Kora ősszel már közös programmal kell előállnia az ellenzéki együttműködésnek, és meg kell állapodniuk a közös jelöltállításról is – erről Kónya Péter beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nyílt közbeszerzést írt ki 60 darab dízel- és 25 darab benzinüzemű terepjáróra, a beszerzés becsült ellenértéke nettó 291,8 millió forint - a tender a Közbeszerzési Értesítő pénteki számában jelent meg.
Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára.
Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről tárgyal - közölte Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján.
Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddigi adatok szerint több mint hatmilliárd forint értékben - számoltak be az ügy magyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.
Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára.
Csaknem 4,8 milliót költött az új egri felsővárosi rendőrőrs kialakítására a település önkormányzata - tájékoztatta a polgármesteri hivatal médiareferense pénteken az MTI-t.
Örményország csütörtöktől vízummentességet biztosít az EU- és a schengeni övezet tagállamainak állampolgárai számára, így a magyarok is vízum nélkül utazhatnak az országba - tájékoztatott a konzuli szolgálat.
Négy játékosával, a norvég Heidi Lökével és Katrine Lundéval, a brazil Eduarda Amorimmal, valamint a saját nevelésű Orbán Adriennel hosszabbított szerződést a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.
A rendőrségtől kért segítséget pénteken a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) annak az újfasiszta csoportnak az azonosításához, amely pénzjutalmat ígért minden roma nőnek, aki idén sterilizáltatja magát - közölte Asztalos Csaba, a tanács elnöke.
Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanács határozatainak tiszteletben tartásával készen áll, hogy megállítsa Maliban az ország északi részét uraló iszlamista lázadók előrenyomulását az ország déli része felé, a főváros irányába - mondta pénteken Francois Hollande államfő.
Leszúrta a férjét egy nő Kőbányán csütörtök este, a gyanúsítottat őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
Ha Kocsis Máté szimpla közíró lenne, azt mondanám, hogy orvosi eset, és ezzel el van intézve, de ő a Fidesz kommunikációs vezetője, amit mond, az akarva akaratlanul a Fidesz tematikáját határozza meg – így reagált Szanyi Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a fideszes politikus szavaira, aki szerint az MSZP akarva akaratlanul a gyilkosok pártjára állt.
A maga nemében sokak szerint egyedülálló FX modellt a kutatások szerint elsősorban sportautóra emlékeztető megjelenése és jól eltalált arányai miatt választják a vásárlók. Ezt felismerve az Infiniti az európai piacon most egy új, limitált szériával jelentkezik, amely a „Black and White Edition” nevet kapta.
Öt százalékkal, 1370 milliárd forintra nőtt az élelmiszerekből a kiskereskedelem bevétele 2011 decembere és 2012 novembere között az egy évvel korábbihoz képest, miközben mennyiségben változatlan maradt a forgalom a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 kategóriában.
Alacsonyabb rendfokozatú járőrnek öltözve buktatta le két főtiszt az egyik fővárosi kerületi kapitányságon a készenléti rendőrökkel lekezelően bánó eligazító parancsnokot - tudta meg a HavariaPress.
A tavaly februári éhségmenet főszervezője szerint a helyzet romlott az egy évvel ezelőttihez képest, így idén ismét lesz éhségmenet. Tóth Imre úgy látja: éhséglázadás nem lesz, hanem már most van.
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén. Megnyitották a tárgyalásokat arról a 16 szakról is, amelyen a jelenlegi tervek szerint nem lenne államilag finanszírozott hely.
Az Argo-akció című túszmentő drámát választották az év legjobb filmalkotásának az észak-amerikai filmkritikusok, akik a filmet jegyző Ben Afflecket rendezői díjukkal is kitüntették csütörtökön, pár órával az után, hogy kiderült: az Amerikai Filmakadémia tagjai nem jelölték Afflecket a rendezői Oscarra.
