Elektronikussá válnak jövő júliustól az anyakönyvi eljárások a Magyary Zoltán egyszerűsítési program részeként - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Kapnak béremelést a BKV dolgozói, noha veszélybe került az idei bértárgyalásokon kialkudott megállapodás, mert azt kéttucat érintett szakszervezet közül egy - a Nemes Gábor vezette Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete - nem írta alá.
Kölcsönös előnyökön alapuló megállapodásra van szükség az MSZP és az Együtt 2014-PM pártszövetség között – erről az E2014 alelnöke beszélt az ATV Start című műsorában. Szigetvári Viktor elmondta, a demokratikus oldalon az MSZP-nek a magyar politikában betöltött két évtizedes szerepét senki nem vitatja, így például Bajnai Gordon sem, aki válságkezelő miniszterelnökként az MSZP támogatásával hozott…
A magyar állam adóbevételei 2011-ben a bruttó hazai termék (GDP) 37 százalékát tették ki, ezzel Magyarország a tizenkettedik az uniós tagállamok sorában az adóterhelés mértékét tekintve. Egy évvel korábban ugyanez az arány még 37,7 százalék volt, a 2007-2009 közötti időszakhoz képest pedig több mint 3 százalékponttal csökkent a mutató - derül ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.
Orbán Viktor február óta jelentősen növelni tudta támogatóinak számát, míg Bajnai Gordon támogatottsága csökkenő tendenciát mutat - derül ki a Századvég áprilisban készített közvélemény-kutatásából, amelynek összegzését hétfőn juttatták el az MTI-hez.
A kormány szándéka, hogy a termőföld 20 százalékát nagybirtokok, míg 80 százalékát kis- és közepes birtokok keretében műveljék - mondta a miniszterelnök hétfőn, kérdésre válaszolva a parlamentben.
Az ATV Szabad szemmel című műsorában az Európai Tanács Magyarországgal szembeni esetleges monitoring vizsgálatáról és az ország külföldi megítélésének okairól Balázs Péter, volt külügyminiszter és Schöpflin György, fideszes európai parlamenti képviselő fejtette ki a véleményét.
Két éve érdemi eredmény nélkül nyomoz a rendőrség a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Keresztes Imre élettársa ellen. Mint arról elsőként beszámoltunk, a Generali Biztosító munkatársnője, H-né P. Mónika sok részletben, saját zsebre százmilliókat vett fel ügyfeleitől. Bár már a vádemelési javaslat is elkészült, most újrakezdték a nyomozást.
A szezon végéig eltiltotta a játéktól az osztrák Marko Arnautovicot és a holland Eljero Eliát a Werder Bremen, miután a két futballistát a múlt héten gyorshajtáson érték az egyik németországi autópályán.
Munkahelyteremtést, gazdasági fejlődést és Európa-párti politikát hirdetett meg Enrico Letta olasz miniszterelnök a képviselőházban hétfőn elmondott programbeszédében, amellyel bizalmat kért egy napja felesküdött kormányának.
Törvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: a hétfőn elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén bekövetkezett csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését július 1-jével.
A most elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén bekövetkezett csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését július 1-jével.
Házi készítésű robbanószerekre, lőfegyverekre és egy terrorszervezet zászlóira bukkantak az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület hatóságai, továbbá újabb, terrorizmussal gyanúsított személyeket vettek őrizetbe - közölte a kínai közbiztonsági tárca miniszterhelyettese hétfőn.
Tagadja bűnrészességét a bostoni merényletben a "Misa" néven ismertté vált, iszlám hitre áttért örmény származású férfi, aki állítólag vallási "agymosásnak" vetette alá a robbantások elkövetésével vádolt Carnajev fivérek idősebbikét, Tamerlant - közölték a The New York Review of Books című lapra hivatkozva hétfőn amerikai hírportálok.
Az Együtt – PM Szövetség közlése szerint hetekkel ezelőtt leegyeztették, hogy Bajnai Gordon előadást tart a bajai Eötvös József Főiskolán, amit nemrég váratlanul lemondtak.
Súlyosan bántalmazták a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét a vasárnapi FTC-Videoton meccsen a Puskás Stadionban. Nemcsak ez borzolta a kedélyeket a mérkőzésen, a Fradi műsorközlője olyan véleményeket mondott a hangosbemondóban, amelyért elképzelhető, hogy drágán megfizet a zöld-fehér klub.
Várhatóan még a tavaszi ülésszak alatt elfogadja az Országgyűlés a termőföld forgalmazását szabályozó törvényt, amely valószínűleg komoly vitákat vált ki, de alapelveiben bizonyosan nem lesz változás - mondta el a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára hétfőn Zalaegerszegen.
Még nem lehet tudni, hogy a gyilkosságokat, majd öngyilkosságot elkövető 74 éves üllői férfi rendelkezett-e fegyvertartási engedéllyel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
Orbán Viktor február óta jelentősen növelni tudta támogatóinak számát, míg Bajnai Gordon támogatottsága csökkenő tendenciát mutat - derül ki a Századvég áprilisban készített közvélemény-kutatásából, amelynek összegzését hétfőn juttatták el az MTI-hez.
Nehezen választható el a gazdasági és politikai szempont a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről várt döntésben - mondta Martonyi János külügyminiszter az Inforádió Aréna című műsorában.
A hitelek forintosításáról szó sem lehet; a baloldal maffia formájában ront a nemzetre; bajban van a természettudományos tárgyak oktatása a közoktatásban; mutyikormányzás dübörög - íme a Tisztelt Ház.
Lelőtte egy férfi élettársát, egy rokonát, egy másikat megsebesített, majd önmagával is végzett, Üllőn. A súlyos, életveszélyes sérültet mentőhelikopterrel szállították az Országos Baleseti Intézetbe - értesült a HavariaPress.
Az ellenzék és civil szerveztek támadják, a kormánypárti nyilatkozók védik a trafikpályázatokon kihirdetett eredményt. Maradtak kérdések a Laborc-Portik találkozó felvételének meghallgatása után is - mondja a parlamenti bizottság elnöke. A külügyminiszter szerint szubjektív tényezőknek nem lenne szabad befolyásolniuk a Magyarországot érintő gazdasági döntéseket.
Engedély nélkül tartott maroklőfegyverrel ölte meg két családtagját, illetve önmagát, valamint sebesítette meg élettársa anyját S. Ferenc hétfőn Üllőn.
Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon megállapodott, hogy intenzívebbé teszik az országaik közötti együttműködést a terrorelhárítás területén és Szíria ügyében.
Munkát, kenyeret, demokráciát! - a szakszervezetek szerint a több mint 120 éves május elsejei jelszavak ma is aktuálisak. Három konföderáció, az Autonómok, az MSZOSZ és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a közös ünnepre készülve hétfőn nyilvánosságra hozta azt a tizenkét pontot, amelyben a Munka ünnepén egyebek között új munkatörvénykönyvet, korlátozás nélküli sztrájkjogot és igazságosabb…
Állítólag rakétákkal lőttek hétfőn egy orosz utasszállító repülőgépre Szíria légterében, az esetet az orosz külügyminisztérium sürgősen tisztázza a közel-keleti ország hatóságaival.