2013. május 22. szerda

máj. 22
15:32
Továbbra is előzetesben a halálra éheztetett gyermek szülei (ATV)
Két hónappal, július 19-ig meghosszabbították a halálra éheztetett agárdi gyermek szüleinek előzetes letartóztatását - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
máj. 22
15:48
35 milliárd az áprilisi államháztartási hiány (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban 35 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 528,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves módosított előirányzat 60 százaléka - közölte végleges adatait szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
máj. 22
16:06
Százhúsz GPS a mentősöknek (Metropol)
A készülékek szoftverje kifejezetten a mentősöknek készült, így gyorsabban eljuthatnak a célhoz.
máj. 22
16:06
Varga: a Fidesz a lényegről akarja elterelni a figyelmet (ATV)
„Ez csak vihar egy pohár vízben, pótcselekvés a valódi tettek helyett” - nyilatkozta az Egyenes Beszédben Varga László történész azzal kapcsolatban, hogy a kormány száznál is több korábbi feltételezett ügynök nyugdíjpótlékát vonja el.
máj. 22
16:08
Változnak a zálogjogi szabályok az új Ptk.-ban (Metropol)
A jövőben csak a kézizálogjog - ilyen a zálogházé - és a jelzálogjog létezik majd.
máj. 22
16:08
Schulz: nem Magyarországot vádoltam antiszemitizmussal (ATV)
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szerdán Brüsszelben újságírók előtt hangsúlyozta, hogy nem Magyarországot vádolta a zsidók összeírásának szándékával, miként az a múlt csütörtökön a Metro című brüsszeli lapban megjelent.
máj. 22
16:24
Életfogytiglan a molesztáló apának (Metropol)
A férfi évekig megerőszakolta és annak akarata ellenére testfelületének hatodán tetoválásokkal csúfította el a lányát.
máj. 22
16:24
Varga: létrejöhet a kazah-magyar pénzügyi alap (ATV)
Szándéknyilatkozatot írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és kazah társa a közös magyar-kazah pénzügyi alap létrehozásáról szerdán - mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek Asztanából telefonon adott interjúban.
máj. 22
16:26
Az EU-csatlakozásról szavaz Izland (ATV)
Népszavazást ír ki az új, kétpárti jobbközép izlandi kormány a szigetország európai uniós csatlakozásáról - derül ki a szerdán aláírt koalíciós szerződésből.
máj. 22
16:42
Tévedésből szavaztak nemmel a fideszesek (Metropol)
A trafiktörvény módosításának a szavazásakor László Tamás és frakciótársa, Pesti Imre is rossz gombot nyomott.
máj. 22
16:42
"Az óriásplakát-piac fele Simicska és Nyerges cégeinél van" (ATV)
Egyértelműen a Fidesznek kedvez a kampányfinanszírozás módosítása – erről Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért képviselője beszélt az ATV start című műsorában.
máj. 22
16:44
Ezért szavazta le a két fideszes a trafiktörvényt (ATV)
Tévedésből szavazott nemmel kedden a parlamentben a trafiktörvény módosítására a fideszes László Tamás és frakciótársa, Pesti Imre; a két képviselő ezt szerdán tudatta az MTI-vel.
máj. 22
17:00
Trafik - Tévedésből szavazta le két fideszes képviselő a törvénymódosítást (Infostart)
Tévedésből szavazott nemmel kedden a parlamentben a trafiktörvény módosítására a fideszes László Tamás és frakciótársa, Pesti Imre; a két képviselő ezt szerdán tudatta az MTI-vel.
máj. 22
17:00
Gyurkó: gombnyomással az erőszak ellen (ATV)
„Az egy illúzió, hogy a jogszabály megszünteti a családon belüli erőszakot. Mégis cinikus, hogy a vadászatnak külön törvénye van, a családnak meg nem. Pedig ez többeket érint” - mondta Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyarország gyerekjogi igazgatója az Egyenes Beszédben.
máj. 22
17:02
A csúcstámadás kimeríthette Erősséket (Infostart)
Felfüggesztették Erőss Zsolt és Kiss Péter keresését a Kancsendzöngán. A két alpinista 8000 méteres magasságban, ereszkedés közben tűnt el. Nedeczky Júlia hegymászó szerint a 24 órás csúcstámadás nagyon kimeríthette a mászókat, akik menedék nélkül vannak a hegyen.
máj. 22
17:18
Elgázoltak egy gyermeket Budapesten (Infostart)
Egy tízéves gyermeket gázoltak el Újpesten szerda délután - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel.
máj. 22
17:18
Kötelező tüdőszűrés Szabolcs megyében (Metropol)
Ott rendelnek el kötelező tüdőszűrést, ahol az új megbetegedések száma százezer emberre vetítve meghaladja a 25-öt.
máj. 22
17:18
Tovább folytatná a monetáris lazítást a Fed elnöke (ATV)
A monetáris mennyiségi lazító program folytatása mellett érvelt Ben Bernanke Fed-elnök szerdai kongresszusi meghallgatásán.
máj. 22
17:20
Kisebb áfa a kisebb rezsi ellen (Metropol)
Az MSZP június 30-áig gyűjti az aláírásokat az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére irányuló akciójukhoz.
máj. 22
17:22
Holnap kezdődik a Stohl-könyv miatti per (Metropol)
Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró Magyar börtönpokol című könyve miatt indul eljárás.
máj. 22
17:36
Hat év börtön biciklirablásért (Metropol)
A 22 éves férfi egy fiatalkorútól először pénzt követelt, majd bántalmazta és elvette a kerékpárját.
máj. 22
17:36
"Szeretlek, kérlek ne halj meg velem" - beszámolók Oklahomából (ATV)
Az Amerikai történelem leghalálosabb tornádóinak egyike csapott le hétfő délután Oklahoma külvárosaira. Legalább két iskolát pusztított el, és életek tucatjait tette tönkre – írja a BBC. A hírportál Moore lakosait kérdezte a történtekről.
máj. 22
17:38
Erősebb az ingatlanforgalom a Balatonnál, mint tavaly (ATV)
A Balatonnál az idén az első négy hónapban 15 százalékkal magasabb volt az ingatlanforgalom mint tavaly, a sláger a 8-10 és 13 milliós családi házak, nyaralók voltak - közölte az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat szerdán az MTI-vel.
máj. 22
17:54
Gyermeket gázoltak Újpesten (ATV)
Egy tízéves gyermeket gázoltak el Újpesten szerda délután - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel.
máj. 22
18:12
Nők prostituálásával vádolja amerikát az oszakai polgármester (ATV)
Dél-Korea, az Egyesült Államok és számos európai ország hadseregét is nők szexrabszolgaságba taszításával vádolta meg Hasimoto Tóru oszakai polgármester, miközben próbálta magyarázni saját múlt heti, a koreai és kínai nők japán hadsereg általi prostitúcióra kényszerítését szükségesnek nevező nyilatkozatát - írta az Aszahi Simbun japán napilap.
máj. 22
18:30
Tajvan járőrhajókkal védi halászait (ATV)
A tajvani parti őrség rendszeres kíséretet biztosít mostantól a halászhajóknak, hogy megvédje azokat a Fülöp-szigeteki zaklatásoktól - jelentette be Ma Jing-csiu tajvani elnök szerdán Tajpejben.
máj. 22
18:32
Kerry figyelmeztette Szíriát (ATV)
Az amerikai külügyminiszter figyelmeztette szerdán a szíriai elnököt, hogy az Egyesült Államok és más országok növelhetik a szíriai ellenzéknek nyújtott támogatásukat, ha a damaszkuszi rendszer nem hajlandó tárgyalni a polgárháborús válság politikai megoldásáról.
máj. 22
18:48
Gázszivárgás miatt kiürítettek egy óvodát (Metropol)
Az óvodát csupán fél órára kellett kiüríteni, és senkinek sem esett baja.
máj. 22
19:06
Felmentett két megvádolt rendőrt (Metropol)
Bizonyítottság hiányában, nem jogerősen felmentett két rendőrt a közokirat-hamisítás vádja alól.
máj. 22
19:06
Orbán bejelentette: "folytatjuk a rezsicsökkentést" (ATV)
Magyarországon folytatódik a rezsicsökkentés mind a háztartások, mind a vállalkozások számára - jelentette be szerdán Orbán Viktor az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.
máj. 22
19:08
"A magyar kormánynak nincs vitája Merkellel" (ATV)
A magyar kormánynak nincs vitája Angela Merkel német kancellárral, és a Fidesznek sincs a Németországban kormányzó CDU-val - hangoztatta Orbán Viktor az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.
máj. 22
19:24
Halálos baleset a Balatonnál - Teljes útzár (Infostart)
Halálos közlekedési baleset történt a 710-es, balatoni elkerülő úton, ezt a szakaszt lezárták, a forgalmat a 71-es főútra terelik át - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
máj. 22
19:24
Halálos baleset a 710-esen (Metropol)
Egy kamion és egy kisteherautó ütközött frontálisan a balatonakarattyai közelében.
máj. 22
19:24
"A Himalájában vagy összejön egy mentési akció vagy nem" (ATV)
Nincs bevett módszer az eltűntek mentésére a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szerint most nagyon sok múlik azon, elég kipihent lesz-e valamelyik serpa, hogy újabb mentőakció indulhasson a két hegymászó felkutatására, hiszen ők is az életüket kockáztatják.
