2012. január 16. hétfő

jan. 16
6:50
Súlyos összecsapások Romániában a kormányellenes tüntetéseken (ATV)
Folytatódtak a súlyos összecsapások vasárnap este Bukarestben az egészségügyi rendszer tervezett privatizálása miatt a kormány, a Traian Basescu államfő ellen tüntetők és a rendfenntartó erők között.
jan. 16
6:52
Kis mértékben, de több ütemben drágulnak a baromfitermékek (ATV)
Húsvétig várhatóan kisebb mértékben, de több ütemben emelkedik a baromfitermékek ára - mondta a Napi Gazdaságnak Bárány László, a Baromfi Termék Tanács elnöke.
jan. 16
6:54
Sikeres évet zárt a magyar mezőgazdaság - a nap hírei (Infostart)
A vidékfejlesztési miniszter szerint az uniós csatlakozás óta a legeredményesebb évét zárta tavaly a magyar mezőgazdaság. Javult a munkaerő-piaci helyzet Magyarországon 2011 első három negyedévében. A francia Becsületrendet adta át Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezetőnek a francia külügyminiszter. A nap legfontosabb hírei január 15-én.
jan. 16
6:56
Martonyi: A kormány meg akar állapodni az EU-val és az IMF-fel (Infostart)
Martonyi János megerősítette, hogy a magyar kormány megállapodást akar kötni az Európai Unióval és az IMF-fel, bár kemény gazdaságpolitikai feltételekre számít; a külügyminiszter erről az m1 A Lényeg című műsorában beszélt vasárnap este.
jan. 16
7:18
Súlyos összecsapások Romániában a kormányellenes tüntetéseken (ATV)
Folytatódtak a súlyos összecsapások vasárnap este Bukarestben az egészségügyi rendszer tervezett privatizálása miatt a kormány, a Traian Basescu államfő ellen tüntetők és a rendfenntartó erők között.
jan. 16
7:33
IKSZ: hívja haza a Jobbik az európai parlamenti képviselőit! (Alternatív Energia)
Haladéktalanul hívja vissza európai parlamenti képviselőit a Jobbik - erre szólította fel az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az ellenzéki pártot hétvégi zászlóégető akciója után az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban.
jan. 16
7:36
Zászlóégetés: rendőrségi ügy, visszahívnák a jobbikos EP-képviselőket (ATV)
A rendőrség feljelentést tett, miután a Jobbik szombati demonstrációján elégették az Európai Unió zászlaját. Az IKSZ felszólította a pártot, hogy haladéktalanul hívja vissza EP-képviselőit, a SZEMA pedig a kormánytól várja, hogy elhatárolódjon.
jan. 16
7:38
Martonyi az IMF-megállapodásról: kemény gazdaságpolitikai feltételekre számítunk (ATV)
Martonyi János megerősítette, hogy a magyar kormány megállapodást akar kötni az Európai Unióval és az IMF-fel, bár kemény gazdaságpolitikai feltételekre számít; a külügyminiszter erről az m1 A Lényeg című műsorában beszélt vasárnap este.
jan. 16
7:40
Újabb republikánus elnökaspiráns szállt ki (ATV)
Kiszáll a republikánus párt elnökjelöltségi küzdelméből Jon Huntsman - jelentette be vasárnap a politikus szóvivője. A politikus arra szólítja majd fel támogatóit, hogy Mitt Romney-t támogassák a folytatásban.
jan. 16
7:42
310 forint az euró, 256 körül a frank (ATV)
Az euróövezet romló kockázati megítélésével párhuzamosan gyengült a hétvégén a forint, hétfőn reggel azonban már erősödésnek indult és visszatért péntek esti árfolyamára.
jan. 16
7:48
A HM más ajánlatokat is vár a szállítóhelikopterek beszerzésére - lapszemle (Infostart)
Nemcsak az amerikai kormány, hanem amerikai és európai ipari szereplők ajánlatait is vizsgálja a Honvédelmi Minisztérium a szállítóhelikopterek beszerzésére vonatkozólag - értesült a Magyar Nemzet.
