Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkár, az ATV vasárnap esti Szabad szemmel című műsorában az alkotmánymódosításról és az Alkotmánybíróság hatásköréről értekezett.
Az Alaptörvény negyedik módosításával Magyarország letért a jogállamiság útjáról – vélekedett az ATV Start című műsorában Majtényi László. A volt adatvédelmi biztos szerint ezzel az alkotmányos jogállam fundamentumai törtek össze, de mint mondta, ehhez rombolás kellett, ami nem ismeretlen a világban. Majtényi szerint egyébként Magyarország a magyar nyelv elszigeteltsége miatt sok tekintetben még…
A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága (MH ÖHP) hétfőn, Székesfehérváron búcsúztatta azokat a magyar katonákat, akik az Európai Unió Mali Kiképző Művelet (EUTM Mali) állományának tagjaként teljesítenek majd szolgálatot az észak-afrikai országban.
Sajnálkozását fejezte ki Ilan Mor izraeli nagykövet amiatt, hogy március 15-én Táncsics-díjjal tüntették ki Szaniszló Ferencet, az ECHO TV munkatársát.
Emeli bruttó 3, illetve 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi átlagárát szerdán a Mol Nyrt. - értesült hétfőn piaci forrásokból az MTI.
Magyarország számára az európai integráció és az abban való részvétel mindenképpen előnyös - hangsúlyozta a külügyminiszter az Európai Uniót népszerűsítő rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen.
A szabolcsi Ibrány és Nagyhalász környékén még több mint nyolcezren várnak az áramszolgáltatás visszakapcsolására - közölte honlapján hétfőn az E.ON Zrt.
A hosszú hétvége hókatasztrófájának értékelésével kezdődött a parlament hétfői plenáris ülése. Pintér Sándor szerint durvább volt helyzet, mint Európában, mégis jól kezelték. Az ellenzék gyökeresen másként látja a történteket és a felelősök leváltását kéri. Rogán szerint jobbak voltak, mint Gyurcsányék 2006-ban.
A mentésben részt vevők összefogását, áldozatkészségét emelte ki az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt hozott intézkedésekről tájékoztató napirend előtti felszólalásában Pintér Sándor hétfőn az Országgyűlésben.
Gyűjtést indított a Magyar Vöröskereszt a hétvégi hóhelyzet után a 1359-es adományvonalán. A szervezet katasztrófa-készenléti munkára gyűjt. A szeretetszolgálatok rengeteget segítettek a hóban rekedt utasoknak, ám az információhiány az ő munkájukat is megnehezítette.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, ürömként vegyül az új pápa megválasztásának örömébe az, hogy Jorge Bergoglio, Ferenc pápa volt az argentin jezsuita rend feje a hetvenes években, akkor, amikor a helyi katolikus egyház – a hazafiasság jegyében – támogatta a brutális katonai diktatúrát. A brit Daily Mail most olyan dokumentumokat publikált, melyek a lap szerint bizonyítják, hogy a pápa kollaborált…
Ambros Martín, a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe veretlenül bejutott Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint a siker kulcsa változatlanul az, ha a csapata minél hatékonyabban a saját játékát tudja játszani.
Ismét helyi népszavazást tartanak Balatonkenesén, ahol vasárnap arról döntenek, hogy egyetértenek-e a tervezett, új közigazgatási határokkal - közölte a város jegyzője hétfőn az MTI-vel.
Ismét helyi népszavazást tartanak Balatonkenesén, ahol vasárnap arról döntenek, hogy egyetértenek-e a tervezett, új közigazgatási határokkal - közölte a város jegyzője.
Két mentőcsoporttal segíti a katasztrófavédelmi szervezet az energiaszolgáltatás helyreállítását Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A Parlament elé kerülhet a rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslat, miután a gazdasági és informatikai bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta az indítványt.
Az LMP szerint a Fidesz számára "a saját oligarchái fontosabbak", mint azok a kisvállalkozók, akik a két kezük munkájából valósítják meg a közpénzből készülő beruházásokat.
Balog Zoltán miniszter annak ellenére tüntette ki Táncsics-díjjal az összeesküvés-elméleteiről ismert Szaniszló Ferencet, hogy a Heti Válasz főmunkatársa által vezetett szakmai bizottság nem támogatta a műsorvezető díjazását.
