2013. december 13. péntek

dec. 13
16:12
Húszéves a Fedél Nélkül (Metropol)
Ez idő alatt 507 példány jelent meg, mintegy 3,2 millió példányban.
dec. 13
16:30
Több száz lakásban zárták el a gázt Dunaújvárosban (Infostart)
Több száz lakásban zárta el a szolgáltató a gázt Dunaújvárosban, ameddig kiderítik, melyik házban szivárog a gáz - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.
dec. 13
16:30
Még keresik a tükröspusztai fatolvajokat (Alternatív Energia)
Az egyik traktor később Orbán Ráhel esküvőjén is feltűnt.
dec. 13
16:32
P. Tamás pere - Levetítették Boros József videovallomását (Infostart)
Az Aranykéz utcában másfél évtizede felrobbantott Boros Józsefnek a nem sokkal halála előtt, 1997-ben a rendőrségen tett videovallomását mutatták be a P. Tamás és társai ellen Prisztás József 1996-ban történt megölése miatt indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
dec. 13
16:48
MSZP: legyen ingyenes a pénztárgépcsere a legkisebb vállalkozásoknak (Infostart)
Az MSZP szerint a pénztárgépcsere komoly veszélyt jelent a kisvállalkozóknak és az ügyfeleknek is, hiszen a kormány hibájából nem áll rendelkezésre elég új eszköz, ráadásul azok is túlságosan drágák. Az ellenzéki párt ezért továbbra is azt várja, hogy a kormány tegyen ingyenessé a pénztárgépek cseréjét a legkisebb vállalkozásoknak.
dec. 13
16:48
Gázszivárgás Dunaújvárosban (Metropol)
Több száz lakásban zárták el a gázt, hogy megtalálják melyik házból szivárog.
dec. 13
16:50
Gaskó: a Liga fő célja a munkavállalók körülményeinek érzékelhető javítása (Infostart)
A Liga Szakszervezetek fő célja a magyarországi munkavállalók gazdasági és szociális körülményeinek érzékelhető javítása, a foglalkoztatás biztonságának erősítése, a törvényesség megszilárdítása a munka világában, vagyis az életminőség, a szociális biztonság javítása - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, az érdekképviselet megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott…
dec. 13
16:50
Villamosmegállóba hajtott egy személyautó Budapesten (Metropol)
Az autós három embert is elgázolt a megállóban.
dec. 13
17:06
Orbán: a Fidesz dolgozik a harmadik rezsicsökkentésen (Infostart)
Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.
dec. 13
17:24
Toroczkai beperli az ATV-t (ATV)
A Jobbik Csongrád megyei képviselője szerint nem biztos, hogy eredeti az a hangfalvétel, amin arról beszél, hogy alkotmányellenes tevékenységet folytat.
dec. 13
17:42
Harmadik hullámban támad a rezsicsökkentés (Alternatív Energia)
Az elektromos energia árának tíz százalék körüli további csökkenéséről lehet szó.
dec. 13
17:44
Orbán hazug kormánya (Alternatív Energia)
Kizavarta az oroszokat, rendszert váltott és be (ki) vezette a népet Európába (Európából).
dec. 13
18:00
Kitúrják Budapestről az ír fapadost (Alternatív Energia)
Hamarosan már csak két repülőgépet állomásoztat Budapesten a Ryanair.
dec. 13
18:18
Emmi: átutalták a magán- és alapítványi iskolák pedagógusainak bérét (Infostart)
Átutalták a magán- és alapítványi iskoláknak is a pedagógusok novemberi bérét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
dec. 13
18:18
Kockázatokkal teli a jövő évi költségvetés (Alternatív Energia)
14 milliárd forinttal több áfa-bevételt remél a kormány, hogy jusson forrás a fővárosi tömegközlekedés támogatására.
dec. 13
18:18
Rövidpályás úszó EB: Gyurta 100 mellen, Verrasztó 400 vegyesen bajnok (ATV)
Gyurta Dániel 100 méter mellen, Verrasztó Dávid pedig 400 méter vegyesen nyert aranyérmet pénteken a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
dec. 13
18:20
Mesterházy Attila: győzünk! (Alternatív Energia)
Személyes és az internetes, közösségi kommunikációra építi kampányát az MSZP.
dec. 13
18:36
Új szívkatéteres laboratóriumot adtak át Pécsen (Infostart)
Az ország egyik legkorszerűbb szívkatéteres laboratóriumát adták át pénteken a baranyai megyeszékhely szívklinikáján - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-vel.
dec. 13
18:36
További rezsicsökkentés várható (Metropol)
Orbán Viktor kijelentette, hogy a két rezsicsökkentést követően a Fidesz már dolgozik a harmadik ütemen. Az árvízi védekezőket is díjazta a kormányfő.
dec. 13
18:36
Az ügyészség keresi a Tiborcz-birtok menti fatolvajokat (Alternatív Energia)
Az egyik traktor később Orbán Ráhel esküvőjén is feltűnt.
dec. 13
18:38
Kilencen megsérültek egy balesetben Ópusztaszer és Pusztaszer között (Alternatív Energia)
A balesetben kilencen megsérültek, ellátásuk jelenleg is tart a helyszínen.
