Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség illetékesei aláírták Sütő András örököseivel azt az adásvételi szerződést, amely szerint az erdélyi magyar író pusztakamarási szülőháza magyar közösségi tulajdonba került.
Nem lehet kizárni, hogy a Magyar Nemzeti Bank a konszenzusos előrejelzésekben egyelőre kamatmélypontként szereplő három százalék alá csökkenti alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklusban – jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadékok összege is emelkedik január 1-jével a nyugdíjakkal azonos mértékben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Egy lezuhant turista mentése közben életét vesztette egy esztergomi tűzoltó a Rám-szakadékban péntek este - erősítette meg az MTI értesülését a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A Pápa hazai környezetben 3:1-re legyőzte a Kecskemét együttesét a labdarúgó NB I. 13. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Tóth Bálint együttese több mint egy hónap után nyert újra, legutóbb szeptember 20-án a Pécs otthonából hozta el a három pontot.
Egy nappal a koszovói helyhatósági választások kampánycsendje előtt ismét szavazásra szólították fel a koszovói szerbeket a belgrádi politikusok. Aleksandar Vučić miniszterelnök-helyettes és Aleksandar Vulin Koszovó-ügyi miniszter a koszovói Gracanicában kampányolt pénteken.
Egy lezuhant turista mentése közben életét vesztette egy esztergomi tűzoltó a Rám-szakadékban péntek este – erősítette meg az MTI értesülését a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.