máj. 22
19:26
Mesterházy: már csak papíron demokrácia Magyarország (Infostart)
A magyar kormány nem demokratikus, Magyarország pedig már csak papíron demokrácia - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán a németországi Lipcsében.
máj. 22
19:26
Orbán: Magyarországnak ki kellene kerülnie az eljárás alól (ATV)
Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, "ha a matematikának vannak még érvényes szabályai" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.
máj. 22
19:28
Halálos baleset a balatoni elkerülő úton - teljes útzár (ATV)
Halálos közlekedési baleset történt a 710-es, balatoni elkerülő úton, ezt a szakaszt lezárták, a forgalmat a 71-es főútra terelik át - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
máj. 22
19:30
2006-os zavargások: felmentettek két megvádolt rendőrt (ATV)
Bizonyítottság hiányában, nem jogerősen felmentett két rendőrt a közokirat-hamisítás vádja alól a II-III. kerületi bíróság szerdán. Az eljárás a 2006. őszi tüntetéseken készült rendőri jelentések miatt indult, és a feljelentő szerint nem tisztázódott az ügy.
máj. 22
19:42
"Idegen ügynök" a közvélemény-kutató? (Infostart)
Beszüntetheti működését Oroszország egyetlen független választási megfigyelő központja, a Levada Center. A Levada rendszeresen végez közvélemény-kutatásokat és figyeli a politikusok tetszési indexét. Egy törvény értelmében azonban "külföldi ügynökként" kell regisztrálnia magát.
máj. 22
19:42
Ismét zavargások voltak Stockholmban (ATV)
Ismét rendőrökkel csaptak össze szerdán Stockholmban fiatalok, a zavargások már harmadik napja tartanak a svéd fővárosban.
máj. 22
20:00
2006-os tüntetések - Felmentett két megvádolt rendőrt a bíróság (Infostart)
Bizonyítottság hiányában, nem jogerősen felmentett két rendőrt a közokirat-hamisítás vádja alól a II-III. kerületi bíróság szerdán. Az eljárás a 2006. őszi tüntetéseken készült rendőri jelentések miatt indult, és a feljelentő szerint nem tisztázódott az ügy.
máj. 22
20:00
Műkincsrablókat fogtak (Metropol)
Több mint százmillió forint értékben loptak el mintegy ötven műkincset egy budapesti belvárosi lakásból.
máj. 22
20:00
Mesterházy : már csak papíron demokrácia Magyarország (Alternatív Energia)
A magyar kormány nem demokratikus, Magyarország pedig már csak papíron demokrácia - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán a németországi Lipcsében.
máj. 22
20:00
Vérfürdő egy bagdadi bordélyban: 12 halott (ATV)
Agyonlőttek tizenkét embert, hét nőt és öt férfit szerdán ismeretlen fegyveresek egy kelet-bagdadi nyilvánosházban – közölték kórházi és biztonsági illetékesek.
máj. 22
20:02
Bajnai igazságos adórendszert vezetne be (Infostart)
A kormányváltás után az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség új adórendszert vezet be, melyben a minimálbér szintjén havi 8-10 ezerrel több marad a zsebekben - mondta Bajnai Gordon, szerdán szabadtéri fórumán Komáromban, közel 200 fős hallgatóság előtt.
máj. 22
20:02
Washington Post: iráni katonák harcolnak Asszád oldalán (ATV)
Iráni katonák és forradalmi gárdisták harcolnak a szíriai kormányerő oldalán - közölte szerdán hivatalos forrásokra hivatkozva két vezető amerikai napilap.
máj. 22
20:18
Bajnai igazságos adórendszert vezetne be (Metropol)
A minimálbér szintjén havi 8-10 ezerrel több marad a zsebekben - mondta Bajnai Gordon.
máj. 22
20:18
Terror Londonban: az utcán kaszaboltak le egy férfit (ATV)
Megöltek szerdán Londonban egy brit katonát; a kormány szerint feltételezhetően terrorcselekmény történt.
máj. 22
20:36
Radnainé a Nemzeti Örökség Intézet élén (Metropol)
Radnainé Fogarasi Katalint nevezte ki a Nemzeti Örökség Intézete elnökévé május 22-ei hatállyal a miniszterelnök.
máj. 22
20:36
Kulka János nyílt levele Kerényinek (ATV)
"Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti" – írja a nemrégiben a Katona József Színházhoz igazolt színművész, Kulka János nyílt levelében a kormánybiztosnak. A művész kijelentette: a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lép színpadra.

Keresés