Egy püspökladányi önkormányzati egészségügyi intézmény gazdálkodása kapcsán felvetődő hűtlen kezelés és közokirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen ellen tettek feljelentést.
Horváth András szerint több fideszes országgyűlési képviselő már azelőtt tudott az adócsalások rendszeréről, hogy ő erről tájékoztatta volna a politikusokat.
Kivérezteti a családi napköziket a kormány - legalábbis az LMP-s Ertsey Katalin szerint, aki az ATV Start-ban elmondta, az állam már nem támogatja azokat a napköziket, amik nem állami-önkormányzati fenntartásúak, és nem uniós pénzből működnek. Ráadásul Ertsey szerint az államtitkárság beismerte, nem fizetik ki azokat a vállalkozókat, akik a napközik működtetésére kiírt uniós pályázaton nyertek…
Az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő iszlamista szélsőségeseket állítottak elő a hatóságok az orosz fővárosban - közölte szerdán az orosz belügyminisztérium.
Gázrobbanás történt a felújítás alatt lévő darányi óvodában, két ember megsérült, őket a mentők kórházba vitték - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Az OTP Bank javára döntött a bíróság a közelmúltban három, devizahiteles ügyfelek által indított perben, amelyben a szerződés érvénytelenítését kérték a hitelfelvevők. Az ítéletek nem jogerősek - közölte a bank szerdán az MTI-vel.
Újabb ígéretes bányatelken végeznek kutatófúrásokat Borsod-Abaúj-Zemplénben; Szendrőben tíz-tizenkétmillió tonna szén is lehet - jelentette ki Riz Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő (Fidesz) a helyszínen tartott tájékoztatóján.
Egyes becslések szerint jelenleg több mint száz "ketyegő bomba", emberi tevékenység miatti potenciális veszélyforrás fenyegeti a hazai vízbázisokat - mondta Illés Zoltán szerdán Abasáron sajtótájékoztatón.
Mesterházy Attila MSZP-elnök Orbán Viktor kormányfőhöz fordult írásbeli kérdéssel, arról érdeklődve, kapott-e feljegyzést Lázár János miniszterelnökségi államtitkár Horváth András egykori adóellenőrtől, és ha igen, mi lett a sorsa.
Peking egyes kerületeiben háborút indítottak a szabadban nyárson sütött húsok ellen, és a hatóságok már több mint ötszáz egyszerű szenes grillező berendezést vontak ki kellékeivel a forgalomból. Állítólag a levegő tisztaságának védelme vezette őket.
A legjobb gyógyszer a sötétségre a fény, nagyon kis fény is képes elűzni nagyon nagy sötétséget - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a hanuka első napján szerda este a budapesti Nyugati téren.
Lázár Jánost hivatalosan irat, levél vagy bejelentés formájában nem értesítette az adócsalások ügyében Horváth András volt adóellenőr. Az államtitkár közlése szerint Révész Máriusz fideszes képviselő a NAV működését érintő névtelen, konkrétumokat nélkülöző figyelemfelhívással és javaslatokkal kereste meg.
Lázár Jánost hivatalosan irat, levél vagy bejelentés formájában nem értesítette az adócsalások ügyében Horváth András volt adóellenőr. Az államtitkár közlése szerint Révész Máriusz fideszes képviselő a NAV működését érintő névtelen, konkrétumokat nélkülöző figyelemfelhívással és javaslatokkal kereste meg.
A háromoldalú, EU-ukrán-orosz konzultációk szükségességéről született egyetértés Viktor Janukovics ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök között a két államfő legutóbbi oroszországi találkozóján. Legalábbis ennyit árult el Janukovics öt ukrán televíziónak adott és szerdán sugárzott interjújában.
A legjobb gyógyszer a sötétségre a fény, nagyon kis fény is képes elűzni nagyon nagy sötétséget - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a hanuka első napján szerda este a budapesti Nyugati téren.
Tájékoztató kampányt indít a kormány a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételről. Nem indít rendkívüli vizsgálatot a korrupcióval vádolt adóhatóság ügyében az Állami Számvevőszék.