A rezsicsökkentés folytatásáról, valamint a kiskeresetű családokat érintő adókedvezményről és az úgynevezett gyed extra bevezetéséről is tárgyal szerdán kezdődő frakcióülésén a Fidesz.
Elfogták azt a budapesti férfit, aki társával nőket tartott fogva és kényszerített prostitúcióra Zuglóban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Egyelőre sem nevek, sem számok nem hangzottak el az MSZP és a DK közöti egyeztetésen, sőt még a Demokratikus Koalíción belül sem. Erről Niedermüller Péter, a DK alelnöke beszélt az ATV Startban arra a felvetésre, hogy hány körzetben szeretnék saját jelöltjeiket látni egy lehetséges együttműködés során.
A kormány nyitott a Fidesz-frakció további rezsicsökkentést indítványozó javaslatára - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón kedden.
Négy televízió végleges bezárását rendelte el kedden a kairói közigazgatási bíróság, köztük az al-Dzsazíra katari hírtévé egyiptomi állomását és a Mohamed Murszi megbuktatott elnök mögött álló iszlamista Muzulmán Testvériség csatornáját.
Ahogy beszámoltunk róla, hétfő este az OTP Bank elnök-vezérigazgatója volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. Csányi beszélt Lázár Jánossal való vitájáról, a devizahitelesek megmentéséről és arról is, kik úriemberek a kormányban. Az adásban elhangzott kijelentésekből válogattunk.
A szeszesitalok forgalmának mintegy negyede származik borértékesítésből, és bár a vásárlói kör az utóbbi két évben tizedével zsugorodott, a fogyasztó háztartások által már jellemzően havonta vásárolt mennyiség nőtt a GfK Hungária háztartások napi fogyasztásicikk-vásárlásait monitorozó Háztartáspanel adatai szerint.
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki élettársával prostitúcióra kényszerített és sanyargatott két fiatal nőt, egy zuglói albérletben. A 47 éves férfit a főváros XIX. kerületében fogták el hétfőn, ahonnan szexuális bűncselekményről érkezett bejelentés.
Szeméremsértés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt fogtak el és vettek őrizetbe a rendőrök egy 32 éves férfit kedden Szombathelyen - olvasható a police.hu honlapon.
Újabb két embert hallgatott meg kedden délelőtt az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága Budapesten az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében tartott zárt ülésén - közölte Mile Lajos, a testület elnöke az MTI-vel.
Nem premizálhatja a Jobbik miatt a Fővárosi Közgyűlés az egyik színház igazgatóját; Tarlós nem adhatja áldását a keresztelőre az MTA miatt; új adókat vethet ki a Margitszigeten Budapest - íme a Fővárosi Közgyűlés.
A Mohácsi-testvérek, Mohácsi István és János darabjának premierjével indul a bemutatók sora a budapesti Radnóti Színházban, ahol a 2013/2014-es évadban Alföldi Róbert is rendezni fog.
Az egyik kezével szórja a pénzt az állam adókedvezményekkel, miközben évről évre újabb és újabb adókat talál ki a kétharmados többség, s nem ritka az évközi adóemelés sem. Tavaly összesen 565,2 milliárd forint adókedvezményt adott az állam, miközben az államháztartás hiánya 598,6 milliárd forint volt- írja a Napi Gazdaság.
Különböző mértékben ugyan, de több tízezer egészségügyi szakdolgozót érint az augusztustól életbelépett béremelés - mondta el az ATV Startban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.
Az új köznevelési törvény kidolgozatlansága visszás helyzeteket és fejetlenséget eredményez az iskolákban - véli Hiller István. Az MSZP oktatáspolitikusa az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az új jogszabálynak vannak támogatható elemei, de az ilyen mértékű központosítás csak rontja a színvonalat.
Szíriában augusztus 21-én szaringáz bevetésével több, mint 1400 embert öltek meg. Ez azonban nem a legdurvább méreg, titkosszolgálati értesülések szerint Damaszkusznak van ennél keményebb fegyvere is. Ez pedig azért aggasztó, mert egyre több jel utal arra, hogy a szíriai rezsim vetette be a mérget.
