A háromnapos országos ellenőrzés során 8285 gyorshajtóval, köztük 38 motorkerékpárossal szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-vel.
Két egyiptomi iszlamista csoport vezetői hétfői jelentések szerint azt ajánlották az ország átmeneti - katonai - vezetésének, hogy felhagynak az utcai megmozdulásokkal, ha a kormány befejezi az ellenük folyó hajtóvadászatot.
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint egyértelmű a Margitsziget közigazgatási besorolásáról szóló népszavazás eredménye, amit a Fidesznek is tudomásul kell vennie.
A háromnapos országos ellenőrzés során 8285 gyorshajtóval, köztük 38 motorkerékpárossal szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-vel.
A kínai világhálón a felhasználóknak vasárnap nagyon lassú netes szolgáltatással kellett szembesülniük. Ennek oka egy nagyszabású kibertámadás volt – számolt be róla a CNN.
Az egyre súlyosabb radioaktív szivárgások miatt a japán kormány átveszi az irányítást a két éve balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű helyreállítási munkái felett, és ehhez kész a katasztrófákra elkülönített költségvetési keretből is áldozni - közölte Motegi Tosimicu gazdasági, kereskedelmi, ipari, és a nukleáris baleset gazdasági kezeléséért felelős miniszter hétfőn, miután látogatást tett a…
Esztergomban fogták el vasárnap a 33 éves piliscsévi L. Lászlót, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztus 21-én Pilismaróton rablást követett el - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel. A megyei főügyészség tájékoztatása szerint a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Szerbia és Magyarország kapcsolatáról valamint a testvérpártok együttműködéséről folytatott megbeszélést hétfőn Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Boris Tadic volt államfő, a szerb Demokrata Párt elnöke.
Egyesülési joggal való visszaélés bűntette miatt nyomozást indított az Új Magyar Gárda mozgalom solti tevékenysége miatt a Kalocsai Rendőrkapitányság - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
A Liberálisok szerint az MSZP-nek kellene adnia a miniszterelnök-jelöltet, és Bajnaiéké lehetne az EP-választások listavezető helye, valamint az európai biztosi poszt.
Egyesülési joggal való visszaélés bűntette miatt nyomozást indított az Új Magyar Gárda mozgalom solti tevékenysége miatt a Kalocsai Rendőrkapitányság - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Egyesülési joggal való visszaélés bűntette miatt nyomozást indított az Új Magyar Gárda mozgalom solti tevékenysége miatt a Kalocsai Rendőrkapitányság - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Zavartalanul vonulhatott és avathatott új tagokat vasárnap a Hősök terén a Magyar Gárda. A Magyar Gárda Egyesületet és vele együtt a Magyar Gárda Mozgalmat 2009 júniusában oszlatta fel jogerősen a bíróság. A Demokratikus Koalíció tiltakozik a "nácikkal kollaboráló kormány magatartása ellen" kiemelve, a rendezvény "Orbán Viktor rendőrségének fölvezetésével és asszisztenciájával" zajlott.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a pedagógusok béremeléséről szóló javaslat elfogadásával a parlament a béremelések időszakát kezdi meg. Rogán Antal közölte, 2013-ban emelkednek a reálbérek, 2010 második negyedéve és 2013 hasonló időszaka között 13,1 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek, a parlament pedig hozzákezdett az egészségügyi bérrendezéshez is. A frakcióvezető bejelentette, hogy a…
A pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra - emelte ki az emberi erőforrások minisztere a köznevelési törvény módosítását ismertetve hétfőn a parlamentben.
A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatottaknak járó pótlékok jelenlegi szabályozásának fenntartását javasolja a köznevelési törvény módosításához benyújtott indítványában a fideszes Pokorni Zoltán.
Feloszlatott egyesület tevékenységében való részvétel szabálysértése miatt nyolc ember ellen tett feljelentést a rendőrség, miután vasárnap a bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának hatodik évfordulójára emlékeztek az utódszervezetek képviselői - erősítette meg az Index információját az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese.
Késsel támadt két fiatalemberre egy háromfős társaság a 4-6-os villamoson. A fiatalok egy trafikba menekültek be a Nyugati térnél támadóik elől - értesült a HavariaPress.
Közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a győri rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, aki egy verekedésig fajuló közlekedési vita után teherautójával a másik férfi kocsijának hajtott.
Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke hétfőn közleményben utasította pártja politikusait arra, hogy ne nyilatkozzanak a sajtónak. Berlusconi így kívánta csökkenteni a jogerős bírósági ítélete miatti belpolitikai feszültséget.
Éles támadást intézett hétfőn Traian Basescu jobboldali román államfő Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök ellen, akit azzal vádolt, hogy csak a politikai csatáival törődik az ország kormányzása helyett.
Éles támadást intézett hétfőn Traian Basescu jobboldali román államfő Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök ellen, akit azzal vádolt, hogy csak a politikai csatáival törődik az ország kormányzása helyett.
Holnap dönt a pedagógus béremelés kiterjesztéről a parlament, a mai vitában az ellenzéki képviselők kevesellték a juttatás mértékét. Szeptemberben tárgyal újra a befagyasztott uniós támogatásokról Budapest és Brüsszel. Megkezdték Szíriában a vizsgálatokat az állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínén az ENSZ szakértői