet tagállamokra jellemző államirányítási modellje", amely veszélyes mintaként szolgálhat más közép- és kelet-európai politikai erők számára is.
jan. 29
6:54
Sztrájk: fennakadások lesznek az európai légi forgalomban (ATV)
A légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt fennakadásokra kell számítani szerdán az európai légi forgalomban, több légitársaság is figyelmeztette utasait a késésekre.
jan. 29
6:56
3 forinttal drágább lett a benzin és a gázolaj (ATV)
Emelte bruttó 3-3 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
jan. 29
6:58
Szmogriadó van készülődőben Budapesten (ATV)
Tarlós István főpolgármester - a keddi mérési eredmények alapján - csak a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el, így nem kell csütörtökön korlátozni a gépjárműforgalmat - közölte a Főváros Főpolgármesteri Hivatala szerda hajnalban az MTI-vel.
jan. 29
7:06
Obama: Amerikának ideje kikerülni az állandó hadi készültség állapotából (ATV)
Az amerikai elnök az esélyegyenlőség erősítésére és a jövedelemkülönbségek csökkentését célzó intézkedéseire helyezte a fő hangsúlyt a helyi idő szerint kedd éjjel a kongresszus két háza előtt elmondott, az unió helyzetéről szóló hagyományos üzenetében.
jan. 29
7:08
A világ túlsó végén múlatja idejét Hollande volt élettársa (ATV)
Indiai alultáplált gyerekekkel találkozott a francia ex-first lady, Valerie Trierweiler, aki az elnöki palotából átült egy újság szerkesztőségébe. Nem elég, hogy Francois Hollande a rekord magas, 3,3 millió munkanélküli miatt kénytelen magyarázkodni, de azt is cáfolnia kell, hogy lovagiatlan módon vetett volna véget kapcsolatának.
jan. 29
7:24
Évente több ízben is megfertőződhetünk (Metropol)
A légúti fertőzés a háziorvosoknál felállított egyik leggyakoribb diagnózis.
jan. 29
7:24
Budapesten elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát (Alternatív Energia)
A szálló por magas koncentrációja veszélyt jelent a gyermekekre, időskorúakra és krónikus betegekre.
jan. 29
7:24
Ukrajna: „áldozatok százait szentesítené” a rendkívüli állapot (ATV)
Leonyid Kravcsuk volt ukrán elnök szerdán felajánlotta, hogy Leonyid Kucsma volt államfővel együtt közvetít a vezetés és az ellenzék között a válság rendezése érdekében. Helyzetértékelése szerint az ország a polgárháború szélére sodródott.
jan. 29
7:26
Három forinttal drágult az üzemanyag (Alternatív Energia)
Az benzin átlagára 402-403 forintra, a gázolajé pedig 420-421 forintra nőtt.
jan. 29
7:28
Bajnai: fertőzés- és veszélyforrás az orbáni modell (Alternatív Energia)
Bajnai szerint a magyar választások hatással lesznek egész Európára.
jan. 29
7:39
Obama: ez az év áttörést hozhat Amerika számára (Infostart)
Az amerikai elnök az esélyegyenlőség erősítésére és a jövedelemkülönbségek csökkentését célzó intézkedéseire helyezte a fő hangsúlyt a helyi idő szerint kedd éjjel a kongresszus két háza előtt elmondott, az unió helyzetéről szóló hagyományos üzenetében.
jan. 29
7:42
Rasszista rendőrökre figyelmeztet az Európa Tanács (Alternatív Energia)
Az ET parlamenti közgyűlése arra bátorította az európai kormányokat, hogy ismerjék fel ezt a jelenséget és tegyenek is ellene.
jan. 29
7:42
Havazik Budapesten is - videó (ATV)
Szerdára virradóra dél felől egyre több helyen kezdődött havazás, mely a hajnali órákra az északkeleti tájak kivételével jellemzővé is vált, így végre a főváros környékén is fehérbe öltözött a táj.
jan. 29
7:44
Házkutatás a betiltott pénztárgépek telephelyén (Alternatív Energia)
A koreai kasszákat forgalmazó cég visszautasította a vádat, hogy szándékosan fejlesztett volna meghekkelhető pénztárgépet.
jan. 29
7:46
Kiraboltak egy dohányboltot Budapesten (Alternatív Energia)
jan. 29
8:00
Gyurcsány nem lesz frakcióvezető sem (ATV)
Ha nyernek, akkor sem lesz tagja a kormánynak, és nem lesz frakcióvezető, hanem marad pártelnök és parlamenti képviselő - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszavának adott interjújában, amelyet a lap szerdai száma közölt.
jan. 29
8:15
Országos hóesés (Infostart)
Szinte egész Magyarországon havazik, egyedül az ország észak-keleti részén nincs csapadék. Lelassította a közlekedést a fővárosban a havazás, de komolyabb fennakadásokról nem számolt be az InfoRádió reggeli műsorában a budapesti városüzemeltetési központ szóvivője.
jan. 29
8:18
Öngyilkos lett a tavaly eltűnt debreceni iskolaigazgató (ATV)
A Dehír.hu információi szerint Szilágyi Szabolcsot hétfőn este elgázolta egy vonat. A korábbi iskolaigazgató életét vesztette.
