Mi is a sztrájk megelőzésében vagyunk érdekeltek, olyan feltételeket szeretnénk elérni az oktatásban, ami mindkét félnek jó, de ha nem marad más választás, akkor munkabeszüntetés lesz – ezt Mendrey László mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában az után, hogy a bíróság kimondta, jogszerűen hirdetett sztrájkot márciusban a PDSZ.
A szocialista Kökény Mihály szerint nem lehet titokban tartani a lakosság egészségi állapotának adatait, és nyilvánosságra kell hozni az adófizetők pénzén az egészségügy helyzetéről, az alapellátás fejlesztéséről készült jelentéseket.
Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának Áder János. A köztársasági elnök a Sándor-palotában csütörtökön tett sajtónyilatkozatában jelentette be döntését.
Nem fordul az Alkotmánybírósághoz az ombudsman az országgyűlési tárgyalási rend fenntartásával, a fegyelmi jogkörrel kapcsolatos törvényi rendelkezések ügyében. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében azt írta, Szabó Máté nem látta indokoltnak az utólagos normakontroll eljárásának kezdeményezését.
Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának Áder János. A köztársasági elnök a Sándor-palotában csütörtökön tett sajtónyilatkozatában jelentette be döntését. Székely László az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, az elmúlt években miniszteri biztosként koordinálta az új polgári törvénykönyv (Ptk.) előkészítését.
Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának Áder János. A köztársasági elnök a Sándor-palotában tett sajtónyilatkozatában jelentette be döntését.
Egy kairói mecsetben talált névtelen borítékban elhelyezett, több tucat likvidálandó személy nevét tartalmazó lista élén II. Tavardosz kopt pátriárka neve áll.
Száz-, illetve kétszázezer forint rendkívüli segélyt kapnak az óbudai házrobbanásban érintett családok - ismertette Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a III. kerület polgármestere az Egészségügyi, Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság csütörtöki döntését a baleset helyszínén újságírókkal.
Vádjavaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki két kutyáját is bezárta egy üres lakásba Putnokon, s amire az állatokat felfedezték, egyikük elpusztult - jelenti a HavariaPress.
Új rakétakilövő bázist fedeztek fel Iránban, a kilövőállás alkalmas lehet ballisztikus rakéták tesztelésére is - áll a Jane’s Intelligence Review neves brit hírszerzési szaklap csütörtöki jelentésében.
Magyarország jobban teljesít, máshol egy év alatt érik el a tervezett államháztartási hiányt, nekünk ez hét hónap alatt sikerült – ezt Burány Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kikapott az olimpiai bajnok Rubén Limardo Gascontól a negyeddöntőben, így az ötödik helyen végzett Boczkó Gábor a férfi párbajtőrözők csütörtöki versenyében a budapesti vívó-világbajnokságon.
Tel-Avivban meggyilkoltak és lefejeztek egy partiumi magyar nőt, aki tíz éve dolgozott háztartási alkalmazottként Izraelben – jelentette csütörtökön a Manna.ro hírportál.
A szocialista Korózs Lajos azt kérte Balog Zoltán szakminisztertől csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy haladéktalanul üljön tárgyalóasztalhoz a szociális ágazati érdekegyeztető tanács szervezeteivel a bérekről egyeztetni.
"A város polgármestere ugyanakkor máig nem tett eleget, hiszen személyes tapasztalom, valamint nem hivatalos forrásokból származó információim szerint az elzárt kutaknak csupán a felét állították helyre az eredeti állapot szerint, a közkifolyók lefojtását azonban sehol nem oldották fel" - nem javul az ózdi vízhelyzet, az MSZp-s Nyakó István újabb levelet írt.
Az elmúlt egy napban újabb huszonnégy embert állítottak elő kábítószer birtoklása miatt a sárbogárdi rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján. Sárbogárd közelében kedden kezdődött az O.Z.O.R.A. fesztivál, a rendőrkapitányság területén augusztus elseje óta fokozott ellenőrzés van.
Az MSZP szerint nem tett eleget a belügyminiszter felhívásának Ózd polgármestere. Nyakó István ellenzéki politikus csütörtöki közleményében azt írja: személyes tapasztalatai, valamint nem hivatalos forrásokból származó információi szerint az elzárt kutaknak csupán a felét állították helyre az eredeti állapot szerint, a közkutak lefojtását azonban sehol nem oldották fel.
Megütött az ellenőr egy jegy nélkül utazó nőt szerdán Debrecenben, majd elment a helyszínről. A férfit a munkahelyéről állították elő - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Szeptember elsejétől szabálysértésnek számítanak a segélyhívó számokra érkező hamis bejelentések. A rendőrség ötezertől százötvenezer forintig terjedő bírságot szabhat ki - közölte a belügyminiszter Tatabányán, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Egy 15 és egy 16 éves fiút vettek őrizetbe a keszthelyi rendőrök, miután a fiatalok éjszaka megverték és kirabolták egy ismerősüket - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Azonnali hatállyal megszüntette dr. Szolnoki Imre jegyző munkaviszonyát Budakeszi önkormányzata. Rendkívüli testületi ülésen, zárt ajtók mögött döntött úgy a testület, hogy az Esztergomból Budakeszire tavaly került tisztviselőt, próbaidejének lejárata előtt meneszti.