Bár a kormány nem tervezi, a forráskivonások következtében nem kizárt, hogy lesznek elbocsátások a pedagógusoknál – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az ATV Startban. Mendrey László azt is elmondta, az intézmények államosítása miatt a pedagógusok jelentős bérjellegű juttatásoktól esnek el, amiket a forráskivonások miatt az önkormányzatok közül csak nagyon kevesen tudnak…
Két zsarolót őrizetbe vettek, mert szexpartnerüktől fenyegetéssel pénzt csaltak ki – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Államfőválasztás kezdődött péntek délután Csehországban. Szakítva a csehszlovák, illetve a cseh hagyományokkal, ezúttal már nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök utódját.
A Horthy-szobrot leöntő ügyvéd helyett valaki kifizette azt a pénzbüntetést, amire ő nem volt hajlandó, így megúszta a nyolcvan nap fogházat. Dániel Péter így is kitart alijázási szándéka mellett.
A nyugdíjasokat érintő hátrányos megkülönböztetés miatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz és az alapvető jogok biztosához fordul a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) - közölte Cser Ágnes, a szervezet elnöke az MTI-vel.
A Fidesz frakcióvezetője pénteken arra kérte Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, hogy vonja vissza a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslatát, mert az a legalacsonyabb jövedelmű emberek életszínvonalát csökkentené.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóiskolájának sorsa jelenleg az ELTE és a hegyvidéki önkormányzat kezében van - jelentette ki sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken Budapesten.
Szombaton több-kevesebb napsütés mindenhol várható, legfeljebb északnyugaton fordulhat elő hószállingózás. Többfelé megélénkül a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban -4 és -9°C közé csökken a hőmérséklet, de a derültebb, havas északkeleti tájakon -10, -13°C is előfordulhat, délutánra +1 és -3°C közé melegszik a levegő.
Fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani szombat reggel 8 órától vasárnap reggel 8 óráig Szigethalom és Szigetszentmiklós területén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken az MTI-vel.
Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke közleményben válaszolt a Fidesz frakcióvezetőjének, Rogán Antalnak a péntek délutáni sajtótájékoztatóján elhangzott állításaira. A volt miniszterelnök szerint Rogánnak meg kellene szólalnia a Bayer-ügy kapcsán.
A NATO 2014 decemberében befejeződő csapatkivonása utáni afganisztáni amerikai katonai szerepvállalásról kezdett tárgyalásokat a Fehér Házban pénteken Hamid Karzai afgán államfővel Barack Obama amerikai elnök.
Jövő szerda délután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ideiglenesen forgalomba helyezi az M3-as Nyíregyháza és a 49-es főút közti szakaszát – mondta Loppert Dániel, a beruházó NIF kommunikációs vezetője pénteken az MTI-nek.
A brit egyetemista budapesti eltűnése ügyében a rendőrség közzétette a térfigyelő kamerák felvételét, amelyen az látható, hogy a fiatalember január elsején hajnali 2 óra körül a Lánchíd pesti hídfőjénél volt.
Az ultrakonzervatív teheráni rezsim által üldözött és szabadságvesztéssel sújtott Dzsafár Panahi filmjét is beválogatták az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramjába a szervezők, ezzel pénteken tovább bővült a mustrán szereplő filmek listája.
A személy elleni erőszakos cselekmények száma 14 százalékkal, a közrend elleni bűncselekmények száma 56 százalékkal nőtt - Harangozó Tamás szerint a kormány képtelen gátat vetni a közbiztonság züllésének. A rendészeti bizottság fideszes elnöke közben szakmai érvként "a gyilkosok támogatásával" vádolja az MSZP-t, Farkas Flórián szerint pedig nem szabad a cigányozás miatt tiltakozni.
„Nincs sok jó hír” az idei év növekedési kilátásai szempontjából Közép- és Kelet-Európa gazdaságaiban, Magyarországon és Csehországban például „semmilyen növekedés” nem várható 2013-ban – jósolták pénteki átfogó előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Magyarország többsége 2010-ben a radikális változásra szavazott […], a kormány azonban visszaélt a történelmi lehetőséggel – mondta Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke Szécsényben egy civil fórumon pénteken.