2013. szeptember 9. hétfő

szept. 9
17:07
961 milliárd forint az államháztartási hiány (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. augusztusi hiánya 110 milliárd forint volt, a 2013. első nyolchavi deficit 961,2 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.
szept. 9
17:09
Démoni sugallatok miatt ölt a kulcsi gyilkos? (Metropol)
A kulcsi gyilkos úgy véli, hogy "a gyilkos ösztön felébredését valamiféle külső beavatkozás hozhatta létre".
szept. 9
17:24
Mesterházy nem kapott egyenes válaszokat Gyurcsánytól? (ATV)
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőn levelet küldött a szocialisták elnök-frakcióvezetőjének, Mesterházy Attilának, amelyben javaslatot tett a két párt közötti, az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalások folytatására - derül ki az MTI birtokába került írásból. A levél az időpontról nem szól, de az MTI információi szerint a tárgyalások kedd reggel folytatódhatnak. Az…
szept. 9
17:42
P. Tamás pere - Dominikán nyaralt "Kisbandival" (Alternatív Energia)
P. Tamás, a Prisztás-gyilkosság elsőrendű vádlottja az 1990-es évek második felében nyaralt együtt Dominikán a magyar alvilág bankáraként is emlegetett Lakatos Andrással. Egyebek között ez derült ki az elsőrendű vádlott vallomásából büntetőpere hétfői tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken.
szept. 9
17:42
Nem ismerte el a moszkvai választások eredményét Navalnij (ATV)
Nem ismerte el a vasárnapi főpolgármester-választás eredményét és a szavazatok egy részének újraszámlálását követelte hétfőn Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, aki a hivatalos eredmények szerint Szergej Szobjanyin megbízott városvezető mögött a második legtöbb voksot szerezte meg.
szept. 9
18:00
Kövér László a törvényalkotási adósságról (Infostart)
Kövér László szerint elvégezték azt a munkát, amit a ciklus kezdetekor elterveztek. Hihetetlenül intenzív és kimerítő, sokszor kívülről nézve talán kapkodónak és hektikusnak tűnő, de alapvetően mennyiségében és minőségében jó teljesítmény van mögöttünk - fogalmazott az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
szept. 9
18:00
Rég elveszett Van Gogh-festmény került elő a padlásról (ATV)
Vincent Van Gogh rég elveszett festményét azonosították az amszterdami Van Gogh Múzeum szakértői: az alkotás, amely a holland mester 1928 óta felfedezett első teljes méretű vászna, éveket töltött egy norvégiai padlásszobában, mert azt hitték, hogy más festő munkája.
szept. 9
18:18
A Jobbik nem támogatja Karas Mónika megválasztását (Metropol)
A Jobbik szerint Karas Mónika "a szakmai felkészültséget a politikai elkötelezettséggel kívánja ellensúlyozni".
szept. 9
18:18
Szíria: Obama a katonai csapás mellett kampányol (ATV)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn hat tévéinterjúban, kedden pedig az országhoz intézett televíziós beszédben próbálja meg maga mellé állítani az amerikai közvéleményt a Szíria elleni katonai csapás ügyében, amelynek jóváhagyásáról várhatóan a héten szavaz az amerikai szenátus.
szept. 9
18:36
Megválasztotték Karas Monikát a médiatanács elnökének (Infostart)
Kilenc évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé választotta Karas Monikát az Országgyűlés hétfőn.
szept. 9
18:36
Karas Monika a Médiatanács elnöke (Metropol)
Kilenc évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnökévé választották Karas Monikát.
szept. 9
18:36
Az MSZP nem vesz részt a médiatanács elnökének megválasztásában (Alternatív Energia)
Nem vesz részt a médiatanács elnökének parlamenti megválasztásában az MSZP-frakció - nyilatkozta Tóbiás József, a képviselőcsoport helyettes vezetője.
szept. 9
18:36
Bajnai szerint Orbán minden fronton veszített (ATV)
„Orbán Viktor elveszítette az államadósság ellen folytatott háborút, elveszítette a növekedésért folytatott háborút és elveszítette a munkahelyekért folytatott háborút. Orbán Viktor minden fronton veszített, egyedül a propagandaháborúban vannak sikerei” – reagált a miniszterelnök hétfői felszólalására Bajnai Gordon, az Együtt 2014 vezetője.
