"Meggyőződésem, hogy az áldozatok iránti tisztelet nem engedi meg, hogy a bebörtönzöttek, elhurcoltak, meggyilkoltak sorsa mellett főhajtás és szó nélkül elmenjünk".
Kardos Lajos tagadja, hogy tizenhárom perccel a felesége várt hazaérkezése után tett volna bejelentést a rendőrségen, ami lapértesülés szerint „maga volna a gyanú”. A férj azt is tagadja, hogy viták terhelték volna házasságukat.
"Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, oldja fel a taj-szám alapú forráskiosztást, tegye lehetővé a kórházaknak, hogy saját döntési hatáskörükben költhessék azt el".
A jövőben a középiskoláknak lehetőséget kell biztosítaniuk a tanulók számára, hogy folytathassák a korábban megkezdett idegen nyelv tanulását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Sipos Imre azt is elismerte: vannak viták az alsó tagozatos nyelvoktatás kiszélesítése körül.
Nem mond le a posztjáról Basár el-Asszad szíriai elnök - jelentette ki a damaszkuszi kormány egyik minisztere szerdán a Svájcban zajló békekonferencia alkalmával.
A magyar válogatott nyolcadik helyen zárt a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon, mivel a középdöntő szerdai záró fordulójában 25-24-es vereséget szenvedett az osztrák csapattól.
A politikusoknak többnyire nincs tekintélyük, mert kiderült, hogy gazdasági érdekcsoportok kiszolgálói - mondta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Nyugaton a helyzet változóban című kötet szerzője a könyv bemutatóján szerdán Budapesten.
Gulyás Gergely fideszes képviselő szerint Magyarországon jogos és komoly felháborodást keltettek Colleen Bell budapesti nagykövetjelölt kijelentései, amelyeket az amerikai szenátus külügyi bizottságában megtartott meghallgatásán tett. A fideszes politikus nyílt levele a szerdai Magyar Nemzetben jelent meg.
Közös névvel és egységes arculattal kezdik meg a kampányt a baloldali szövetség pártjai. Molnár Zsolt, a szocialisták kampányfőnöke az InfoRádiónak elmondta, még ezen a héten bejelentik a közös nevet, amit csak a kampányban használnak majd, a szavazólapon nem.