Egy ötvenéves férfi bántalmazta édesanyját, aki életveszélyesen megsérült Ibrányban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.
A Vatikánt is érintő gazdasági válságban Ferenc pápa úgy döntött, nem fizeti ki a pápaválasztáskor szokásos bónuszt a Vatikán dolgozóinak, hanem odaadja a szegényeknek.
A Vatikánt is érintő gazdasági válságban Ferenc pápa úgy döntött, nem fizeti ki a pápaválasztáskor szokásos bónuszt a Vatikán dolgozóinak, hanem odaadja a szegényeknek.
A bostoni maratoni futás robbanásainak és a texasi műtrágyagyár levegőbe repülésének is a közvetlen közelében volt egy texasi férfi, de mindkettőt túlélte.
Elfogott a rendőrség egy dombóvári férfit, akit Pápán egy egymillió forint értékű kegytárgy ellopásával gyanúsítanak - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján pénteken.
Magyarország a Lego mintájára, jóformán teljesen azonos alapelemekből egy külön világot épített ki - mondta Orbán Viktor pénteken Nyíregyházán, a dán világcég új gyárának alapkőletételén.
Magyarország a Lego mintájára, jóformán teljesen azonos alapelemekből egy külön világot épített ki - mondta Orbán Viktor pénteken Nyíregyházán, a dán világcég új gyárának alapkőletételén.
Így reagált Hiller István arra hírre, hogy mégis felvonulhatnak vasárnap a Nemzeti Érzelmű Motorosok, mert megváltoztatták rendezvényük címét és útvonalát.
Az MSZP fővárosi képviselőcsoportja azt javasolja, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. adja vissza azt az extraprofitot, amelyet "félig üres" kukák elszállításán gyűjtöttek össze.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Járásbíróság a halálra éheztetett agárdi gyermek anyját és apját - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője pénteken újságírókkal.
A Terrorelhárítási Központ főigazgatója hozzátette: azért kérték a szervezőktől, hogy részt vehessenek a rendezvényen, hogy szükség esetén be tudjanak avatkozni.
A korábbi évekhez képest több állami ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén a felsőoktatásba az új felvételi eljárás logikájának köszönhetően - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Cseh gyökerekkel rendelkezik a tragikus műtrágyagyári robbanással sújtott Texas állambeli West lakosságának mintegy 70 százaléka, ezért Petr Gandalovic, Csehország washingtoni nagykövete csütörtökön a helyszínre érkezett, hogy felmérje, milyen segítségre lenne szüksége a helyi cseh gyökerű közösségnek.
Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség a felsőoktatási törvény tervezett módosítása alapján úgy látja, hogy a Fidesz "rögeszmésen ragaszkodik" a hallgatók "röghöz kötéshez". A szervezet a javaslat egyik legaggályosabb pontjának azt tartja, hogy a hallgatók adatait át lehet adni a titkosszolgálatoknak.
Az MSZP-s Steiner Pál arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy a rendőrség megakadályozza a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását. "Nyugalom, a kormány tudja a dolgát!" - tolmácsolta Orbán Viktor álláspontját az MTI-nek Havasi Bertalan.
Bár formálisan valóban nem volt tétje a Magyarországról szóló Európai Parlamenti vitának, Viviane Reding bizottsági alelnök tett néhány olyan kijelentést, ami arra utal, hogy további vitákra számíthat a kormány – ezt Kim Lane Schappele mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Április 27-én az MSZP kiemelt fontosságú választmányi ülést tart. Ennek tiszteletére az atv.hu körülnézett: hogy áll a párt a választási felkészülést illetően. Kiderült: Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetőnek erősek a párton belüli pozíciói, miképp azt is megtudtuk: Botka László választmányi elnök szerint október 23-án már a közös miniszterelnök-jelöltnek kéne szónokolnia. Egy elnökségi tag…
Kivágják a rossz állapotban lévő fákat a budapesti Kossuth Lajos téren, ahol ezt követően 133 új fát ültetnek majd el - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken.
Kivágják a rossz állapotban lévő fákat a budapesti Kossuth Lajos téren, ahol ezt követően 133 új fát ültetnek majd el - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken.
A Klubrádió működtetője eleget tett a budapesti 95,3 MHz-es körzeti frekvenciára vonatkozó pályázati ajánlatában vállalt kötelezettségének és befizette a fél éves médiaszolgáltatási díjat, amelynek összege 27,5 millió forint plusz áfa.
