2013. február 8. péntek

febr. 8
18:21
PDSZ: kudarcsorozat a közoktatás államosítása (ATV)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint kudarcsorozat az iskolák állami átvétele, ezt mutatja a közoktatás államosítása következtében előállt helyzet.
febr. 8
18:39
Orbán Viktor: Elismerték a magyar emberek erőfeszítéseit (Infostart)
Magyarország egy főre jutó európai uniós nettó támogatása annak ellenére nő, hogy az EU költségvetésének összege csökken - jelentette be a miniszterelnök a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetésről döntő állam- és kormányfői csúcsot követő pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor elmondta: Magyarország Litvánia után a második az egy főre jutó támogatásokat tekintve.
febr. 8
18:39
Újabb tüntetés az ATV-nél (ATV)
A JESZ – azelőtt: MDF – ismét az ATV székházhoz vonult, mert hírét vette, hogy péntek este Bokros Lajos lesz az Egyenes Beszéd egyik vendége.
febr. 8
18:57
Telefonon panaszkodnak az éhségmenetnek (Alternatív Energia)
Egy Gyöngyös környéki településen óvónőként dolgozó fiatalasszonnyal arról beszélt, hogy náluk rengeteg gyerek jár éhesen az óvodába, otthon ugyanis nincs mit enni. A hétfői tízórait például már reggeliként osztják ki, hiszen a szerencsétlen gyerekek a szűkös hétvége után teljesen kiéhezve jelennek meg az intézményben.
febr. 8
18:59
Bajnai: van remény, ha van összefogás (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon, az Együtt 2014 mozgalom társalapítója szerint ha széles körű összefogás eredményeként 2014-ben nem tudják legyőzni a jelenleg kormányon lévőket, "talán egy egész generációra elvész az esély".
febr. 8
19:15
Ismét csúnyát átverte a kormány a hallgatókat (Alternatív Energia)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint "gyáva és hazug" a hallgatói szerződés beemelése az alaptörvénybe.
febr. 8
19:15
A támogatásért cserébe itthon kell dolgozni (Metropol)
A Fidesz-KDNP alaptörvény-módosítási javaslatainak összefoglalója.
febr. 8
19:33
Még tárgyal a PDSZ (Infostart)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint kudarcsorozat az iskolák állami átvétele, ezt mutatja a közoktatás államosítása következtében előállt helyzet.
febr. 8
19:33
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség szombaton és hétfőn Budapesten (Alternatív Energia)
Több megemlékezést és demonstrációt jelentettek be szombatra és jövő hétfőre Budapesten, ezért a rendőrség ezeken a napokon fokozott ellenőrzést tart - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken honlapján.
febr. 8
19:33
HÖOK: „gyáva és hazug” a hallgatói szerződés beemelése az alaptörvénybe (ATV)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint „gyáva és hazug” a hallgatói szerződés beemelése az alaptörvénybe.
febr. 8
19:51
Női vízilabda világliga: továbbjutást érő magyar győzelem (ATV)
Az idegenbeli 12:9-es diadal után hazai medencében is nyert, méghozzá 13:11-re a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolok együttese ellen a világliga európai selejtezős sorozatának pénteki mérkőzésén. Sikerével Merész András együttese bejutott a VL nyolcas döntőbe.
febr. 8
20:09
Alkotmányban rögzítené a Fidesz-KDNP a hallgatói szerződés lehetőségét (Infostart)
Az alaptörvényben rögzítené a Fidesz-KDNP frakciószövetség a hallgatói szerződés lehetőségét.
febr. 8
20:09
Hiller: új érvek szólnak a tandíjmentesség vizsgálata mellett (Alternatív Energia)
Új érvek szólnak amellett, hogy az MSZP megvizsgálja a tandíjmentes felsőoktatás lehetőségét - mondta Hiller István volt oktatási miniszter pénteken az MTI-nek.
febr. 8
20:27
Porrá zúzzák a gránitszilárd alaptörvényt (Alternatív Energia)
Az alaptörvényben rögzítené a Fidesz-KDNP a hallgatói szerződés lehetőségét. Bekerülne az alkotmányba az is, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvény értelmezése során nem vehetné figyelembe az alaptörvény hatálybalépése előtt hozott Ab-határozatokat és indoklásukat.
febr. 8
20:27
Megszűnik az LMP-frakció (Metropol)
A házszabály alapján sem a PM, sem az LMP nem alakíthat új frakciót. Így 32 független képviselő lesz az Országgyűlésben.
febr. 8
21:03
Londoni elemzők: a vártnál mélyebb lehetett az évvégi magyar recesszió (ATV)
Az ipari termelés és a külkereskedelem legutóbbi adatai arra vallanak, hogy a vártnál mélyebb recesszióban zárhatta a múlt évet a magyar gazdaság, ugyanakkor más aktivitási előrejelző mérőszámok derűlátásra adnak okot – vélekedtek pénteki értékelésükben londoni makrogazdasági elemzők.
febr. 8
21:21
Elfogadták az uniós keretköltségvetést - a nap hírei (Infostart)
Elfogadták a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetést, Orbán Viktor kormányfő szerint nő a magyar támogatás. Az oktatási államtitkár szerint szeptemberben megkezdődik a pedagógus-életpályamodell bevezetése. Függetlenként folytatják a parlamentben az LMP-ből kilépett képviselők. A nap legfontosabb hírei február 8-án.
febr. 8
21:39
MEASZ: bátorítja a honvédelmi tárca a szélsőjobbosokat (Alternatív Energia)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum a leghatározottabban visszautasítja a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ), valamint a Munkáspárt 2006 állításait, amelyek azt sugallják, hogy a második világháborús budapesti harcokra emlékező minisztériumi főhajtás a szélsőjobb bátorítását, erősítését szolgálja.
febr. 8
21:57
Bajnai: van remény, ha van összefogás (Metropol)
A volt miniszterelnök pénteken Veresegyházon tartott lakossági fórumot.
febr. 8
22:15
Bokros Lajos: a kormány szocialista jellegű gazdaságpolitikát folytat (ATV)
Az európai parlamenti képviselő szerint az őt Brüsszelből visszahívni kívánó MDF-utódpárt együgyű és össze-vissza hazudik róla.

Keresés