2013. augusztus 23. péntek

aug. 23
19:02
Közvélemény-kutatással választatnának kormányfőjelöltet (Metropol)
Egy rövid kampányt követő közvélemény-kutatással választatná ki a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltjét az Együtt-PM.
aug. 23
19:04
A Fidesz felszólította a bankokat (Metropol)
Módosítsák a lakásdevizahitel-szerződéseket úgy, hogy elfogadható legyen a becsapott, nehéz helyzetbe került magyar családoknak.
aug. 23
19:06
Mesterházy Attilát felpaprikázta Bajnai Gordon javaslata (ATV)
Bajnai Gordon és Mesterházy Attila újra összeült, hogy egyeztessenek, ki lesz az ellenzék vezére. A helyzetet sikerült tovább mérgesíteni.
aug. 23
19:08
BÉT: szakértők szerint az OTP volt a kereskedés nyertese (ATV)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,31 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 18 146,21 ponton zárt pénteken.
aug. 23
19:42
Elhunyt Vagyim Ivanovics Juszov (ATV)
Nyolcvanötödik évében elhunyt Vagyim Ivanovics Juszov orosz operatőr, akinek munkái közé tartoztak Tarkovszkij legjobb filmjei, közöttük az 1966-ban készült Andrej Rjublov.
aug. 23
19:54
Martonyi: Japán kiemelten fontos stratégiai partner (Infostart)
Japán kiemelten fontos stratégiai partnere, szövetségese és barátja Magyarországnak - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Budapesten, miután tárgyalt japán kollégájával, Kisida Fumióval, akivel szociális biztonsági egyezményt írt alá.
aug. 23
19:54
Gázszivárgás és kábeltűz Nagykanizsán (Metropol)
Felmerült a közveszélyokozás gyanúja, miután elektromos kábelek égtek egy nagykanizsai társasház használaton kívüli lakásában.
aug. 23
20:00
Lemondott Varga Antal (ATV)
Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője lemondott a Zirci Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető pozíciójáról, és megszüntette takarékszövetkezeti tagságát is.
aug. 23
20:12
Mesterházy: "Kényszerpályára tettek engem ma" (Infostart)
"Ultimátumszerű" helyzet állt elő - közölte Mesterházy Attila, a párt elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 23
20:18
Egervári Sándor hétfőn hirdet keretet a román-magyar VB-selejtezőre (ATV)
Hétfőn hirdeti ki a románok elleni, sorsdöntőnek ígérkező világbajnoki selejtezőmérkőzésre készülő keretét Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
aug. 23
20:30
Szobrot állítanak a napszámosoknak (Infostart)
Napszámos órának nevezett szobrot állítanak vasárnap Rimóc községben a mezőgazdasági bérmunkások tiszteletére: az alkotás nemcsak a közterületet díszíti, hanem az időt is mutatja.
aug. 23
20:30
Minősítik a trafikok nyilvántartórendszerét (Metropol)
Megkezdődött a trafikok számára kidolgozott elektronikus készletnyilvántartó és adattovábbító rendszerek minősítése.
aug. 23
20:30
MSZP: Megszoksz vagy megszöksz? (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt Ifjúsági Tagozata és az MSZP társult ifjúsági szervezete, a Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom, a mai találkozóján is megvitatta a generáció helyzetének nehézségeit, köztük a fiatalok magyarországi elhelyezkedésének esélyeit. Tudjuk, hogy a fiatalok nem egy jövőképet felmutatni képtelen Orbánisztán vagy a haza elhagyását jelentő "menekülés" között szeretnének…
aug. 23
20:36
Bűnösnek mondták ki a bajtársait Fort Hoodban lemészároló amerikai tisztet (ATV)
Előre megfontolt gyilkosságok és gyilkossági kísérletek miatt bűnösnek mondta ki a katonai esküdtszék pénteken Nidal Hasan őrnagyot, aki 2009-ben a texasi Fort Hoodban tizenhárom katonatársát megölte és további harminckettőt megsebesített.
aug. 23
20:48
Új helyszín nyílt a Nemzeti Múzeum oldalában (Metropol)
Kulturális, szórakoztató és családi programokkal várja a közönséget a Múzeumkert Garden and Lounge.
aug. 23
21:06
Újabb nyomozás a romagyilkosságok miatt (Alternatív Energia)
"Katonai büntetőeljárásra tartozó" nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF), miután teljes körű iratvizsgálatot folytatott a romagyilkosságok kapcsán. A nyomozóhatóság által tegnap közöltek szerint az eljárás, amelyet kiemelt ügyként kezelnek, még augusztus 16-án indult ismeretlen tettes ellen, de az alapügyet, azaz a gyilkosságokat nem érinti.
aug. 23
21:42
Újabb vizsgálatok szükségesek a koraszülött halálesetek okainak felderítésére - a nap hírei (Infostart)
Kész tárgyalni a kormánnyal a Dunaferr vezetése. Újabb büntetőeljárás indult a romagyilkosságokkal összefüggésben.
aug. 23
21:42
A kilakoltatások leállítását és kártalanítást követeltek (Metropol)
A Koppány Csoport tüntetői Orbán Viktor háza közelében is tüntettek, késő este Csányi Sándorhoz és Gyurcsány Ferenchez is elmentek.
aug. 23
21:42
A devizahitelesek kártalanítását követelték a tüntetők (Alternatív Energia)
A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték a Koppány Csoport által szervezett tüntetés résztvevői péntek este a miniszterelnök budapesti otthonának közelében.
aug. 23
21:48
A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték (ATV)
A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték a Koppány Csoport által szervezett tüntetés résztvevői péntek este a miniszterelnök budapesti otthonának közelében.

Keresés