2013. május 14. kedd

máj. 14
17:04
Negyedmillió növényt ültetnek Budapest parkjaba (Metropol)
Változatos színű és formájú egynyári növény kiültetését kezdték meg Budapesten.
máj. 14
17:18
Trafik-botrány: minisztereket hallgatna meg az MSZP (Metropol)
A szocialisták szerint a trafikpályázatok során egy 500 milliárd forintos piacról döntöttek, s ennek 10 százalékos hasznát osztották szét 5 ezer pályázó között.
máj. 14
17:18
Trafik - Miniszterek meghallgatását kezdeményezte az MSZP (Alternatív Energia)
A nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyi tárca vezetője nemzetbiztonsági bizottság előtti meghallgatását kezdeményezték a trafiküggyel és annak esetlegesen nemzetbiztonsági kockázatokat felvető szálaival kapcsolatban kedden MSZP-s képviselők. Erről Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja számolt be budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 14
17:36
Ezért nem lehet vizsgálóbizottság: a nyomozás végét várja a Fidesz (ATV)
Meg kell várni a nyomozati eljárások végét, majd csak ezután indulhat politikai vizsgálat – ezzel magyarázta az ATV Start-ban a Fidesz szóvivője, hogy pártja sem a feleségverő képviselőjük kapcsán javasolt, a családon belüli erőszakkkal szembeni hatékonyabb fellépés lehetőségeit vizsgáló bizottság, sem a trafikpályázatokkal kapcsolatos parlamenti vizsgálóbizottság felállítását nem támogatja.
máj. 14
17:38
Nem tanácsolja a briteknek a unióból való kilépést Obama (ATV)
Az Egyesült Államokba látogatott David Cameron. A brit miniszterelnök Szíriáról és a britek uniós szerepvállalásáról is tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel. Ez Cameron első látogatása a tengerentúlon, amióta Obamát tavaly újraválasztották.
máj. 14
17:54
A jövő héten megszülethet a megállapodás az országos bérajánlásról (Alternatív Energia)
Akár már a jövő héten megszülethet a megállapodás az országos bérajánlásról; a munkaadói és a munkavállalói oldal, valamint a kormány kedden egyeztetett az ügyben, és az MTI által megkérdezett érdekképviseleti vezetők értékelése szerint ismét egy lépéssel közelebb kerültek a megegyezéshez.
máj. 14
18:12
Moszkva kiutasította a CIA-nek dolgozó amerikai diplomatát (ATV)
Moszkva nemkívánatos személynek minősített és kiutasított kedden egy amerikai diplomatát, akit azzal vádolnak, hogy kísérletet tett az orosz titkosszolgálat egyik munkatársának beszervezésére.
máj. 14
18:30
Gázömlés Orosházán (Metropol)
Négy családi ház négy lakójának el kellett hagynia az otthonát, de már visszatérhettek otthonaikba.
máj. 14
18:30
Soproni kettős gyilkosság: további gyilkosságok is szóba kerültek? (ATV)
További emberölések gondolata is felötlött a tavaly áprilisi soproni lőtéri kettős gyilkosság másodrendű vádlottjában - erről az ügy harmadrendű vádlottja beszélt az elsőfokú büntetőper keddi nyitónapján, a Győri Törvényszéken.
máj. 14
18:32
Pert vesztett Laborc Sándor az UD Zrt. ellen (Metropol)
Az NBH akkori vezetője bűncselekményekkel vádolta az UD Zrt-t, ám ezt az állítását nem tudta bizonyítani.
máj. 14
18:48
UD-ügy: Laborc jogerősen személyiségi jogi pert vesztett (ATV)
Jogerősen személyiségi jogi pert vesztett Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezető az UD Zrt.-vel szemben a Fővárosi Ítélőtáblán kedden - közölte Futó Barnabás ügyvéd, a biztonsági cég jogi képviselője az MTI-vel.
máj. 14
18:50
Azonnali fegyvernyugvást sürgetett Szíriában Putyin és Netanjahu (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden Szocsiban azonnali fegyvernyugvást sürgetett a Szíriában harcoló felek között.
