Újra előkerül a családi csődvédelem ötlete. A Magyar Nemzet azt írta: a devizahitelesekről szóló új csomag mellett a csődvédelemről is szó lesz a kormány holnapi ülésén.
Minden idők egyik legjobban szervezett vívó-világbajnoksága volt a budapesti Ioan Pop, a nemzetközi sportági szövetség (FIE) technikai igazgatója szerint.
Elfogadhatatlan és indokolatlan, hogy Traian Basescu hadat üzen egy szomszédos országnak – ezt Kelemen Hunor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a román államfő azt mondta: jövőre nem járul hozzá a Bálványosi Szabadegyetem megtartásához, mert – mint fogalmazott – pofátlanokká váltak a magyarok.
Ugyan hivatalosan az államfő nevezi ki, de a puha szabályozás miatt a miniszterelnök lényegében azt választ a médiahatóság élére, akit akar - állítólag már a héten meg lehet a nemrég elhunyt Szalai Annamária utóda.
Nem volt még olyan időközi önkormányzati választás, ahol a választók 50 százaléka elment volna szavazni, de az eredményt nem szabad se túl-, se aluldimenzionálni – ezt Veres János mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a nyírbátori időközi választásról, ahol az MSZP által támogatott független jelölt győzött.
Csányi Sándor „az ország első számú uzsorása” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Lázár János. Lapunk a kijelentés esetleges jogkövetkezményeiről kérdezte a jogászt. Csányi Sándornak van lehetősége jogi lépéseket tenni, „de közszereplőként önuralmat kell gyakorolnia, el kell viselnie az ilyen erős kijelentéseket”.
Húsz ember vesztette életét a szudáni főváros, Kartúm térségében az országot augusztus eleje óta sújtó heves esőzések okozta áradások következtében - áll a szudáni állami hírügynökség jelentésében.
Az MSZP azt kérdezi Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkártól, igaz-e, hogy a tankönyvterjesztés után a kormány a tankönyvpiacot is államosítani akarja.
Marosvásárhely főtere helyett a várossal szomszédos Marosszentgyörgyön, a Maros-parton kénytelenek megrendezni a szervezők az augusztus 30. és szeptember 1. között tartandó első magyar napokat, amelyeknek a Vásárhelyi Forgatag nevet adták.
A magyar társadalomban meglehetősen sokan hisznek abban az összeesküvés-elméletben, amely szerint a kormány helyett valamiféle háttérhatalom irányítja az országot - derült ki a Political Capital Institute felméréséből, amelyről kedden tájékoztatták az MTI-t.
A felszínen egy „cicaharc” folyik Lázár János és Csányi Sándor között, de valójában hatalmas milliárdokról szól a vita kettejük között- ezt Vágó Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A magyar társadalomban meglehetősen sokan hisznek abban az összeesküvés-elméletben, amely szerint a kormány helyett valamiféle háttérhatalom irányítja az országot - derült ki a Political Capital Institute felméréséből.
Akármilyen eredménnyel zárul a miskolci koraszülöttek halála miatt elrendelt vizsgálat, a szülők kártérítési pert indíthatnak, nyilatkozta az InfoRádiónak egy orvosi műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd.
Miközben az átlagjövedelmű családoknak minden egyre drágább, a Fidesz-családnak semmi sem drága. Most éppen a kormányközeli Vitézy-família tagja által vezetett BKV és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) készül luxusautó-beszerzésre, írja Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
Kedden a délutáni órákban északnyugat felől újabb hidegfront éri el térségünket, a front felhőzetének köszönhetően északnyugati tájainkon - elsősorban Sopron környékén - már jóval alacsonyabban alakul a legmagasabb hőmérséklet, mint az ország nagy részén, a legtöbb helyen ugyanis még 30 fok fölötti csúcshőmérsékleteket mérhetünk, sőt déli tájainkon helyenként 35 fokos forróság sem kizárt.
Az eurózónában rekordszintre emelkednek az idén a nem teljesítő hitelek, arányuk elérheti a 7,5 százalékot, a helyzet azonban már jövőre javulhat és a hitelezés is bővülhet - állapítja meg az EY (korábban Ernst & Young) Európai Banki Barométere, amelyet kedden hozott nyilvánosságra a tanácsadó cég.
Jirí Rusnok cseh kormányfő kedden a várakozásoknak megfelelően benyújtotta kormánya lemondását Milos Zeman köztársasági elnöknek. A kormány alig egy hónapja került hatalomra, de a múlt héten nem kapott bizalmat a parlamentben.
Vizsgálja a Borsod megyei koraszülött csecsemők halálának ügyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden.
Fegyverrel vagy annak látszó tárggyal rabolt ki egy takarékszövetkezetet kedden Debrecenben egy férfi, aki motorral menekült el a helyszínről - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Több koraszülött csecsemő halálának ügyében vizsgálatot indított az egészségügyi államtitkárság a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülött- és újszülött-patológiai osztályán. Szócska Miklós hétfő este közölte: nem indokolt a kórház koraszülött osztályának bezárása. Az NNI nyomoz az ügyben.
Az Együtt-PM választási szövetség véleménye szerint az iskolaigazgatók kiválasztása rövid idő alatt már az ötödik pofon, amit a közoktatás kap - jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A független politikus azt mondta, a hírek szerint több esetben sem szakmai, hanem politikai alapon neveztek ki embereket.
Német és orosz politológusok szerint Peking állhat az Edward Snowden miatt Moszkva és Washington között kialakult ellentétek mögött - írta keddi számában az Izvesztyija című orosz napilap.
Elérte az országot az újabb hidegfront, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye több járásában már az elsőfokú riasztást is kiadták a következő órákban várható heves zivatarok miatt.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója büntető feljelentést tesz és polgári pert indít Lázár János ellen a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján tett kijelentése miatt.
Kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett és sztrájkbizottságot alakított a BKV-nál működő Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) kedden.
Szabálytalan módon elköltött 180 millió euró agrártámogatást kér vissza az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamaitól, köztük Magyarországtól - jelentette be kedden a brüsszeli testület.
"Magyar és európai politikusként határozottan visszautasítom Basescu elnök magyarságot nyíltan fenyegető, agresszív, kioktató és lekezelő mondatait" - írja közleményében Mesterházy Attila MSZP elnök.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke egy korábbi interjúban beismerte, hogy "nem képes a választás korrekt lebonyolítására", mert a törvény - főleg a levélben való szavazásnál - teret ad a visszaéléseknek.
Hat év kitartó munkája mehet veszendőbe, ha - mint a jelek mutatják - Peking egyik neves orvosának valóban le kell bontania a város nevezetességévé vált építményét, egy 26 emeletes épülettömb tetejére alkotott luxusvilláját.
Szinte biztosra vehető, hogy az uniós támogatások egy részéről kénytelen lesz lemondani Magyarország az operatív programok brüsszeli finanszírozásának befagyasztása miatt, de azt jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy mekkora összegről lehet szó. A kormány egyeztet, az Európai Bizottság pedig egyelőre hallgat.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint a romagyilkosságok ügyében súlyosan mulasztások voltak a Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH). A titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a negyedrendű vádlottal a honvédelmi tárca, a nyomozó hatóság és a parlament nemzetbiztonsági albizottsága előtt is eltitkolták - közölte a HM kedden az MTI-vel.
Kirabolt egy taksonyi takarékszövetkezetet egy férfi hétfőn. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a tettes elfogásához - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
Csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. Közülük négyen kórházba kerültek, állapotuk kielégítő - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-vel.