dec. 13
18:40
Móricz és Koltai újra a Tháliában (Alternatív Energia)
A két házaspárt Gubás Gabi és Koltai Róbert, valamint Egri Bálint és Sztarenki Dóra alakítja.
dec. 13
18:54
Mesterházy: győzünk! (Metropol)
Személyes és az internetes, közösségi kommunikációra épít az MSZP.
dec. 13
18:54
Visszaadott egy ügyet a Szolnoki Törvényszék (Alternatív Energia)
Sólyomváriné Csendes Mária tárgyalja a Sukoró pert is, amely szintén áthelyezéssel került hozzá.
dec. 13
19:12
160 katonával növelné a koszovói misszióhoz való hozzájárulását a Magyar Honvédség (Infostart)
Mintegy 160 katonával növelné a NATO koszovói missziójához való hozzájárulását a Magyar Honvédség - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Pristinában az MTI-nek.
dec. 13
19:12
BÉT: a Mol és az OTP ára nőtt, a Magyar Telekomé csökkent (ATV)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,37 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 18 424,72 ponton zárt pénteken.
dec. 13
19:30
Hétvégi ismétlések az InfoRádióban (Infostart)
Még egy falunap zajos közegében is meg lehet szólítani a felnőtt embereket egy jó mesével - mondta Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó az InfoRádió Aréna című műsorában.
dec. 13
19:30
Női kézilabda-vb - Vereség a németektől, nem lehet csoportelső a Hajdu-csapat (Alternatív Energia)
A magyar női kézilabda-válogatott 27-26-ra kikapott a német csapattól.
dec. 13
19:48
Zsebszerződések - Nem igazán foglalkozik a kormány Áder kifogásaival (Alternatív Energia)
Áder János köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.
dec. 13
20:06
Kilencen sérültek egy balesetben Ópusztaszer és Pusztaszer között (Alternatív Energia)
A balesetben kilencen megsérültek, ellátásuk jelenleg is tart a helyszínen.
dec. 13
20:06
Újabb náci lágerőr ellen nyomoznak a német hatóságok (ATV)
Gyilkosság gyanújával nyomozást indított a berlini ügyészség az egykori dachaui náci koncentrációs tábor egy volt őre ellen, akit a Simon Wiesenthal Központ Utolsó esély II. elnevezésű akciója révén találtak meg.
dec. 13
20:08
Vereség a németektől (Alternatív Energia)
A magyar női kézilabda-válogatott 27-26-ra kikapott a német csapattól.
dec. 13
20:10
A hitleri eutanáziaprogram áldozataira emlékeztek (Alternatív Energia)
Debrecen alpolgármestere: "minden társadalom értékmérője, hogyan gondoskodik azokról, akik segítségre szorulnak."
dec. 13
20:24
Visszakapcsolták a gázszolgáltatást a dunaújvárosi lakásokban (Infostart)
Kijavította a szolgáltató a hibát, visszakapcsolták a gázszolgáltatást a dunaújvárosi lakásokban - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője péntek este az MTI-t.
dec. 13
20:42
Folytatódott a forinterősödés (Infostart)
Erősödött a forint pénteken a nap második felében a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben.
dec. 13
20:42
Tízezreket öltek meg a szerveikért Kínában (Alternatív Energia)
Egyes jelentések szerint 45.000 és 65.000 közé tehető azon Falun Kung gyakorlóknak a száma, akiket megöltek a szerveikért.
dec. 13
20:44
Újabb náci lágerőr ellen nyomoznak (Alternatív Energia)
A férfi 1943 végétől 1945 áprilisáig volt őr a dachaui táborban.
dec. 13
21:00
Ezreket ölnek meg a szerveikért Kínában (Alternatív Energia)
dec. 13
21:00
Kilencen megsérültek egy autóbalesetben Ópusztaszer és Pusztaszer között (ATV)
Hét embert vittek kórházba a mentők az Ópusztaszer és Pusztaszer között pénteken történt baleset kilenc sérültje közül, ketten súlyosan, öten könnyebben sérültek meg, az útzárat feloldották – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
dec. 13
21:02
Meggyújtották a fényeket a Szent Péter téri karácsonyfán (Alternatív Energia)
A Szent Péter téren 1982 óta állítanak fenyőt.
dec. 13
21:18
Újabb rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz - nap hírei (Infostart)
A Költségvetési Tanács szerint csökkentek a kockázatok a jövő évi büdzsé bevételi oldalán. A 20. század végi Európa egyik igaz államférfijának nevezte Antall József néhai miniszterelnököt az Országgyűlés elnöke.
dec. 13
21:18
Öngyilkos merénylőt fogtak el Kansasban (Alternatív Energia)
A férfi egy repülőtér termináljában akart robbantani
dec. 13
21:36
Női kézilabda-VB: vereség a németektől, csoportharmadik a Hajdu-csapat (ATV)
A magyar női kézilabda-válogatott 27:26-ra kikapott a német csapattól a szerbiai világbajnokság újvidéki csoportjának csütörtöki, utolsó fordulójában, és csoportjában a harmadik helyen zárt.
dec. 13
22:12
Devizapiac: kissé erősödött a forint (ATV)
Kissé erősödött a forint a péntek délutáni kereskedésben a bankközi piacon.

Keresés