A kormány által 'gyed extrának' nevezett juttatás lényegében ugyanazt a célt szolgálja, mint az Együtt 2014 megoldása - írja Bajnai Gordon keddi Facebook-bejegyzésében.
Romlott az adózási morál Magyarországon: minden eddiginél több, csaknem 360 ezer adóvégrehajtás van folyamatban, és ezzel együtt az adóvégrehajtással érintett tartozás összege ez év július végén megközelítette az ezermilliárd forintot - állapította meg a feketelista.hu gazdasági adatbázis elemzésében, amelyről kedden tájékoztatta az MTI-t.
A "likviditási kockázatok" kivédése miatt 2 milliárd forintos folyószámla-hitel felvételét engedélyezte a közgyűlés a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK), amely ugyan csupán biztonsági tartalékként tekint a menetdíj-bevételekkel fedezett hitelre, de várhatóan szüksége lesz rá, mivel a főváros vezetése és a kormány korábbi sikerpropagandájával szemben nem biztosított idén a BKV működőképessége.
Büntetőfeljelentést tesz Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), Zugló polgármestere, mert a nevével visszaélve több zuglói közoktatási intézmény hamis, a nácizmust dicsőítő e-mailt kapott.
A Nem adom a házam mozgalom aktivistái, köztük Póka László, a demonstrálók szóvivője 72 órás éhségsztrájkba kezdtek a devizahitel-károsultak érdekében, Orbán Viktor miniszterelnök budai házánál 2013. szeptember 3-án.
Barack Obama amerikai elnök kedden kijelentette: biztos benne, hogy a kongresszus támogatni fogja a Szíria elleni, általa kezdeményezett katonai csapást.
Az egykori Balettintézet jelenlegi tulajdonosa szándéknyilatkozatot írt alá az épület eladásról - közölte a terézvárosi önkormányzat sajtóosztálya kedden az MTI-vel. A szándéknyilatkozat aláírását a tulajdonos magyarországi képviselője is megerősítette.
Csepregi Kálmán az ATV Start című műsorában úgy fogalmazott, példátlan összefogás, és rendkívül karakán kiállás volt tapasztalható a gazdák részéről, akik továbbra is kitartanak követeléseik mellett a Pápai Hús 1913 Kft. üzemével szemben.
Serghij Dyadechko ukrán bankár, a Szojuz Bank alelnöke biztonságára jelenleg testőrsége, páncélozott ajtó, kamerarendszer vigyáz. Az üzletember elleni gyilkossági kísérletet egy nemzetközileg körözött, majd az Interpol német munkatársai segítségével Magyarországon elfogott - több millió dollárra rúgó szélhámossággal is vádolt - Olekszandr Sepelev nevű férfi szervezte meg.
A Mol Nyrt. kedden sikeresen értékesítette az OOO Mol Western Siberia cégben lévő 100 százalékos tulajdonát - közölte az olajipari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Októberben a Magyar Honvédség Kabuli Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens is befejezi tevékenységét Afganisztánban - mondta Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen.
Akár a MÁV-nál is elhelyezkedhetnek azok a Magyar Honvédséget önhibájukon kívül elhagyni kényszerülő katonák, akik továbbra is a közszolgálatban szeretnének dolgozni. Az erről szóló együttműködési megállapodást kedden Budapesten írta alá Hende Csaba honvédelmi miniszter és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Három klub is azért kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén, mert szurkolói többek között Romániát gyalázó rigmusokat kiabáltak.
Az új felosztás szerint Abonyt, Ceglédet és Nagykőröst magába foglaló Pest megyei 12. választókerületben Romhányiné Balogh Edit független abonyi polgármestert indítják a demokrata erők.
Három klub is azért kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén, mert szurkolói többek között Romániát gyalázó rigmusokat kiabáltak.
Legalább huszonkilencen meghaltak és hetvenen megsebesültek Bagdadban kedd este, amikor három, autóba rejtett pokolgép robbant fel néhány perccel egymás után az iraki fővárosban.