Észak-Korea a Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 65. évfordulóját ünnepelte: katonai felvonulás, színes parádé és táncos előadások színesítették a jeles napot. Nézze meg Ön is képgalériánkat!
A meggyengült al-Kaida a szíriai polgárháborúban új erőre kaphat – közölte egy amerikai kutatóintézet a hétfőn publikált jelentésében. Ezzel párhuzamosan nyugati sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy lázadók, valamint al-Kaidás fegyveresek „felszabadították” az ősi keresztény Malulát, majd meggyalázták a templomokat és tűzzel-vassal kényszerítettek arra falubelieket, hogy vegyék fel az iszlámot.
Magyarország kész vegyi védelmi katonai szakértőket küldeni Szíriába, ha a vegyi fegyverek nemzetközi átvételére és megsemmisítésére sor kerül - jelentette be a honvédelmi miniszter kedden Székesfehérváron.
Élve került elő az az uruguayi férfi, aki négy hónapja tűnt el az Andokban Chiléből Argentínába vezető útján. Az chilei hatóságok gyermekmolesztálás miatt körözték, most kiadatását kérik Argentínától.
Több mint száz devizakárosult kezdett demonstrációt kedd délelőtt a kormányfő budai házánál, a végrehajtások és a kilakoltatások azonnali leállítását követelve.
Az Együtt-PM szövetség a kormányváltás érdekében számít arra, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) szavazói 2014-ben ott lesznek a választófülkékben, amikor dönteni kell az Orbán-kabinet sorsáról - mondta a szövetség színeiben politizáló Karácsony Gergely kedden sajtótájékoztatón újságírói kérdésre.
Az új taxisrendelet betartását ellenőrzi a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, a Budapesti Közlekedési Központ és Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége - értesült a HavariaPress.
Hajlandó azon gondolkodni a DK, hogy ne ragaszkodjon egy esetleges MSZP-DK-lista második helyéhez, ahhoz azonban ragaszkodik a formáció, hogy a számára jutó legjobb pozíció Gyurcsány Ferencet illesse - így ment be az MSZP-székházba a DK-delegáció. Megállapodás nélkül jött ki.
Jó lett volna, ha a 10 százalékos rezsicsökkentést előrefizetős rendszerhez köti a kormányzat, vagy ha legalább a második körös mérséklést feltételekkel vezetnék be. Ez igazságosabb rendszert eredményezne - fejtette ki Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Jobbára felmentést kértek a védők a Fővárosi Törvényszéken kedden annak az úgynevezett ároktői bandának az ügyében, amely a vád szerint idős emberek sérelmére követett el súlyos rablásokat és két rablógyilkosságot.
Érvényes vételi ajánlat érkezett a Zalai Baromfifeldolgozó értékesítését meghirdető pályázatra, a szakmai befektető mielőbb újraindítaná a pacsai üzemet - közölte a felszámoló TM-Line Zrt. vezérigazgatója kedden az MTI-vel.
Az Együtt-PM szövetség azt követeli, hogy vonják vissza az 5. osztályos általános iskolások számára készített erkölcstankönyv engedélyét - mondta Karácsony Gergellyel közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Erőss Gábor. Az oktatási szakpolitikus szerint a könyvben "vállalhatatlan szövegek szerepelnek" és leplezetlen formában jelenik meg "a jobboldali agymosásra való törekvés".
Legkevesebb tizenhárman vesztették életüket és tizenöten megsebesültek az elmúlt huszonnégy órában a Sínai-félsziget északi részén az egyiptomi hadsereg elleni támadásokban - közölték kedden orvosi, biztonsági és katonai források.
A házelnök az Inforádió Aréna című műsorában elmondta: azt tartaná normálisnak, ha a parlament csak a legalapvetőbb, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásának a gazdaságpolitikára vonatkozó elemei közül Békesi László volt pénzügyminiszter lényegében eggyel sem ért egyet. Szerinte akár a túlzottdeficit-eljárásba is visszakerülhet az ország – de csak a választás után.