jan. 16
7:54
Íme, a Golden Globe díjazottjai (ATV)
A Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szerint az Alexander Payne rendezte Utódok volt az idén a legjobb drámai játékfilm és annak főszereplője George Clooney volt a legjobb színész.
jan. 16
8:12
Szijjártó: meglehetősen furcsa a Schmitt-ügy időzítése (ATV)
A miniszterelnök szóvivője szerint minősíthetetlen "bulvárkacsa" a Schmitt Pál köztársasági elnökkel szemben felmerült plágiumgyanú, amelynek meglehetősen furcsa az időzítése.
jan. 16
8:27
Plágiumgyanú - Szijjártó: "bulvárkacsáról" van szó furcsa időzítéssel (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szóvivője szerint minősíthetetlen "bulvárkacsa" a Schmitt Pál köztársasági elnökkel szemben felmerült plágiumgyanú, amelynek meglehetősen furcsa az időzítése.
jan. 16
8:29
Halálra égett egy férfi Kondoroson (Alternatív Energia)
Lakástűzben meghalt egy férfi vasárnap este Kondoroson - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
jan. 16
8:48
Blikk: Deutsch szakított Tündével (ATV)
A Blikk által csak Tündének nevezett, kétgyermekes elvált asszony korábban Lázár János hódmezővásárhelyi kabinetfőnöke volt. A lap szerint Deutsch Tamás 2008-ban Tündére cserélte le második feleségét, Für Ágnest.
jan. 16
9:06
Nagy erőkkel vonul fel az antifasiszták ellen a szélsőjobb (ATV)
A MEASZ tüntetést szervez február 1-re az Új Színház elé, a szélsőjobb azonban ellentüntetésre készül, úgy tűnik, hogy a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és a két gárdista szervezet is csatlakozik.
jan. 16
9:08
IMF: gyászosak az európai kilátások 2012-ben (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgató-helyettese szerint az Európára és a világgazdaságra ható kockázatok magasak.
jan. 16
9:21
MSZP: több kulcsot az szja-rendszerbe! (Alternatív Energia)
Az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer megváltoztatását és a foglalkoztatás jelentősebb támogatását sürgeti az MSZP annak érdekében, hogy enyhíthetőek legyenek az alacsonyabb jövedelmű családok - többek között az élelmiszerek árának növekedése miatt megnövekedett - terhei.
jan. 16
9:23
Hamis márkajelzésű játékokat és ukrán cigarettát foglaltak le a vámosok (Alternatív Energia)
Hamis márkajelzésű játékokat és magyar adójegy nélküli cigarettát foglalt le a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési csoportja - közölte hétfőn a NAV az MTI-vel.
jan. 16
9:24
Facebook-on érdeklődik a budapestiek taxizási szokásairól a BKK (ATV)
Facebook-oldalán kérdezi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi taxik utasait a szolgáltatás színvonaláról.
jan. 16
9:26
Kézilabda Eb: Mocsai megnevezte tizenöt fős keretét (ATV)
A 18 fős keretből, amely Újvidékre utazott, a kapus Tatai Péter, a beálló Szöllősi Szabolcs és a balszélső Vadkerti Attila maradt ki.
jan. 16
9:39
Balatonalmádi járásközpont szeretne lenni (Alternatív Energia)
Tiltakozik a járási rendszer tervezete ellen Balatonalmádi, a település járási központ szeretne lenni - közölte Keszey János (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn az MTI-vel.
jan. 16
9:57
Újabb magyar túlélők itthon (Metropol)
Időközben kiderült, hogy a Costa Concordián dolgozó felszolgálók főnökének akart a kedvében járni az óceánjáró kapitánya, amikor utasítást adott, hogy a hajó szorosan a part közelében haladjon
jan. 16
9:57
Vizsgálóbizottság kutatja Pécs eladósodásának okait (Alternatív Energia)
Ideiglenes bizottság vizsgálná Pécs eladósodásának okait, amennyiben a város közgyűlése következő, csütörtöki ülésén elfogadja a helyi Fidesz-KDNP-frakció erről szóló javaslatát.
