Árok Kornél mellett tüntetettek civil szervezetek, pártok. Közleményük szerint szolidaritásukat és szimpátiájukat kívánták kifejezni Árok Kornél mellett, akit szakszervezeti függetlenített státuszának megszüntetése miatt felmentettek hivatásos szolgálati viszonyából.
Az Európai Bizottság a bírák nyugdíjazásának magyarországi szabályait illetően az egyenlő elbánás elvének érvényesülését, a bíróságok és az adatvédelmi hatóság tekintetében pedig a függetlenség meglétét vizsgálja leginkább - közölte csütörtökön Brüsszelben az uniós végrehajtó testület igazságügyi főigazgatója.
Malina Gueorguiev biztos benne, hogy nem volt olyan személyes kapcsolat Schmitt Pál és édesapja között, amely alkalmat adott volna arra, hogy együtt dolgozzanak az olimpiai mozgalomról szóló tanulmányon - mondta lapunknak a bolgár sportkutató, Nikolaj Gueorguiev lánya.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége attól tart, hogy a vállalkozások egy részénél - főleg az alacsony jövedelmezőségű szakmakultúrákban - több munkáltató nem fogja végrehajtani a teljes körű kompenzációt. A szövetség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában hangsúlyozza: 2012-ben elbocsátásokra és a teljes munkaidős foglalkoztatás átalakítására is számítani kell.
Hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és bűnpártolás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója a Fradi-pálya visszavásárlásával kapcsolatban.
Tematikus kormányüléseken vitatja meg a kabinet a következő hetekben az Európai Bizottság észrevételeit és kezeli azokat az aggodalmakat, amelyeket a testület gazdasági kérdésekben megfogalmazott. Erről a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Teljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János egy osztrák lapnak adott, az újság honlapján csütörtökön közzétett interjúban. A külügyminiszter kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal.
Teljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János egy osztrák lapnak adott, az újság honlapján csütörtökön közzétett interjúban. A külügyminiszter kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal.
Civilek és pártok tüntettek csütörtök este Kaposváron a kormány politikája ellen. A Magyar Szolidaritás Mozgalom (MSZM) somogyi szervezetének felhívására mintegy háromszázan jelentek meg a város főterén - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Civilek és pártok tüntettek csütörtök este Kaposváron a kormány politikája ellen. A Magyar Szolidaritás Mozgalom (MSZM) somogyi szervezetének felhívására mintegy háromszázan jelentek meg a város főterén.
Teljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János egy osztrák lapnak adott, az újság honlapján csütörtökön közzétett interjúban. A külügyminiszter kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal.
Gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda este, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy - állítólag - fiktív tanácsadói szerződés miatt - értesült az MTI Hírcentrum.
Edzés közben rosszul lett, és a helyszínen meghalt egy kilencéves kislány a salgótarjáni uszodában csütörtökön - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Edzés közben rosszul lett, és a helyszínen meghalt egy kilencéves kislány a salgótarjáni uszodában csütörtökön - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy - állítólag - fiktív tanácsadói szerződés miatt - értesült az MTI Hírcentrum.
Gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda este, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy - állítólag - fiktív tanácsadói szerződés miatt.
Gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda este, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy - állítólag - fiktív tanácsadói szerződés miatt - értesült az MTI Hírcentrum.
Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága január 20-i rendkívüli ülésén hallgatná meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert - derül ki a bizottság meghívójából.
A magyarországi helyzetről hallgatott meg beszámolót az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottsága. A kormányfő azt mondta, hogy Magyarország kész megvitatni az Unió és a Valutaalap kifogásait, de érveket vár, nem politikai véleményt. A Fitch szerint pozitív hatása lenne egy IMF-megállapodásnak, de nem járna automatikusan a magyar hitelminősítés javulásával.
Személygépkocsi gázolt el egy gyalogost Sándorfalva határában csütörtök este, a középkorú férfi a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A telefon gazdája aludt, nagyon nagyot hall, vagy igencsak lassan reagál, mert még ezek után sem némította el készülékét, amely perceken át konokul xilofonozott.
Akár a Fidesz "végvárai" is lehettek volna a magyar állampolgárságot nyert határon túli magyarok, de nem lesznek azok. Egyebek között azért, mert a könnyített állampolgársági törvény arrogáns, szomszéd országokat semmibe vevő életbeléptetése visszaüt. Így Magyarországon sok kárt vagy hasznot nem jelent a jogszabály, ám annál több kárt okoz azoknak, akikért állítólag megszületett. A honosítás…
Magyarország függetlenségének megvédése, a nemzetközi közvélemény meggyőzése arról, hogy itt demokrácia van, a kormány melletti kiállás és az alaptörvény védelme mozgatja azokat a civileket, akik előbb január 14-én az örökmécsesnél, majd 21-én a Hősök teréről indulva egy belvárosi sétával demonstrálnának. Bencsik András szerint pártok nem állnak mögöttük, csak a világhálón szervezkednek. A Fidesz…
Vadkenderültetvényt találtak Abonyban - szólt a hír még augusztusban. A rendőrségi nyomozás azonban kiderítette, hogy szó sincs vadkenderről, hanem csak madáreleségről. Erről most küldtek ki hivatalos rendőrségi értesítést az érintettnek.