Két repeszgránátot találtak egy egri MÉH-telepre behozott vashulladékok között pénteken, lövedékeket a tűzszerészek elszállították - közölte a Magyar Honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az InfoRádió megkeresésére elmondta: az állam meghatározó, de kisebbségi részvénycsomag tulajdonosa a Mol-ban, és semmilyen módon nem szól bele a társaság üzletvitelébe, így a támogatási politikájába sem. A miniszter ugyanakkor nem tartja helyesnek, hogy a Mol bármilyen politikai formációnak anyagi támogatást nyújt, ezért az ügyben tájékozódni fog.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a halálra éheztetett agárdi gyerek apját - közölte Kató Miklós, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője pénteken újságírókkal.
A felsőoktatás színvonalát valóban emelni kell, méghozzá folyamatosan, ám ezt nem lehet úgy megvalósítani, hogy közben milliárdokat vonunk ki a felsőoktatásból – erről Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció oktatási szakértője beszélt az ATV Start című műsorában. Niedermüller úgy fogalmazott, az oktatás színvonalának növeléséhez nem erre a „felsőoktatási reformnak nevezett zűrzavarra” van…
Tovább csökkent a belvízzel elöntött terület, az árvíz ellen azonban még mindig csaknem 1850 kilométeren védekeznek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
A korábbi évekhez képest több állami ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén a felsőoktatásba az új felvételi eljárás logikájának köszönhetően - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Jó irányba indultak el az euróövezet dél-európai államai, de az övezet valamennyi tagjának erősítenie kell a versenyképességét, mert nem lehet hitelből finanszírozni a jólétet – mondta Angela Merkel német kancellár egy pénteki interjúban.
Szombaton végzik a Margit híd mosását Budapesten, ez idő alatt egy-egy forgalmi sáv részleges lezárására és torlódásra kell számítani az átkelőn - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. pénteken az MTI-vel.
Részben zárt tárgyalás keretében, igazságügyi orvos szakértők és egy tanú meghallgatásával folytatódott a Baunok házaspár meggyilkolása miatt indított büntetőper pénteken a Szolnoki Törvényszéken.
Mesterházy Attila MSZP-elnök tárgyalásra hívja jövő hétfőre az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit, hogy kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról.
Az InfoRádió körkérdéséből az derül ki, hogy az ellenzéki pártokat nem támogatja az OTP és a Mol. Az MSZP nem kommentálta megkeresésünket. A Haza és Haladás Alapítvány nemrég nyilvánosságra hozta, hogy több mint 200 millió forint adományt kapott 2011-12-ben többek között a szóban forgó két cégtől, illetve - a legnagyobb összeget - a Center for American Progress (CAP) nevű amerikai szervezettől.
Három év alatt harmadszor módosítja az egyházügyi törvényt a kormány. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter múlt hét végén nyújtotta be az Országgyűlésnek azt a javaslatot, amely elvileg az Alkotmánybíróság kifogásait igyekszik szem előtt tartani. A Hetek cikke.
Mesterházy Attila MSZP-elnök tárgyalásra hívja jövő hétfő délelőttre az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőit, hogy kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról. Bajnai Gordon korainak tartja a tárgyalást.
Mesterházy Attila MSZP-elnök tárgyalásra hívja jövő hétfő délelőttre az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőit, hogy kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról. Bajnai korainak tartja a jövő heti tárgyaláskezdést.
A bostoni robbantások egyik gyanúsítottját, aki az éjszaka folyamán egy lövöldözésben életét vesztette Tamerlan Carnajevként azonosították, öccsét, Dzsohár Carnajevet jelenleg is keresik.
A rendőrség körülvette a bostoni merénylet gyanúsítottjai nagybátyjának házát – jelentette a 7News televízió a Twitteren forrás megjelölése nélkül. A CNN élő közvetítése szerint páncélozott járművekkel és egy helikopterrel megerősített biztonsági erők zárták le az egyik bostoni előváros, Watertown egyik negyedét helyi idő szerint péntek reggel. Londoni elemzők szerint nem feltétlenül…
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken pénteken az a személyiségi jogi per, melyben Szegedi Csanád volt jobbikos politikus ötmillió forintra perli egykori párttársát, Novák Előd országgyűlési képviselőt, a Jobbik alelnökét, mert azt írta róla: nem tölthetett volna be párttisztségeket, ha tudják róla, hogy zsidó.