máj. 14
19:06
Közművelődési stratégia készül (Infostart)
Készül a közösségi művelődési stratégia, amelyet ősszel szakmai egyeztetésre bocsájt a kulturális államtitkárság - közölte Halász János kultúráért felelős államtitkár Szegeden, a Magyar Népművelők Egyesülete (MNE) 30. vándorgyűlésének megnyitóján kedden.
máj. 14
19:06
Zsarolókat fogtak el Gyömrőn (Metropol)
A TEK kommandósai gyömrői otthonukban fogták el a több bűncselekménnyel gyanúsított férfit és fiát.
máj. 14
19:24
MSZP: továbbra sem garantált a választások tisztasága (Metropol)
A szocialisták szerint továbbra is aggályos, hogy a külhoni szavazók esetében szükséges regisztrációt ténylegesen az érintettek végzik-e.
máj. 14
19:24
294 forinton az euró árfolyama (ATV)
A forint erősödött a főbb devizákhoz képest, különösen a frankhoz és a jenhez viszonyítva kedd estére a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
máj. 14
19:26
A politikai hírekről is vitáztak a Media Hungary résztvevői (Metropol)
A közbeszéd média általi tematizálásáról és a politikai hírekről is szó esett a kétnapos siófoki Media Hungary konferencia első napján, kedden.
máj. 14
20:00
Jubileumi balatoni szezonnyitót tartanak pünkösdkor (Alternatív Energia)
Felvonulással, kulturális és gyermekprogramokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepséget a pünkösdi hétvégén, május 17. és 20. között Siófokon. Az önkormányzat közlése szerint a jubileumi, 120. szezon négynapos rendezvénysorozata minden korábbinál színesebbnek ígérkezik.
máj. 14
20:00
Galló Istvánné: a közoktatásnak nem etikai kódexre van szüksége (ATV)
Elég félelmetes, hogy a szeptember elsején felálló Pedagógus Kar egy etikai kódexet is akar csinálni a pedagógusok számára, melyben meghatároznák és ellenőriznék is, hogy miként dolgozhat egy pedagógus – erről Galló Istvánné beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 14
20:18
Gyűrűk a kalapács alatt (Infostart)
Elektronikus árverésen értékesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adóigazgatósága azt a csaknem 174 ezer gyűrűt, amelyet nem vett át a címzettje - közölte az adóhatóság.
máj. 14
20:36
Dojcsák: internetes oldalak blokkolása általában diktatúrákra jellemző (ATV)
Súlyos és komoly garanciák kellenének ahhoz, hogy az állam blokkolhasson olyan külföldről üzemeltetett oldalakat, amelyeket a bíróság itthon jogszabályellenesnek ítélt – erről Dojcsák Dalma beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 14
20:54
Földre szállt űrsztár (Metropol)
„Hadfield csak azt csinálta, amit egy másik bajszos űrhajós 1980-ban. Farkas Bertalan mesét mondott az űrből...”
máj. 14
20:54
Trafikmutyi: kiakadt a volt fideszes államtitkár, Navracsics feljelentésről beszél (Alternatív Energia)
Nem lesz könnyű teljesíteni annak a pályázatnak a feltételeit, amit most írtak ki a hoppon maradt trafikosoknak. Az ellenzéki pártok közben feljelentenek, az ombudsmanhoz fordulnak, illetve bíróságra mennek az üzleti tervek nyilvánosságra hozatala érdekében.
máj. 14
20:54
Kövér: Magyarország kapu lehet Szaúd-Arábiának (ATV)
Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden hivatalában fogadta Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminiszter-helyettesét.
máj. 14
20:56
Felcsuti: Magyarországnak érdeke, hogy betartsa a maastrichti kritériumokat (ATV)
Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség volt elnöke szerint Magyarországnak érdeke, hogy betartsa a maastrichti kritériumokat, és hosszabb távon be kell vezetnie az eurót.
máj. 14
21:30
Az EB szerint biztatóak a költségvetési lépések - a nap hírei (Infostart)
Biztatónak nevezte a Magyarországon bejelentett egyenlegjavító költségvetési intézkedéseket az unió pénzügyi biztosa. Strasbourg szerint Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot a 98 százalékos különadóval, a kormány még vizsgálja az ítéletet. A MÁV jelenlegi 200 pótdíjas járata mellé további 200-on kell holnaptól felárat fizetni.

Keresés