Közeleg a választás: a kispártok is készülődnek. Néhány pártot és pártcsírát mutatunk be Kisgergely András-féle Magyar Hajnaltól a Falus Zsolt Ferenc jegyezte Bankcsapdáig.
Magyarország tavaly 55 ponttal a 46. helyen, idén 54 ponttal a 47. helyen áll a Transparency International (TI) korrupciós érzékelési indexén, az ország korrupciós megítélése stagnál - mondta Martin József Péter, a TI magyarországi ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Újra demonstráltak a Bálna alvállalkozói. Azt követelik, hogy a főváros segítsen visszakapni a Bálna építésére összeadott több mint egymilliárdos bankgaranciájukat. Karácsonyfát is állítottak az épület előtt, azt mondták azért, mert az idei ünnepekkor is jövőjükért kell aggódniuk.
Első fokon hat év szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte kedden a bíróság Pavel Dmitricsenkót, a moszkvai Nagyszínház balettigazgatója elleni savtámadás megszervezésében bűnösnek talált szólótáncost.
A La Repubblica olasz napilap keddi cikke szerint magyarországi, bulgáriai vagy észtországi jelölt is lehetne a jövő évi európai parlamenti választásokon Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke, aki az olasz parlamentből való kizárása után külföldi segítséget keres.
A Budapest Környéki Törvényszék egyetlen jelölő szervezetet sem nevezett meg a fóti időközi választás kapcsán - ezt Tóbiás József az MSZP frakció igazgatója mondta.
Orosz sajtóértesülések szerint Dzsudzsák Balázsért, a Dinamo Moszkva magyar válogatott futballistájáért hamarosan hivatalos ajánlatot tesz az angol Premier League-ben szereplő Fulham.
A magyar bíróságok megsértették Ungváry Krisztián történész és az Élet és Irodalom kiadójának a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát, amikor elmarasztalták őket, amiért azt állították, hogy Kiss László alkotmánybíró korábban együttműködött a pártállami titkosszolgálatokkal - mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.
Vizsgálatot kér az első fokon ittas vezetésért elítélt szlovák nő házi őrizetének ügyében a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal egy a Facebook-oldalán kedden megjelent videóban felháborítónak nevezte, hogy egy luxusingatlanban tölti a házi őrizetet a négy halálos áldozattal járó közúti baleset okozója.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint ma csak az nem üzletel Kínával és kínai vállalatokkal, aki "szándékosan becsukja a szemét". A kormányfő ezt a Huawei kínai távközlési cég regionális logisztikai központjának átadóján mondta kedden, a Pest megyei Biatorbágyon.
Bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádol az ügyészség egy tízfős társaságot, amelynek tagjai importált, nagy értékű gépjárművek forgalmazásával foglalkoztak, de azok után több mint félmilliárd forint általános forgalmi adót nem fizettek be - hangzott el kedden a vádirat ismertetésekor a Szegedi Törvényszéken.
Az állam felelőssége, hogy a fiatalok munkavállalása előtt álló minden akadályt lebontson és ösztönözze a fiatalok munkavállalását - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a Fiatalok munkanélkülisége Európában című nemzetközi konferencián.
December 20-ra elkészül a Parlament rekonstrukciója - jelentette be Kövér László Süttőn, ahol kedden átadták a felújítást végző Reneszánsz Kőfaragó Zrt. 1,2 milliárd forintos beruházását, amelynek keretében fejlesztették a süttői telephelyet és új kőfeldolgozó üzemet hoztak létre Nyírbátorban.
Korábban rágalmazás és becsületsértés miatt büntetőfeljelentést is tettek Ungváry Krisztián és az Élet és Irodalom ellen. Kiss László szerint az ügynökvád megbukott.
Marad hivatalában a Mikola Azarov miniszterelnök vezette ukrán kormány, miután a kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kapta meg a szükséges számú támogató szavazatot kedden a parlamentben.
Az emberi erőforrások minisztere azt kérte, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága támogassa a kormánynak azt a szándékát, hogy a kötelező óvodáztatás ne 2015 szeptemberében, hanem már jövő ősztől életbe léphessen.
Bajnai Gordon nem készül főpolgármesternek, aki kedden azt közölte: egyetlen háttérbeszélgetésen, politikai egyeztetésen sem hangzott el az, hogy főpolgármester-jelölt lenne.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította Nyers Rezső keresetét, amelyet nyugdíjpótlékának a megvonása miatt nyújtott be. A Fővárosi Törvényszéknek az MTI megkeresésére küldött keddi válaszából kiderült: a nyugdíjpótlék megvonása miatt eddig egy esetben sem döntöttek a felperes javára.
A temerini magyar fiúk ügye a szerb igazságszolgáltatás próbája – nyilatkozta az atv.hu-nak Krisztián József, aki a nemzeti, vallási, faji gyűlölet szítása miatt tavaly októberben előzetes letartóztatásba helyezett hét fiatal közül kettőnek a védelmét látja el. Itthon a szélsőjobboldalon nagy fegyvertényként könyvelték el, hogy a vádlottakat a napokban kiengedték az előzetesből. Az ügyet közelről…
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította Nyers Rezső keresetét, amelyet nyugdíjpótlékának a megvonása miatt nyújtott be. A Fővárosi Törvényszéknek az MTI megkeresésére küldött keddi válaszából kiderült: a nyugdíjpótlék megvonása miatt eddig egy esetben sem döntöttek a felperes javára.