A Fidesz frakcióvezetője szerint ha a bankok november 1-jéig nem módosítják az ügyfelek javára a devizahitel-szerződéseket, akkor a devizaalapú jelzáloghitelek kivezetését fogják célul tűzni.
Makk Ádám, a Pető Intézet kommunikációs vezetője az ATV Start című műsorában az intézmény támogatási rendszeréről, illetve annak megújítási lehetőségéről beszélt.
Összeült a Ku Klux Klan és egy színesbőrűeket tömörítő érdekvédelmi szervezet az Egyesült Államokban. A találkozót hónapokon keresztül szervezték és a végén a Klánvezér belépett a színesbőrüeket tömörítő csoportba.
A közszolgálatban dolgozókat képviselő több szakszervezet egyszeri, keresetpótló juttatást szeretne a munkavállalóknak 2013-ra, 2014-re pedig 20 százalékos béremelést, valamint életpályamodell kidolgozását a szociális ágazatban.
Másodszor érdemelte ki az év szülészete címet a Debreceni Egyetem kazincbarcikai kórháza egy internetes szavazáson - közölték a szavazás szervezői csütörtökön az MTI-vel.
További rendőri erőket mozgósítottak Romániában a pénteki román-magyar labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésre érkező szurkolók mozgásának biztosítására - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség a román rendőrség közleményére hivatkozva.
A Tyirityán Zsolt vezette Betyársereg csoport áll az utóbbi hetekben botrányokat okozó szurkolói csoportok mögött. Az Athena Intézet által két éve nyomon követett csoport most a bukaresti mérkőzésen tervez provokációt.
A szó szoros értelmében kiverte a biztosítékot a Fidesz legújabb rezsicsökkentésre vonatkozó döntése. Amikor a kormánypárti képviselők a visegrádi évadnyitó frakcióülésen ma kimondták, hogy a fűtési szezon kezdetével 11,1 százalékkal csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára, Visegrádon és a fél Pilisben kiment az áram.
Jövőre újabb repülőgéppel bővíti budapesti bázisát a Wizz Air, a légitársaság nyolcadik, budapesti gépével 20 százalékkal, 2,9 millióra nő a légitársaság Budapestről elérhető ülőhelykapacitása - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A szentendrei HÉV utastájékoztató-rendszerét érintő BKV-s szerződés boncolgatásával folytatódott a BKV-per tárgyalása csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyészség több BKV-dolgozó bevonásával próbálta bizonyítani, hogy a rendszer túlárazott és rossz minőségű volt. A védők szerint rendhagyó módon, tanúként hallgatták meg a munkára pályázó két vesztes cég vezetőjét. Egyikük például többször…
Magyarország idén három helyezéssel csúszott lejjebb a globális versenyképességi rangsorban. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint ez azt jelzi, hogy a gazdasági környezet megítélése nem kedvező, és ebben szerepe lehet a kormányzati tevékenységeknek, a kiszámíthatatlanságnak. A 28 uniós tagállam közül 23 előttünk jár.
Lemond választókerületi elnöki posztjáról Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki erről a szándékáról már levélben értesítette Orbán Viktor miniszterelnököt.
A Fidesz-KDNP arra szólítja fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket pedig módosítsák az ügyfelek javára - közölte Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője csütörtökön Visegrádon.
Megvert, majd kirabolt egy dohányboltost egy férfi csütörtök hajnalban Kispesten, a támadásról videofelvétel is készült - közölte honlapján a rendőrség.
Makrogazdasági elemzők szerint egy százalékra, vagy akár annál alacsonyabbra is csökkenhet az infláció az őszre időzített újabb rezsicsökkentés nyomán.
Tizenkilencen előzetes letartóztatásba, négyen pedig házi őrizetbe kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség által kedden felszámolt bűnszervezet 23 őrizetbe vett gyanúsítottja közül.
A német kormány hajlandó felülvizsgálni az Európai Bizottság jogköreit, és ésszerű felvetésnek tartja, hogy a brüsszeli bizottságtól nemzetállami szintre helyezzenek vissza egyes döntési jogosítványokat.
Egervári Sándor szerint eddigi kapitánysága legjobb játékát kell nyújtania a magyar labdarúgó-válogatottnak péntek este ahhoz, hogy legyőzze Bukarestben a román csapatot világbajnoki selejtezőn.
Újságírók és információszabadságért dolgozó internetes szakemberek, aktivisták meghallgatásával kezdetét vette csütörtökökön az Európai Parlament (EP) vizsgálata az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatgyűjtés ügyében.
Nyomoz a rendőrség a győri élményfürdőben történt savszivárgással kapcsolatban, a strand egyik alkalmazottját gyanúsítottként hallgatták ki - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök este az MTI-vel.
A cigarettásdobozokon elhelyezett elrettentő képek, amelyek a dohányzás veszélyeit ábrázolják, alig hatnak a tizenéves dohányzókra - mutatta ki egy brit tanulmány.