Hosszú Katinka 200 vegyesen úszott szerdai két világcsúcsa után csütörtökön 100 m vegyesen is új világrekordot állított fel a rövidpályás Világkupa-sorozat eindhoveni állomásán.
A rendszerváltás óta tavaly fordította a legtöbb pénzt kutatásra és fejlesztésre Magyarország - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Cséfalvay Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: a bruttó nemzeti össztermék 1,29 százalékának megfelelő ráfordítás a jó kormányzati politikából és abból áll össze, hogy a vállalkozások - főleg a nagyvállalatok - felismerték a…
Megütött az ellenőr egy jegy nélkül utazó nőt szerdán Debrecenben, majd elment a helyszínről. A férfit a munkahelyéről állították elő - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Zugló elutasítja, hogy a Városligetben a Petőfi Csarnok előtt újabb használtcikk-piac kezdje meg a működését - közölte a XIV. kerületi önkormányzat csütörtök az MTI-vel.
Jogi képviselőjük kíséretében, önként jelentkeztek a rendőrségen azok a nők, akik a gyanú szerint néhány napja rátámadtak két másik nőre Budapest XIII. kerületében, a Szent István körúti buszmegállóban - jelenti a HavariaPress.
Zugló elutasítja, hogy a Városligetben a Petőfi Csarnok előtt újabb használtcikk-piac kezdje meg a működését - közölte a XIV. kerületi önkormányzat csütörtök az MTI-vel.
További hét személynél találtak szerdán éjszaka és csütörtökön hajnalban kábítószer gyanús anyagot a rendőrök a 21. Sziget Fesztiválon - közölte szerdán a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Körbálák kaptak lángra csütörtökön a Hortobágyon. Az oltást megkezdték, de a kivezényelt tűzoltóautók egyike árokba csúszott a 33-as főúton - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek.
Péntek este záporokkal, zivatarokkal érkezik az enyhülést hozó hidegfront, amelynek hatására véget ér az országos kánikula. A hétvégén többfelé 26 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, de másutt még 32-33 fokos melegre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
Péntek este záporokkal, zivatarokkal érkezik az enyhülést hozó hidegfront, amelynek hatására véget ér az országos kánikula. A hétvégén többfelé 26 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, de másutt még 32-33 fokos melegre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
A nemzetközi átlagot is meghaladó mértékben emelkedett júliusban, illetve az év eddig eltelt hét hónapjában a magyar turisták száma Horvátországban, ahová az idén már több mint 170 ezer magyar érkezett - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője csütörtökön az MTI-t.
Legkésőbb augusztus 20-áig befejeződnek a helyreállítási munkák a kőröshegyi völgyhídon, ahol szerdán történt súlyos baleset - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. csütörtökön. A baleset miatt megrongálódott a völgyhíd burkolata, az elválasztó sáv felőli szegélye és korlátja is, ezért a belső forgalmi sávot ideiglenesen zárva kell tartani.
Csütörtök délután a fővárosi és az országos melegrekord is megdőlt: Újpesten 40, Győr-Likócson 40,6 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
Csütörtök délután a fővárosi és az országos melegrekord is megdőlt: Újpesten 40, Győr-Likócson 40,6 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
Egy több mint három éve körözött, 45 éves várpalotai férfit fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége csütörtök délelőtt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
A Figyelő cikke szerint a BKV finanszírozása rövid távon kiszámíthatatlanabb, mint valaha, és a terhek folyamatosan növekednek. A 4-es metró elindulása legalább 6-7 milliárdos kiadást jelent majd. A Heti Válasznak Presszer Gábor a médiatörvény magyar zenét védő részéről azt mondta, üdvözli azt, bár nagy a baj, ha ez nem belülről jön, hanem kötelesség.
Belehalt sérüléseibe egy 62 éves férfi, akit a gyanú szerint a 63 éves bátyja bántalmazott csütörtök hajnalban Zircen - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Pótlóbuszok járnak Budapesten az 1-es villamos vonalán a zuglói vasútállomás és a Reitter Ferenc utca között, mert a rendkívüli hőség miatt felpúposodtak a sínek - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere csütörtökön az MTI-t.
A pénzmosás, a terrorizmus finanszírozása és a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen és ezek megelőzése érdekében Ferenc pápa csütörtökön saját kezdeményezésére (motu proprio) apostoli levelet adott ki, amellyel tovább szigorította az IOR vatikáni bank és a többi szentszéki pénzügyi intézmény feletti ellenőrzést.
Péntek este záporokkal, zivatarokkal érkezik az enyhülést hozó hidegfront, amelynek hatására véget ér az országos kánikula. A hétvégén többfelé 26 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, de másutt még 32-33 fokos melegre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.