szept. 9
18:54
A médiatanács elnökévé választotta Karas Monikát az Országgyűlés (Alternatív Energia)
Kilenc évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé választotta Karas Monikát az Országgyűlés hétfőn.
szept. 9
19:12
Kövér László fogadta a marokkói király családtagjait (Metropol)
A házelnök a Parlament kupolacsarnokában a vendégeknek megmutatta a Szent Koronát és a koronázási jelképeket.
szept. 9
19:14
Házi őrizetbe helyezték a törteli gázolót (Metropol)
Házi őrizetbe helyezték hétfőn azt a férfit, aki a hétvégén a gyanú szerint ittasan halálra gázolt egy gyereket Törtelen.
szept. 9
19:30
Elfogadták a szociális temetésről szóló törvényt (Infostart)
Elfogadta a parlament hétfőn a temetkezésről szóló törvény módosítását, amely bevezeti a szociális temetést.
szept. 9
19:30
Mesterházy: Ötször veszi Orbán vissza! (Alternatív Energia)
Vége a gyarmati létnek; Abszurdisztán földjén járunk; a pártkongresszus beköltözött a parlamentbe - parázsvitával nyit a T. Ház.
szept. 9
19:30
Súlyosabb vád az egykori szocialista politikus korrupciós ügyében (ATV)
Az ügyészség súlyosította a vádat a Wieszt János volt szocialista önkormányzati politikus ellen korrupció vádjával indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken hétfőn.
szept. 9
19:32
Costa Ricában irányított egy drogbandát a lekapcsolt magyar férfi (ATV)
Costa Ricában rendőrkézre került egy drogcsempészbanda magyar főnöke.
szept. 9
19:48
Elfogadták a szociális temetésről szóló törvényt (Alternatív Energia)
Elfogadta a parlament hétfőn a temetkezésről szóló törvény módosítását, amely bevezeti a szociális temetést.
szept. 9
19:48
Már augusztusban átléptük az egész évre tervezett hiányt (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. augusztusi hiánya 110 milliárd forint volt, a 2013. első nyolchavi deficit 961,2 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn. Ezzel már augusztusban sikerült az egész évre tervezett hiányt tíz százalékkal túllépni.
szept. 9
19:50
Megszavazták a szociális temetésről szóló törvényt (ATV)
Elfogadta a parlament hétfőn a temetkezésről szóló törvény módosítását, amely bevezeti a szociális temetést.
szept. 9
20:06
A költségvetés halála (Alternatív Energia)
A 2013-as költségvetés kezdettől fogva egy toldozott-foldozott, szakértelem nélküli számhalmaz volt, mely kizárólag a Fidesz maffiakormányának érdekeit szolgálta nem a magyar emberekét - olvasható az MSZP közleményében.
szept. 9
20:24
"Megelégelték a liberális többséget" Maryland is függetlenedne (ATV)
Több más amerikai államhoz hasonlóan elszakadási és önállósodási törekvések jelentek meg Marylandben is, ahol öt konzervatív megye elégelte meg az "annapolisi liberális többséget" - írta hétfői számában a The Washington Post.
szept. 9
20:42
Kövérből kibukott: Rendeleti kormányzást akar (Alternatív Energia)
"Azt tartanám normálisnak, függetlenül attól, hogy a következő ciklusokban milyen kormányok lesznek, ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak", magyarázta el Kövér László az Inforádióban, hogy ő rendeleti kormányzást szeretne.
szept. 9
20:42
Kövér rendeleti kormányzást is el tudna képzelni (ATV)
A házelnök szerint a képviselők létszámának csökkenése miatt a következő ülésszakban át kell alakítani az Országgyűlés üléstermét. Kövér László az Inforádió Aréna című hétfő esti műsorában azt is mondta: nem számol választási költségvetéssel, és szerinte a kampány az őszi ülésszak munkatempóját nem befolyásolja majd.
szept. 9
21:00
Uniós támogatások - MSZP: a kormány sikerként próbálja beállítani kudarcát (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kormány saját sikereként próbálja beállítani azon kudarcát, amelynek eredményeként előbb leállították, majd 75 milliárd forintos bírság mellett indították újra az uniós kifizetéseket.
szept. 9
21:00
Csak okosan (Metropol)
Képernyők vesznek körül – sokunkat a munkahelyünkön is. Otthon azonban egészen biztosan. A tévé persze alap, legyen bármilyen a műsor, ott duruzsol.
szept. 9
21:18
Orbán: Megtörtént a növekedési fordulat - a nap hírei (Infostart)
A kormányfő szerint megtörtént a növekedési fordulat a gazdaságban. Napokon belül elindulhatnak a magyar kifizetések a leállított operatív programoknál. Szerdán 6 forinttal csökken a benzin és 2 forinttal nő a gázolaj ára.