jan. 16
9:59
Ma újabb tervet jelentenek be Orbánék (Metropol)
Ma jelentik be a Vidékfejlesztési Minisztériumban, hogy a szaktárca lezárja a vidékstratégiát és meghirdeti az ágazat új fejlesztési koncepcióját a Darányi-tervet. A szakmai rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond.
jan. 16
9:59
Ájult betegeken gúnyolódtak a mentősök (Alternatív Energia)
A magatehetetlen betegeket fényképezték, és a fotókat humorosnak, gúnyosnak szánt kommentárokkal az internetre töltötték fel eddig ismeretlen mentősök az elmúlt hónapokban - derítette ki a Blikk.
jan. 16
10:00
Összeomlott egy bérház, 11-en meghaltak (ATV)
Tizenegy ember halt meg Bejrútban, miután összeomlott egy bérház. A mentés egész éjjel folyt, az áldozatok száma még emelkedhet.
jan. 16
10:18
Amerikai légicsapás végzett a pakisztáni tálibok vezérével? (ATV)
Amerikai légi csapásban életét vesztette a pakisztáni tálibok vezére - közölték pakisztáni hírszerzési források vasárnap.
jan. 16
10:20
NFL: búcsúzott a címvédő Green Bay Packers (ATV)
Búcsúzott a címvédő Green Bay Packers a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) rájátszásának további küzdelmeitől, mivel vereséget szenvedett a vasárnapi főcsoport-elődöntőben.
jan. 16
10:51
Továbbra is súlyos állapotban a kutyák által megtámadott kislány (Alternatív Energia)
Továbbra is súlyos állapotban van az a kilencéves kislány, akit szombaton Budapesten három kutya támadott meg - közölte Harmat György, a Heim Pál Gyermekkorház főigazgatója hétfőn az MTI-vel.
jan. 16
10:54
Csigolyatörés: nem indulhat a vb-n a legjobb magyar női hódeszkás (ATV)
Csigolyatörése miatt nem indulhat el a február 10-én kezdődő oslói hódeszka-világbajnokságon Gyarmati Anna, Magyarország legjobb női versenyzője.
jan. 16
11:06
Orbán: Magyarország eredendően mezőgazdasági ország (Infostart)
Magyarország "minden ellenkező híreszteléssel szemben" eredendően mezőgazdasági ország - jelentette ki a miniszterelnök a Darányi Ignác Terv, a nemzeti vidékstratégia végrehajtási keretprogramjának hétfői bemutatóján. Orbán Viktor a terv céljait a megőrzés, a megújítás és a minőség hármas jelszavával foglalta össze és beszédében sürgette a földtörvény módosítását, illetve további szabályok…
jan. 16
11:09
Kikapott a fideszes jelölt, többségben a függetlenek Fertődön (Alternatív Energia)
A fertődi időközi önkormányzati választáson a hat képviselői helyet öt független jelölt és a Fidesz-KDNP egy jelöltje szerezte meg vasárnap. A polgármesteri tisztséget az eddigi városvezető, Kocsis Ferenc független jelölt nyerte el.
jan. 16
11:11
Schiffer: kizárt, hogy szakadjon a frakció (Alternatív Energia)
Schiffer András szerint nem fog kettészakadni az LMP frakciója azért, mert szombaton bejelentette lemondását a képviselőcsoport vezetéséről.
jan. 16
11:12
Orbán: a magyar föld mindent megadhat nekünk (ATV)
Magyarország „minden ellenkező híreszteléssel szemben” eredendően mezőgazdasági ország – jelentette ki a miniszterelnök a Darányi Ignác-terv, a nemzeti vidékstratégia végrehajtási keretprogramjának hétfői bemutatóján. Orbán Viktor beszédében sürgette a földtörvény módosítását és további szabályok megalkotását a birtok- és tulajdonvédelem érdekében. A miniszterelnöktől azt is megtudtuk: a róka nem…
jan. 16
11:24
Schiffer: Nem fog szakadni a frakció (Infostart)
Schiffer András szerint nem fog kettészakadni az LMP frakciója azért, mert szombaton bejelentette lemondását a képviselőcsoport vezetéséről.