A kemma.hu információi szerint két kilogramm aranyékszert rabolt el három fegyveres csütörtök délelőtt Tatáról. Negyedik társuk a kocsiban várt rájuk. A rablók kocsival, majd motorcsónakkal Szlovákiába menekültek, mindkét járművet felgyújtották, amikor már nem volt rájuk szükségük.
A vádiratban szereplő esetek nem a Corvinus Egyetem nyelvi központjában történtek, az intézményt mindössze vizsgáztatási helyként használták - nyilatkozta az InfoRádiónak Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora annak kapcsán, hogy tizennyolc emberrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség az egyetemen történt nyelvvizsgabotrány ügyében.
Újabb rezsicsökkentés lesz a fűtési szezon kezdetével és kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kapja meg a patikák elővásárlási jogát. A hónap végéig felmérik a romagyilkosságok sérültjeinek és az áldozatok hozzátartozóinak kárigényét.
A nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte az ügyészség és a vádlottak védői is a Hunvald-per másodfokú eljárásának első tárgyalásán - igaz, más-más indokkal. Az ügyáthelyezés miatt nem a fővárosban, hanem a Szegedi Ítélőtáblán kezdődött eljárásban a vádhatóság a per fő vádlottjai esetében az őket részben felmentő első fokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását…
Az előírtnál jóval később vettek vért, és hiányosan töltötték ki a vizsgálati jegyzőkönyvet azok az orvosok, akik a kórház baleseti sebészetén először találkoztak a négy ember halálát okozó baleset után Eva Rezesovával. A csütörtöki tárgyalási napon orvosokat és egy mentőst hallgattak meg, akik a baleset után Rezesovát kezelték. Az azonban még a szakértői elemzés alapján sem derült ki, hogy…
Tizennégy embert kellett kórházba szállítani a győri élményfürdőből tegnap, miután kén- és sósavgőz szivárgott az öltözőkbe. Közülük hatan voltak súlyos állapotban. Mintegy százan szórakoztak a fürdőben, amikor az alagsorban tárolt vegyi anyagok felszivárogtak az uszodaszintre. A mentőknek két embert kellett a helyszínen ellátniuk. Negyedéven belül ez már a harmadik eset, hogy mérges gáz okozott…
A miniszterelnök lányának esküvője kellett hozzá, hogy a Felcsút melletti Csabdi és Tükröspuszta útjait rendbe tegyék: lázas tempóban kátyúztak a napokban, hogy a násznép zötykölődés nélkül jusson el Orbán Ráhel és Tiborcz István lakodalmának tükröspusztai helyszínére. Az Index pénteken arról írt, a Margit körúti Ferences templom mögötti parkban is nagyon készülnek már az esküvőre.
Donáth Ferencet a jog és a társadalmi igazságosság vezette, ezért konfrontálódott minden XX. századi rendszerrel: a Horthy-, a Rákosi-, majd a Kádár-rendszerrel is, igaz, nem ugyanazért - hangzott el tegnap azon a teltházas rendezvényen, amelyen több, mint száz érdeklődő mellett egész napos tudományos ülésen emlékezett a politikus születésének 100. évfordulójára a Politikatörténeti Alapítvány és a…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előzetes adatai alapján az idén nyáron a csapadékmennyiség valamivel több mint fele volt az átlagosnak. Több településen egész júliusban egyáltalán nem esett az eső - derült ki az OMSZ-tájékoztatásból.
Nem kötelező délután négyig az intézményben maradniuk az általános iskolásoknak - nyilatkozta a közoktatásért felelős helyettes államtitkár az InfoRádiónak. Sipos Imre hangsúlyozta: a szülő kérésére a tanulót korábban is haza lehet engedni.
Hiába az atlétikai pályán elért sikerek, olimpiai és vb címek sokasága, Usain Boltot is csábítja a legnépszerűbb sportág a labdarúgás. Különösen a United meccseit követi nagy figyelemmel a sprinterkirály, így tegnap örömmel szerepelt együtt az új manchesteri igazolással Marouane Fellainivel.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előzetes adatai alapján az idén nyáron a csapadékmennyiség valamivel több mint fele volt az átlagosnak. Több településen egész júliusban egyáltalán nem esett az eső - derült ki az MTI megkeresésére küldött OMSZ-tájékoztatásból.
Elhagyta Oroszországot a Golosz nevű orosz jogvédő szervezet vezetője, mert az ügynöktörvény miatt nem tudják finanszírozni tevékenységüket - adta hírül csütörtökön az orosz média.
A G20-as országcsoport vezetői csak azt tudták megállapítani csütörtök este szentpétervári csúcstalálkozójukon, hogy továbbra is nagy a nézeteltérés közöttük a szíriai katonai beavatkozás tervével kapcsolatban. A fő törésvonal Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között van. Közben kiderült, hogy az amerikai elnök kibővítené a lehetséges szíriai katonai akció célpontjainak a…