2013. szeptember 10. kedd

szept. 10
5:06
Kamumódosítások sora (Alternatív Energia)
Ötödszörre módosíthatja az Országgyűlés az alig két és fél éve elfogadott, Orbán Viktor miniszterelnök által akkor még "gránitszilárdságúnak" titulált alaptörvényt. A módosítás több pontja egyértelmű meghajlás Brüsszel akarata előtt, bár valódi jelentőségük csekély. Az Országos Bírósági Hivatal elnöki jogkörének korlátozása például a már lezajlott peráthelyezések és bírói kényszernyugdíjazások…
szept. 10
5:06
Madonna odaszólt Obamának - holott nagy támogatója (ATV)
Madonna, a világ legjobban kereső híressége állást foglalt Szíria ügyében, arra hívta fel az Egyesült Államokat, hogy ne háborúzzon Szíriában.
szept. 10
5:24
Nem kérnek a DK-ból? (Alternatív Energia)
Várhatóan nem indul közösen a parlamenti választáson az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK). Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető ma reggel, a szocialisták Jókai utcai székházában még meghallgatja Gyurcsány Ferenc kéréseit, forrásaink szerint azonban a legnagyobb ellenzéki pártban elfogadhatatlannak tartják, hogy a volt miniszterelnök az esetleges közös lista második helyén szerepeljen.
szept. 10
5:24
Állítása szerint démonok szállták meg a kulcsi családirtót (ATV)
Nem tett vallomást a bíróságon az a férfi, aki tavaly áprilisban saját családtagjait mészárolta le. Bátyját leszúrta, nagyapját először fojtogatta, majd halálra késelte, nagyanyját is késsel végezte ki, majd harmadnap az apját szurkálta agyon. Anyja, nővére és az ő barátja túlélte a támadást. A tárgyalás első napján a nagydarab férfi maga elé meredve hallgatta végig az ügyész vádindítványát, majd…
szept. 10
5:26
Orbán: a magyar egy veszélyeztetett fajta (Alternatív Energia)
Több azonnali kérdésre is válaszolt tegnap Orbán Viktor a parlamentben: szó esett a pápai húsról, a közmunkásokról és Martonyi János ügynökmúltjáról - derült ki az Index tudósításából. A húsüzem helyzetéről Gőgös Zoltán érdeklődött.
szept. 10
5:26
Portik-per – Íme egy különös fordulat (ATV)
Folytatódott a fővárosi törvényszéken a 17 évvel ezelőtti Prisztás-gyilkosság pere, amelyben a fővádlott az olajügyekben egykoron állítólag részt vett Energol Rt. egyik vezetője, P. Tamás. Akiről éppen ma azt írta a Pestisrácok.hu, hogy a gyilkosság után a rendőrség informátora volt, és magasrangú támogatói segítségével félrevezette a nyomozókat. Azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy felbujtotta…
szept. 10
5:28
Januártól indulhat a "temetkezési mutyi" (Alternatív Energia)
Jövő januártól kérhető a szociális, azaz az ingyenes temetés - jelentette be Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője az erről szóló törvénymódosítás megszavazása előtt beszélt arról, hogy ha a hozzátartozó vállalja, hogy részt vesz a temetés előkészítésében és lebonyolításában, akkor az állam átvállalja a költségeket.
szept. 10
5:30
Hoffmann gratulált, és elküldte az igazgatót (Alternatív Energia)
Tudtán kívül három napig volt iskolaigazgató az a férfi, Kaszás Zoltán, akit korábban jogerős bírósági döntéssel helyeztek vissza az egyik XVI. kerületi intézmény élére.
szept. 10
5:42
Gyilkosság volt a júliusi vonatgázolás (Alternatív Energia)
Nem a véletlen műve volt, hogy július 28-án késő este halálra gázolt a vonat egy 64 éves férfit Nagyvenyimnél, az áldozatot félholtra verték, majd hárman kerékpáron tolták a vasúthoz és rátették a sínekre, miután a nála lévő 20 ezer forintot elvették.
