Egy országosan ismert plasztikai sebésznél tartott házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a gyanú szerint több százmilliós nagyságrendben titkolta el bevételeit. Az orvos a tetemes adóhiány megfizetése mellett büntetőjogi következményekre is számíthat - közölte az adóhatóság.
A német kancellár szerint Ukrajna nem teljesíti maradéktalanul az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi megállapodás feltételeit, így továbbra is bizonytalan, hogy alá lehet-e írni a megállapodást november végén Vilniusban a Keleti Partnerség-csúcstalálkozón.
A Tárki legfrissebb, az elmúlt egy év adatainak összegző elemzése szerint valamennyi korcsoportban a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, az MSZP és a Jobbik a korfa két ellentétes oldalán népszerű.
Parlamenti vizsgálóbizottság megalakításáról döntött a román szenátus házbizottsága hétfőn, amely azt vizsgálja ki, hogy miként jutott mintegy egymillió euró hitelhez Traian Basescu államfő közjegyző lánya.
Elfogultsági kifogást jelentett be a bírói tanács és az ügyész ellen több vádlott az ároktői banda ügyében folyó elsőfokú büntetőper hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Érvelésük szerint a média és a politika nagy nyomást gyakorol a hatóságokra, amelyek részrehajlóan járnak el. Az elfogultsági indítványról majd egy másik bíró dönt.
Az Együtt-PM véleménye szerint az Orbán-kormány 420 milliárd forintnyi adóforint elköltésével annyit ért el, hogy minden korábbinál bizonytalanabbá vált a magyar háztartások gázellátása. A választási szövetség szerint máris kiderült, hogy a kabinet félrevezette a választókat, és az is, hogy a fenntarthatatlan "rezsiharc" helyett inkább az energiaimport-függőség csökkentésére kellene fordítani az…
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adóváltoztatásokat. A kormány javaslatára a családi adókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz.
A hétfőn 16 óráig számított átlageredmények alapján nem zárható ki annak a valószínűsége, hogy a holnapi nap folyamán a fővárosban el kell rendelni a szmogriadó riasztási fokozatát. Ebben az esetben a forgalomkorlátozással járó intézkedések a kihirdetést követő nap, azaz szerda reggel 6 órától lépnek életbe - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
Egy család hét gyermeke halt meg, amikor pokolgép robbant hétfőn Afganisztán délkeleti részén – közölte a helyi kormányzati szóvivő. Moklisz Afghán szerint a gyerekek éppen játszottak, amikor egyikük működésbe hozta az út szélén elrejtett pokolgépet úgy, hogy rálépett az indítószerkezetére.
Varga Mihály az elmúlt időszak leggyakorlatiasabb adótörvényének nevezte a hétfői parlamenti zárószavazásra került normaszöveget, a benyújtott módosításokkal az adózók mindennapi problémáira kerestek megoldást. A nemzetgazdasági miniszter erről a Parlamentben, az adómódosításokról történő szavazással egyidejűleg tartott sajtótájékoztatón beszélt.
Bár vasárnap még arról beszéltek a Raiffeisen Bank illetékesei, hogy nem akarják elhagyni a magyar piacot, ma a Reuters arról számolt be, hogy nem zárják ki a távozást Magyarországról.
A migráció már nem csupán humanitárius probléma, hanem biztonságpolitikai kihívás is - hangsúlyozta újságírók előtt a magyar diplomácia vezetője hétfőn Brüsszelben, miután az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán kötetlen vitát folytattak a témáról.
Polt Péter legfőbb ügyész jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte a korábbi fideszes esztergomi polgármester mentelmi jogának felfüggesztését.
Megválasztotta Mandur Lászlót a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjává az Országgyűlés az MSZP javaslatára hétfőn. A szocialista politikus ezért lemondott képviselői mandátumáról.
A Jabil Circuit Magyarország Kft. a törvényi kötelezettségeinek megfelelően nagyobb létszámú leépítésről tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját, döntését a vevői igényekben bekövetkezett változásokkal indokolta, amely alapján a vállalat összesen 673 munkatársától kénytelen megválni decemberben - közölte a társaság hétfőn az MTI megkeresésére.
Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, azt kezdeményezve: a Ház kérje fel a kormányt, hogy egy hónapon belül terjesszen elő olyan indítványt, amely megtiltja Horthy-szobrok állítását közterületen és bárki számára nyitva álló nyilvános helyeken.
Ángyán József szerint a Fidesz és az MSZP azzal, hogy nem támogatja az adóhatósággal kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását, azt bizonyítja, hogy "egységes maffiahálózat irányítja a háttérből a politikát" évtizedek óta.
Súlyosan megterhelik a transzatlanti kapcsolatokat az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) tevékenységét érintő vádak, és ezeket ki kell vizsgálni, hogy helyreálljon a bizalom Németország és az Egyesült Államok között - mondta hétfőn Berlinben a német kancellár.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adóváltoztatásokat. A kormány javaslatára a családiadókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz.