Tovább finomította a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel szembeni konkrét vádpontokat érintő terhelő állításait tanúkihallgatásán a közlekedési cég műszaki vezérigazgató-helyettese.
Meghalt csütörtökön a kórházban az a szerbiai férfi, aki két nappal ezelőtt 13 embert ölt meg a Belgrádtól délre fekvő Mladenovac közelében – jelentette a B92 belgrádi rádió.
A hétvégén 20 fokos melegre és többórás napsütés mellett esőre, helyenként zivatarokra, erős, sőt viharos széllökésekre is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott csütörtöki országos középtávú előrejelzéséből.
Alan Shatter ír igazságügy-miniszter megköszönte Navracsics Tibor garanciavállalását a Tobin-ügyben. A magyar közigazgatási és igazságügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön megerősítette a Magyar Nemzet erre vonatkozó értesüléseit Veszprémben, egy sportrendezvény előtt.
Alan Shatter ír igazságügy-miniszter megköszönte Navracsics Tibor garanciavállalását a Tobin-ügyben. A magyar közigazgatási és igazságügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön megerősítette a Magyar Nemzet erre vonatkozó értesüléseit Veszprémben, egy sportrendezvény előtt.
Ha nem működik, akkor eredménytelen, ha viszont igen, akkor kifejezetten káros hatásai lesznek a Matolcsy György jegybankelnök által meghirdetett növekedési hitelprogramnak – ezt Bokros Lajos volt pénzügyminiszter mondta az ATV Start című műsorában.
Lassú, néhány centiméteres apadás indult el a Körösökön, a folyók alsó szakaszán, de a Sebes-Körösön, a Kettős-Körösön és a Hármas-Körösön a vízszintek magassága és a töltésekre nehezedő víznyomás továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség fenntartását indokolja - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Engedély nélküli tolatás következtében ütközött a Tisza és a 036-os Szöcske a Keleti pályaudvaron. Emberek, gépek és vagonok is sérültek - írja az Iho.hu.
A vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a Veszprémi Törvényszéken meghallgatott tanúk szerint 2010. október 4-én közvetlenül a X-es tározó gátjának átszakadása előtt bekapcsoltak a szivattyúk.
Mikola Azarov ukrán kormányfő egy csütörtöki rendezvényen elismerte, hogy valóban igazságtalanul magas a miniszterelnöki fizetése, emiatt viszont "narancsos" elődeit tette felelőssé.
A kormány tartalék keretet hoz létre az ócsai Szociális Családiház-építési Programra jelentkezőkből, és kitolja a pályázati határidőket - az erről szóló rendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
Buszsávot jelölnek ki a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky úton május 1-jével a Deák Ferenc tér és a Nagymező utca között, mindkét irányban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Buszsávot jelölnek ki a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky úton május 1-jével a Deák Ferenc tér és a Nagymező utca között, mindkét irányban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Margaret Thatcher halála nem csak részvétnyilvánításokat váltott ki az emberekből, szerte Nagy-Britanniában utcai ünnepségeket szerveznek az interneten szombatra azok, akik nem szívelték az egykori konzervatív párti brit miniszterelnököt.
Több vádpontot vallomásával alátámasztott, egy vádpontot azonban nem erősített meg egy tanú a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján.
A belügyminiszter nem meneszti az országos rendőrfőkapitányt - derül ki abból a közleményből, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata közölt a police.hu oldalon csütörtökön.
A belügyminiszter nem meneszti az országos rendőrfőkapitányt - derül ki abból a közleményből, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata közölt a police.hu oldalon csütörtökön.
Izrael budapesti nagykövete szerint Orbán Viktor miniszterelnök azonnali reakciója volt az egyetlen helyes megoldás a holokausztra emlékező, az április 21-i budapesti Élet menete körül kialakult helyzetben. Egy szervezet ugyanarra a napra hirdetett meg motorosfelvonulást Adj gázt! elnevezéssel.
Belügyminiszter nem meneszti az országos rendőrfőkapitányt - derül ki abból a közleményből, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata közölt a police.hu oldalon.
Orbán Viktor miniszterelnök jövő hét kedden részt vesz az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának strasbourgi ülésén, ahonnan szerda reggel Londonba utazik Margaret Thatcher néhai brit kormányfő temetésére - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
A médiaalkotmány gyűlöletkeltés és kirekesztés tilalmára vonatkozó paragrafusának vélhető megsértése miatt indított vizsgálatot Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban, Ki ne legyen? címmel megjelent írásával kapcsolatban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa - erősítette meg a hatóság a Népszabadságban megjelent információkat.