Jogerősen nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla tegnap azt a mindszenti férfit, aki csaknem egy éven át heti rendszerességgel fajtalankodott nevelt lányával.
Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország - állapította meg a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
Ha politikai akciókban nem is, pártszervezésben hasonló a demokratikus ellenzéki pártok útja: az MSZP és az LMP egyaránt megújult szervezeti formában futhat neki a tisztújításnak.
A makrogazdasági egyensúly megteremtését szolgáló magyar kormányzati lépések meghozatalát támasztotta a Magyarország rendelkezésére bocsátandó hitelkeretről folytatandó hivatalos tárgyalások feltételéül Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója, aki csütörtökön Washingtonban fogadta Fellegi Tamást, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli…
Több tematikus ülést is tart a következő két hétben a kabinet, a jövő héten várhatóan hétfőn, szerdán és pénteken tanácskozik majd, és tárcánként áttekinti az eddig elfogadott törvényeket - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.
Vádat emeltek Törökországban távollétében Sarah Ferguson yorki hercegnő ellen gyermekek magánéleti jogainak megsértése miatt. Elmarasztaló ítélet esetén akár 22,5 év börtönt kaphat a yorki hercegnő. A bírósági tárgyalás napját nem tűzték ki.
Pontosította a Phobos-Grunt űrszonda darabjainak valószínű becsapódási helyét és időpontját a Roszkoszmosz: az orosz űrkutatási hivatal szerint a szonda darabjai vasárnap vagy hétfőn csapódnak be a tengerbe Afrika keleti partvidéke és Madagaszkár között.
Barbár cselekedetnek minősítették az afganisztáni tálibok azt a videót, amelyen amerikai katonák halott felkelők tetemeit gyalázzák meg. A felvételt a YouTube és más videómegosztók tették közzé. A dátum nélküli képeken amerikai tengerészgyalogosok tálib katonák holttestére vizelnek. Megrázó felvételek következnek.
Kemény hangon üzent a magyar kormánynak csütörtökön Koppenhágában José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke a dán uniós elnökség évadnyitója alkalmából tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre foglalkozott Magyarországgal.
Több tematikus ülést is tart a következő két hétben a kabinet, a jövő héten várhatóan hétfőn, szerdán és pénteken tanácskozik majd, és tárcánként áttekinti az eddig elfogadott törvényeket - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.
A makrogazdasági egyensúly megteremtését szolgáló magyar kormányzati lépések meghozatala szükséges ahhoz, hogy az IMF elkezdje Magyarországgal a hivatalos tárgyalásokat a leendő hitelkeretről.
A hét végén hazánkba érkező hidegfront törheti meg az elmúlt hetek szokatlanul enyhe időjárását. Tavaly december 1-je és 2012. január 11-e között 2,5 Celsius-fok volt az átlaghőmérséklet, miközben a sokévi átlag 0 fok körül alakult, ami igen nagy eltérésnek számít.
A Jobbik elnöke szerint 2012 nem a parlamenti munka éve lesz. Az ellenzéki párt célja, hogy segítse a társadalmi önszerveződést és "olyan társadalmi mozgásokat generáljon, amelyekkel a parlamentnek és a politikának számolnia kell" - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjújában Vona Gábor, aki szerint a demokrácia megvédése jelenleg másodlagos az ország szuverenitásának, gazdaságának és…
A Travel Service kidolgozta az üzleti tervét a Malév átvételére - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben szerint a fűtési szezonban eddig az átlagosnál több mint 10 százalékkal kevesebb földgáz fogyott.
Észak-Korea kísérleteket hajtott végre a héten rövid hatótávolságú rakétáival, ami feltehetőleg rutinjellegű kipróbálása volt technológiájának - közölte pénteken egy dél-koreai tisztségviselő.
Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós jogi érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány, és nem látja akadályát azok elfogadásának, de vannak köztük olyanok is, amelyekben messze vannak az álláspontok - mondta a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány, és nem látja akadályát azok elfogadásának, de vannak köztük olyanok is, amelyekben messze vannak az álláspontok - mondta a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
"Már megvette a repülőjegyét" - utalt Moratti arra a sajtóértesülésre miszerint Adriano Galliani, a rivális milánói egyesület alelnöke egy 25+3 millió eurós ajánlattal a zsebében utazik a közeljövőben Manchesterbe.
Babos Tímea három játszmában kikapott pénteken a francia Irena Pavlovictól a selejtező második fordulójában az esztendő első tenisz Grand Slam-tornáján, a Melbourne-ben zajló Australian Openen.
Öt minisztert váltott le kormányában pénteken Noda Josihiko miniszterelnök, hogy könnyebben elfogadtassa a parlamentben az általános forgalmi adó emelését, és más, a költségvetési hiány csökkentéséhez szükséges intézkedéseket.
A lemondásnak lehet akár haszna is a kormányoldal számára: egyrészt megszabadul a botrány miatt teherré vált politikustól, másrészt pozitív példát mutat, harmadrészt két évvel meghosszabbítja a mostani kétharmad által választott államfő mandátumát.