Szabadlábra helyezte kedden a Győri Járásbíróság azt a kapuvári férfit, aki a gyanú szerint a két halálos áldozatot követelő buszbalesetet okozta a hétvégén Kapuvár közelében.
Néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és a cégvezető kedden Dunaújvárosban.
A kormány egyetértésével a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére - jelentette be Csányi Sándor kedden.
Erősödik az Országos Bírói Tanács (OBT) szerepe, a testület immár nevesítve van az alkotmányban - mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az OBT keddi ülésének szünetében Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Az LMP-s képviselő a verespataki bánya ügyében szólalt fel kedden, s válaszában Illés Zoltán államtitkár egyebek mellett azt mondta: "attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos.
A Mozdulj Magyarország Összefogás nevű szervezet tagjai a miniszterelnök háza előtt demonstrálnak. Céljuk, hogy megakadályozzák a kilakoltatást, amire azért kerülhet sor, mert nem tudják törleszteni ingatlanhiteleiket.
A bolíviai úgynevezett terrorista per legutóbbi, hétfői tárgyalási napján Tóásó Előd azt vallotta, hogy két barátját, Magyarosi Árpádot és Rózsa Flores Eduardót kivégezték a kommandósok, amikor rájuk törtek a szállodájukban - jelentette kedden a bolíviai sajtó.
Az MSZP befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat - mondta Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes kedden újságíróknak, miután kiderült, hogy az MSZP sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást.
Október első felében elkezdődik a budapesti 3-as villamosvonal Mexikói út és Gubacsi út közötti szakaszának komplex felújítása - közölte kedden a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
Újabb két embert hallgatott meg kedd délután az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága Budapesten az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében tartott zárt ülésén - közölte Mile Lajos, a testület elnöke.
Egy működőképes robbanószerkezetet és több távirányítású repülőmodellt is lefoglaltak egy szélsőjobboldali csoport ügyében tartott németországi razzián. A hatóságok feltételezése szerint a pokolgépet repülőmodellel próbálták volna célba juttatni.
Az MSZP megújulását hangsúlyozta Mesterházy Attila szocialista pártelnök kedden Budapesten azon a fórumon, amelyen baloldali szimpatizánsok kérdéseire válaszolt.
Az LMP felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy haladéktalanul mentse fel tisztségéből Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárt, aki az ellenzéki párt szerint a reggeli parlamenti felszólalásában "mentális alkalmatlanságát" bizonyította.
Fontosnak és hasznosnak ítélt két BKV-szerződést a Hagyó-per 31-es számú tanúja a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán. A tanút az AAM Zrt.-vel és a Montana Zrt.-vel kapcsolatos vádak miatt hallgatták ki.
Két tanú meghallgatásával folytatódott a BKV-per a Kecskeméti Törvényszéken. Mindketten a 4-es metró beruházásával, illetve egy tanácsadó cégtől megrendelt munkával kapcsolatban nyilatkoztak, és nem támasztották alá a vádakat.
Az Egyesült Államok várja, hogy Oroszország "valós" és "ellenőrizhető" tervet terjesszen elő a szíriai vegyi fegyverek eltávolításáról, de nem fog sokáig várni és nem fogadja el a halogatás taktikáját - jelentette ki kedden John Kerry amerikai külügyminiszter a képviselőház katonai bizottságának meghallgatásán.
A kormány az egyházi iskolarendszer számára továbbra is biztosítani kívánja az állami fenntartású intézményekkel azonos finanszírozást - közölte Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden a négy nagy egyházzal tartott egyeztetésen.
A magyar labdarúgó-válogatott hazai környezetben 5-1-re nyert az észt csapat ellen a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, sikerével pedig a törököktől vereséget szenvedett románokat megelőzve ismét a pótselejtezőt érő második helyen áll.
Nehéz helyzetbe került a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció azáltal, hogy kiderült, az ellenzéki pártnak nem sikerült választási egyezségre jutnia az MSZP-vel.