jan. 16
11:27
Schiffer: kizárt, hogy szakadjon a frakció (Metropol)
Schiffer András szerint nem fog kettészakadni az LMP frakciója azért, mert szombaton bejelentette lemondását a képviselőcsoport vezetéséről. Újságírói kérdésre válaszolva kizártnak nevezte a szakadást a politikus hétfőn reggel az LMP frakciójának ülésére érkezve.
jan. 16
12:00
Eddig 6 millió Erzsébet-utalványt állítottak elő (Infostart)
Eddig 6 millió Erzsébet-utalványt állítottak elő a Pénzjegynyomdában - közölte az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat.
jan. 16
12:03
Illegális droglabor egy Nyíregyházához közeli tanyán (Alternatív Energia)
Illegális droglabort számoltak fel a rendőrök egy Nyíregyházához közeli tanyán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság szóvivőhelyettese hétfőn az MTI-vel.
jan. 16
12:05
DK: Orbán Viktor valljon színt Schmitt Pál és a zászlóégetés ügyében (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) közleményben szólítja fel Orbán Viktort, hogy álljon a közvélemény elé és valljon színt Schmitt Pál plágium-ügyében és az uniós zászlót égető jobbikos képviselők botránya kapcsán.
jan. 16
12:21
Pécsi lövöldözés - Jövő szerdán ítélet születhet Gere Ákos perében (Alternatív Energia)
Ítéletet hirdethet a Pécsi Törvényszék jövő szerdán a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának perében.
jan. 16
12:23
LMP-frakcióülés - Mile Lajos: hétfőn még nem választanak új frakcióvezetőt (Alternatív Energia)
Az LMP képviselőcsoportja jelenleg a kialakult helyzetet elemzi és hétfőn nem választ új frakcióvezetőt - mondta az LMP frakcióülésének szünetében az újságíróknak Mile Lajos.
jan. 16
12:24
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
jan. 16
12:39
Jövő héten ítélet születhet a pécsi lövöldöző ügyében (Metropol)
Ítéletet hirdethet a Pécsi Törvényszék jövő szerdán a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának perében. Az ügyészség a 25 éves Gere Ákost előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a 2010 végén kezdődött büntetőperben.
jan. 16
12:39
MSZP: példátlan a Magyarországgal szembeni bírálatok erőssége (Alternatív Energia)
Az MSZP alelnöke szerint az Európai Unió történetében még nem volt példa arra, hogy egy kabinet olyan erős bírálatokat kapjon, mint Orbán Viktor kormánya.
jan. 16
13:15
Az Orbán-kormány másfél évét elemezte a Progresszív Intézet (Alternatív Energia)
A Magyar Progresszív Intézet legfrissebb elemzése szerint az Orbán-kormány eddig a családpolitika területén bizonyult a legkövetkezetesebbnek, míg korábbi ellenzéki ígéreteitől leginkább gazdasági és oktatási kérdésekben tért el.
jan. 16
13:33
Orbán véleményét várja a DK (Metropol)
A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktort, hogy álljon a közvélemény elé és valljon színt a köztársasági elnökkel szemben felmerült plágiumgyanú és az uniós zászlót égető jobbikos képviselők botránya kapcsán - írta hétfői közleményében Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke.
jan. 16
13:33
Évtizedes ingatlancsalási ügyekben születhet ítélet Szegeden (Alternatív Energia)
Több mint tíz éve történt ingatlancsalási ügyekben hozhat elsőfokú ítéletet január 23-án a Szegedi Városi Bíróság; az ügyészség szerint a tizenkilenc vádlott 1997 és 2002 között több sértettet megtévesztéssel vagy fenyegetéssel megfosztott lakástulajdonától.
jan. 16
13:51
Zárt tágyaláson folytatódik Budaházy pere (Metropol)
Zárt tárgyaláson folytatódott a Budaházy György és társai ellen terrorcselekmények vádjával indult büntetőper hétfőn a Fővárosi Törvényszéken.

Keresés