A Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet újabb vezetőjét tartóztatták le az egyiptomi hatóságok. A belügyminisztérium csütörtöki bejelentése szerint Mohamed el-Beltagi ellen erőszakra való felbujtás vádjával adtak ki korábban letartóztatási parancsot.
Ennél demokratikusabb egyezséget nem köthetett volna az MSZP és az Együtt 2014 - mondta a csütörtöki megállapodásról Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az amerikai kormány az augusztus 21-i szíriai vegyi támadást megelőzően több mint egy éven át elutasította az arra vonatkozó kéréseket, hogy a szíriai ellenzék által ellenőrzött területekre szállítson gázmaszkokat és más vegyvédelmi felszerelést - közölte csütörtökön a The Daily Beast internetes hírmagazin.
Az FC Bayern Münchennel idén triplázó, azaz bajnok, kupa- és Bajnokok Ligája-győztes francia Franck Ribéry nyerte el az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Év játékosa-díját.
Pénteken lezárulhatnak a tárgyalások az MSZP és az Együtt-PM szövetség között, értesült lapunk. A Népszava információi szerint lényegében eldőlt, hogy a két szervezet külön listán indul, viszont, ahogy ezt szerda esti sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila alapvetésként közölte, nem indítanak egymás ellen jelölteket ez egyéni választókörzetekben.
Nem nevez meg közös miniszterelnök-jelöltet az ellenzéki összefogás a választások előtt. Az elbocsátások felfüggesztésére kéri a Dunaferrt a kormány. Miniszteri biztosként dolgozik tovább a Műcsarnok éléről távozó Gulyás Gábor. A nap hírei 2013. augusztus 29-én, csütörtökön.
A főpolgármester szerint ellentmondásos a dugódíjjal kapcsolatos helyzet, mert a parlament korábbi döntése nem teszi lehetővé a bevezetését, de az előző városvezetés kötelezően vállalta azt a 4-es metró uniós támogatásának fejében.