Izrael budapesti nagykövete szerint Orbán Viktor miniszterelnök azonnali reakciója volt az egyetlen helyes megoldás a holokausztra emlékező, az április 21-i budapesti Élet menete körül kialakult helyzetben. Egy szervezet ugyanarra a napra hirdetett meg motorosfelvonulást Adj gázt! elnevezéssel.
Izrael budapesti nagykövete szerint Orbán Viktor miniszterelnök azonnali reakciója volt az egyetlen helyes megoldás a holokausztra emlékező, az április 21-i budapesti Élet menete körül kialakult helyzetben. Egy szervezet ugyanarra a napra hirdetett meg motorosfelvonulást Adj gázt! elnevezéssel.
A magyar lakosság egészsége nem javul, és bizonyos ellátási területeken mennyiségi és minőségi hiány van az egészségügyi ágazatban - mondta Hornyák László, az Orvostechnikai Szövetség elnöke a szervezet közgyűlésén.
Vlagyimir Putyint az oroszok többsége nem szeretné államfőnek a 2018-as elnökválasztást követően, de ez nem azt jelenti, hogy elégedetlenek vele - derült ki a Levada Központ nevű közvélemény-kutató cég legutóbbi felméréséből, amelyet a Vedomosztyi című orosz napilap ismertetett csütörtökön.
Az egyik internetes közösségi portálon meghirdetett tüntetés mintegy 250 résztvevője a Széchenyi téren gyűlt össze, majd a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületéhez közeli 48-as térre vonult.
A szervezők szerint elérték céljukat a most befejeződött egy hónapos uniós tájékoztatási kampánnyal, amelyben a tagsággal együtt járó értékekről, előnyökről és vívmányokról igyekeztek hiteles képet adni médiaszerepléseken és oktatási intézményekben szervezet vitákon. Magyarnak és európainak lenni nem kizárja, hanem erősíti egymást - ez volt a legfőbb üzenete az uniós tájékoztatási kampánynak.
Beduinok hurcoltak el egy magyar katonát a Sínai-félszigeten, az MTI azonban kormányzati forrásból úgy értesült, hogy már visszanyerte szabadságát a magyar megfigyelő.
Közös nyilatkozatban tiltakoznak az esélyegyenlőséget érintő kormányzati törvénymódosítás ellen ellenzéki pártok, valamint a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) nevű civil szervezet, mivel szerintük az visszaállítja a roma tanulók rendszerváltás előtti szegregált oktatását.
Elraboltak egy magyar katonai megfigyelőt Egyiptomban. A helyi hatóságok kiszabadították a magyar tisztet, nem esett bántódása - tudta meg a HavariaPress.
Nem meneszti az országos rendőr-főkapitányt az előállítása közben agyonvert román férfi ügye miatt a belügyminiszter. Elraboltak, majd elengedtek egy magyar megfigyelőt beduinok Egyiptomban.
Százhatvan homokzsákot válthat ki árvízi védekezéskor Ipolytarnócon az a mobilgátszakasz, amelyet egy lengyel cégtől kapott ajándékba a Nógrád megyei település.
Újra ellátogatott az afrikai országba a popsztár, hogy megnézze, jó célra fordították-e adományait. Ám nem fogadták túl szívélyesen, sőt egy hivatalos nyilatkozatban kirohanást intéztek ellene.
Bár az időközi választási eredményekből Molnár Zsolt szerint csak nagyon korlátozottan lehet az országos trendekre következtetni, az MSZP közelmúltban megalakult választás-előkészítő munkacsoportja támogatja a helyi kampányokat. Részben azért, mert a településeken több új választási technikát próbálhatnak ki, emellett a Fidesz taktikáját is megismerhetik.
A kormány minden antiszemita vagy kisebbségeket sértő szervezkedés ellen fellép – jelentette ki a kormányszóvivő. Giró-Szász András így reagált arra, hogy ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész május 4-re, a Zsidó Világkongresszus közgyűlésének kezdetére úgynevezett „anticionista és antibolsevista” tüntetést szervezett, amit még saját egyháza is elítélt. Közben több szervezet, így a Magyar…
Átverte az Orbán-kormány a nyugdíjas korú egészségügyi közalkalmazottakat, miközben újabbat rúg a súlyos betegekbe is. Tömören így értékelhető, hogy tegnap kiszivárgott: sorra kapják az egészségügyi intézmények a nyugdíjazás alóli kérelmek elbírálásáról szóló elutasító határozatokat.
Újabb feljelentés miatt kereste meg lapunkat a rendőrség; ezúttal a zuglói kapitányság kíváncsi arra, hogy ki írta, és ki helyezte el a Népszava internetes oldalán az "Agyaglábú demokrácia" című cikket. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz, rágalmazás alapos gyanúja miatt.