jan. 29
8:36
Még gondolkodnak a rendkívüli állapot bevezetésén Ukrajnában (Alternatív Energia)
"Az erőszak alkalmazásának forgatókönyvét nem vették le a napirendről."
jan. 29
8:36
Választások: Satu fék a jogalkotásban (ATV)
A Policy Agenda múlt heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy milyen kampányra lehet számítani tavasszal. A kormánypártok számára a sikerhez vezető út fontos elemei: semmi kockázat, kevés hiba. A jogalkotás az egyik forró terület ebből a szempontból, de az előzetes adatok azt mutatják, hogy a kabinet teljesítményét erőteljesen „lecsavarják” a következő két hónapban.
jan. 29
8:38
Pelcznének tetszik a Szabadság térre tervezett szobor (ATV)
A Fidesz alelnöke szerint a Gábriel arkangyal-birodalmi sas kombináció „üzenettel bír”.
jan. 29
8:51
Európa hőse, mindannyiunk atyja - lapszemle (Infostart)
Az Index az 1200 éve elhunyt Nagy Károlyról ír. A cikk kiemeli: Európáról, és különösen Nyugat-Európáról mint történelmi fogalomról nem beszélhetünk anélkül, hogy nem említenénk a nevét.
jan. 29
8:53
Figyelmeztet a katasztrófavédelem (Infostart)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján ma délelőtt 3-4 centiméter hó hullik Budapesten, míg délután is várható havazás, de az már nem lesz számottevő - írja közleményében a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
jan. 29
8:54
Csütörtökön még nem kell korlátozni az autóforgalmat (Metropol)
Életbe lépett a fővárosban a szmogriadó tájékoztatási fokozata. A BKK felkészült.
jan. 29
8:56
Minden nap lesz valahol ételosztás a fővárosban (Metropol)
Két héten belül dönthet a főváros szakbizottsága a közterületi ételosztás engedélyezett helyszíneiről.
jan. 29
9:12
Négy kocsit tört össze egy teherautó (Metropol)
Eddig tisztázatlan okból csúszott meg a jármű a budapesti Soroksári úton.
jan. 29
9:12
Konyhakéssel támadt szüleire (Alternatív Energia)
Megszurkálta anyját és nevelőapját egy férfi Győrben.
jan. 29
9:12
Zuglói hangfelvétel: az egyik szereplő visszavonta vallomását (ATV)
Mazsu Gergely végül elállt a pertől.
jan. 29
9:14
Így kapta el a hó Budapestet (Alternatív Energia)
jan. 29
9:30
Havazás - 3-4 centit várnak a fővárosban (Alternatív Energia)
Balesetekre, koccanásokra, megnövekedett menetidőre kell számítani.
jan. 29
9:48
Facebook-oldal az először választóknak (Metropol)
Áprilisban körülbelül 400 ezer fiatal válik jogosulttá arra, hogy először szavazhasson a parlamenti választáson.
jan. 29
9:48
Frontális karambol Zalahalápnál (Alternatív Energia)
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsokból.
jan. 29
9:50
Négyes karambol Csepelen - három sérült (Alternatív Energia)
Több mentőautó is érkezett a helyszínre.
jan. 29
9:52
Havazás - balesetek Somogy megyében (Alternatív Energia)
Teherautó fordult keresztbe, kamion csúszott az árokba.
jan. 29
9:54
Tavaly is sok pénzt utaltak haza a külföldön munkát vállalók (Alternatív Energia)
A Világbank szerint a magyar lakosság 4,6 százaléka él és dolgozik külföldön.
jan. 29
9:56
MSZP: A főváros "tovább lejteti a pályát a Fidesz felé" (Alternatív Energia)
Horváth Csaba szerint a plakátok kihelyezésének tilalma akadályozza az ellenzék üzeneteinek célba juttatását.
jan. 29
10:03
Havazás - Balesetek, útlezárások (Infostart)
Somogyban szerda hajnal óta havazik, balesetek miatt Kaposváron és a 68-as úton útlezárások nehezítették, illetve nehezítik a forgalmat reggel és délelőtt.
jan. 29
10:06
Kelenföldről is kitiltják a hajléktalanokat (Alternatív Energia)
Tilos lesz az életvitelszerű tartózkodás a Kelenföld vasútállomásnál lévő aluljáróban is.
jan. 29
10:06
Megszavazták: újabb helyről tiltják ki a hajléktalanokat (ATV)
Módosította az életvitelszerű közterületi tartózkodást tiltó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
jan. 29
10:08
Befagynak a bérek (Alternatív Energia)
A jelenlegi stagnáló állapot csak látszólag jó a vállalatoknak, ugyanis ilyen helyzetben nehéz a munkavállalókat motiválni.
jan. 29
10:24
Havazás: egyelőre nincs járhatatlan út (Metropol)
Jó pár félrecsúszásos és ütközéses baleset történt. A rendőrség óvatosságra és az autók megfelelő felkészítésére inti a vezetőket.
jan. 29
10:24
Lopott autóval okozott balesetet (Alternatív Energia)

Keresés