Félbeszakadtak, de várhatóan decemberben folytatódnak Görögország és a nemzetközi hitelezők megbeszélései a görög pénzügyi mentőcsomaghoz kapcsolódó feltételek teljesítéséről.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez és az Állami Számvevőszék elnökéhez fordult NAV-botrány ügyben az Együtt-PM pártszövetség arra kérve a minisztert és az ÁSZ elnökét, hogy vizsgálják ki a volt adóellenőr állításait.
Magyar választókörzet jöhet létre Kárpátalján az ukrán választási törvény csütörtökön elfogadott módosítása nyomán - közölte az MTI-vel Gajdos István a kijevi parlament egyetlen magyar képviselője.
A közjó szolgálatába állítaná az államot a szerdán megalakult Tisztesség és Emberség Szövetsége – közölte az egyik alapító szervezet, az Élőlánc Magyarországért csütörtökön az MTI-vel.
Két új ügyben döntött kötelezettségszegési eljárás megindításáról a héten az Európai Bizottság Magyarország ellen - közölték csütörtökön uniós források az MTI-vel.
Jelentősen átalakulhat a felsőoktatási rendszer, ha a kormány a jövő szerdán elfogadja a legújabb erre vonatkozó elképzelést. Az illetékes államtitkár az InfoRádiónak azt mondta: nem intézményeket, hanem hallgatókat támogatnak az állami ösztöndíjjal.
Az ukrán kormány leállította csütörtökön az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírása érdekében folytatott felkészülési folyamatot.
Két új ügyben döntött kötelezettségszegési eljárás megindításáról a héten az Európai Bizottság Magyarország ellen – közölték csütörtökön uniós források az MTI-vel.
Lemond önkormányzati képviselői mandátumáról Keresztúri Farkas Csaba, a szegedi közgyűlés jobbikos tagja, akit csütörtökön a Szegedi Törvényszék csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt jogerősen tíz hónap, végrehajtásában egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott.
A legfrissebb adatok szerint Magyarország a baumgarteni régión belül a legnagyobb betárolt gázmennyiséggel, 2,8 milliárd m3 földgázzal rendelkezik. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a földgázellátás biztosítása érdekében folyamatosan vizsgálja a magyar földgázpiac helyzetét, az egyes szereplők aktivitását, tevékenységét.
Csaknem négymillió forint bírságot szabtak ki a szeptemberben és októberben tartott dohányzás ellenőrzési akció keretében a népegészségügyi szakigazgatási szervek munkatársai - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Egy több mint 100 kilogrammos második világháborús szovjet betonromboló gránátot találtak a fővárosi Orczy park mellett egy építkezés közben csütörtök délután - tájékoztatta Németh-Zsohár Agnieszka, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.
Egy több mint 100 kilogrammos második világháborús szovjet betonromboló gránátot találtak a fővárosi Orczy park mellett egy építkezés közben csütörtök délután - tájékoztatta Németh-Zsohár Agnieszka, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.
A módosított földgáztörvény alapján kiadott miniszteri rendelet november 20-tól előírja azt, hogy a lakossági gázkészülékek kötelező műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a gázszolgáltató viseli - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.