szept. 10
5:44
Sokat érő kapcsolatok (Alternatív Energia)
Éles fényben mutatta meg a magyarországi feudális viszonyokat Orbán Viktor lányának esküvője - értékelte Orbán Ráhel és Tiborcz István házasságkötését az osztrák Der Standard, amely egyszerűen "A magyar hercegnő lakodalma" címet adta tudósításának.
szept. 10
5:46
Beszámítható vagy sem? (Alternatív Energia)
"Lelkiismeret-furdalásom van, de nem tudok egyértelmű választ adni arra, hogy én követtem-e el" - felelte a tavaly áprilisban a Fejér megyei Kulcson négy családtagját is meggyilkoló H. Csanád Jutas a bírónő azon kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát. A 24 éves férfi büntetőpere tegnap kezdődött a Székesfehérvári Törvényszéken. Nem tett vallomást, így a nyomozati vallomásait ismertette Veszeli Éva…
szept. 10
5:48
Így szolgálják a köz nyugalmát (Alternatív Energia)
A rendőrség nem tekinti "újabb körülménynek", hogy egy horogkereszt is van azon a verőcei hajón, amelyen jól láthatóan egy "Arbeit macht frei!" felirat és egy német birodalmi zászló is. A hatóság látta a képeket, mégsem akarnak tenni semmmit, holott az önkényuralmi jelképekre az új Btk. is irányadó.
szept. 10
5:50
Szélsőséges nézetek az etikatankönyvben (Alternatív Energia)
Az a Bánhegyi Ferenc írta a szeptembertől az általános iskolákban használandó három erkölcstankönyv egyikét, aki még 2004-ben kiadott tankönyvében egyebek közt arról írt, hogy "a Tanácsköztársaság kommunista vezető alakjai a zsidóságból kerültek ki, és sok ember halála szárad a lelkükön". A szerző mostani etikakönyvében több, világnézetileg erősen elfogult szövegrész is szerepel.
szept. 10
6:18
Pappá szentelésének 50. évfordulóján köszöntik Kozma Imrét (Infostart)
Kozma Imre irgalmasrendi szerzetest, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából köszönti szombaton Böjte Csaba ferences szerzetes és Reisz Pál, az eseménynek helyet adó Belvárosi (Pesti) Ferences Templom igazgatója.
szept. 10
6:36
A költségvetést és a jegybanki törvényt is módosítja az Országgyűlés (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésnapján tárgyal az idei költségvetés azon módosításáról, amelyet az E.ON földgázipari érdekeltségeinek megvásárlása és a takarékszövetkezeti szektor átalakítása indokol.
szept. 10
6:38
"Elérkezett az idő, Berlusconit kitesszük a parlamentből" - ma szavaznak (ATV)
Kedd este nyolc órára tűzte ki újabb ülését az olasz felsőház mentelmi bizottsága, további időt adva ezzel a parlamenti pártoknak, hogy eldöntsék, vissza akarják-e vonni Silvio Berlusconi szenátori mandátumát, ami akár kormányválsághoz vezethet.
szept. 10
6:40
Felesége feljelentette, őrizetbe vették Zimmermant (ATV)
Őrizetbe vette a floridai rendőrség George Zimmermant, miután felesége feljelentette, hogy a férfi fegyverrel fenyegette meg őt és az apját.
szept. 10
6:54
Az MSZP újra részt vesz a külügyi bizottság ülésein (Infostart)
Az MSZP képviselői újra részt vesznek az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésein, ahonnan 2012 novembere óta Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő - zsidó származású képviselők és kormánytagok számbavételéről szóló - kijelentései elleni tiltakozásul maradtak távol - derül ki az ellenzéki párt kedd reggeli közleményéből.
szept. 10
6:54
Zsebtolvajok a Népligetnél: ketten megsérültek (ATV)
Megsérült egy utas és egy biztonsági őr hétfő este Budapesten a 3-as metró népligeti megállójában, amikor megpróbáltak három zsebtolvajt feltartóztatni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
szept. 10
6:56
Nagyon megverte a munkáspártot a jobboldal Norvégiában (ATV)
A várakozásoknak megfelelő, nagy arányú választási győzelmet aratott hétfőn Norvégiában a konzervatív Höyre párt vezette jobboldali ellenzék, 96 mandátumot szerezve a 169 tagú új törvényhozásban - derült ki a hivatalos részeredményekből.

Keresés