A Magyar Honvédség (MH) már tíz lánctalpas harcjárművével segít az áramszolgáltatás helyreállításában Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Böröndi Gábor dandártábornok sajtótájékoztatón hétfőn Ibrányban.
A csütörtöki, az M1-es és az M7-es autópályákon történt tömegbalesetekben érintettek kárfelvételét saját kötelező gépjármű felelősség biztosítójuk is elvégzi, ha a károsultak jelentkeznek biztosítójuknál - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége. A biztosítótársaságok vezetői a mielőbbi kárrendezés érdekében döntöttek így a hétvégén.
Két zsaroló bukott le Mezőkovácsházán, a rendőrség a pénz átvételekor érte őket tetten - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t .
1987. december elején a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem menzáján bojkottot hirdettek a diákok. Juszt László riportjából kiderül, hogy az egyetemi hallgatók a tanárokkal együtt szervezték a menzabojkottot, mivel a tárgyalások a menzabizottsággal nem zárultak eredménnyel.
A Magyar Honvédség (MH) már tíz lánctalpas harcjárművével segít az áramszolgáltatás helyreállításában Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Böröndi Gábor dandártábornok sajtótájékoztatón Ibrányban.
A jövő hétre halasztotta a döntést hat áramszolgáltatónak a rezsicsökkentéssel összefüggésben a Magyar Energia Hivatal (MEH) ellen indított perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn.
A ciprusi mentőcsomag körül kialakult helyzetre való tekintettel lemondta keddi budapesti látogatását Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa - közölte hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium kommunikációs titkársága.
Az alapvető jogok biztosához, Szabó Mátéhoz fordult az MSZP, azt kérve: közjogi érvénytelenség miatt kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál (Ab) az alaptörvény negyedik, egy hete elfogadott módosításának megsemmisítését.
Az arab világ és benne Jordánia a világgazdaság átalakulásának nyertesei közé fog tartozni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Ammánban, a jordániai-magyar üzleti fórumon, mintegy száz jordániai és magyar üzletember előtt.
Mentőhelikopter szállította kórházba azt a két munkást, akikre bontás közben dőlt rá egy családi ház tűzfala, hétfőn délután, a főváros XVIII. kerületében - értesült a HavariaPress.
Áprilisban kezdődik annak a bírósági pernek a tárgyalása, amelyet a hvg.hu indított a magyar állampolgárságot kérő határon túliakra vonatkozó adatokért. A fideszes Potápi Árpád többek közt diplomáciai érdekekre hivatkozva törvényjavaslattal akadályozná meg, hogy ezek az adatok hozzáférhetők legyenek.
Egy öngyilkos férfi holttestére, valamint fegyverekre és amatőr robbanószerkezetekre bukkant a rendőrség hétfőn a Közép-floridai Egyetem orlandói kollégiumában.
"Igen megtisztelő, hogy tegnap a Lényeg c. műsorban általam elmondottakra reagált. Kifejtettem, hogy Ön is volt valamikor demokrata és fiatal, csak már elfáradt, és elfelejtette, hogy honnan jött. De az már kevésbé megtisztelő, hogy a mostani ellenzéki fiatalok szüleit mocskolja" - írja nyílt levélben Bihal Dávid, a Baloldali Ifjúsági Mozgalom képviselője Kövér László házelnöknek.
A jövő hétre halasztotta a döntést hat áramszolgáltatónak a rezsicsökkentéssel összefüggésben a Magyar Energia Hivatal (MEH) ellen indított perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn.
Tétényi Éva (független) polgármester megvétózta Esztergom költségvetését, és azt kéri, hogy március 28-án tárgyalja újra a testület - derült ki az MTI-hez hétfőn eljutatott meghívóból.
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete arra kéri a magyar kormányt, hogy mielőbb vonják vissza Szaniszló Ferencnek, az Echo Tv műsorvezetőjének Táncsics-díját, mivel az elismerést "nem megfelelő embernek" ítélték oda.
Éjfélre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nagy részében helyreállítják az áramszolgáltatást, miközben Észak-Magyarországon ideiglenesen már vasárnap óta mindenhol van áram.
Név szerinti egyhangú szavazással erősítette meg hétfőn az Eötvös Loránd Tudományegyetem szenátusa az egyetem vezetésének korábbi állásfoglalását az intézmény morális elvárásairól. A következő ülésen a tervek szerint etikai kódexet is elfogadnak.