2012. március 9. péntek

márc. 9
16:42
Csaba: változásokra van szükség (ATV)
Azonnali finanszírozási problémák helyett Magyarországnak most hosszú távon a fenntartható növekedés, középtávon pedig az államadósság szintentartásának problémájával kell szembenéznie, ezekre pedig 3-4 éven belül megoldást kell találni – ezt Csaba László közgazdász mondta az ATV Start című műsorában.
márc. 9
16:44
Fukusimai-tragédia: Japán szánalmasan felkészületlen volt (ATV)
Japán szánalmasan felkészületlen volt a tavalyi atomkatasztrófára Kan Naoto akkori miniszterelnök szerint. A politikus úgy véli, alapvető hiba volt atomerőművet építeni egy cunamiveszélyes helyen, ráadásul a tengerparthoz annyira közel.
márc. 9
16:51
A Kúrián a bírák negyedét érintik az új nyugdíjszabályok (Infostart)
A hetvennégy betöltött bírói helyből húsz üresedik meg június végéig a bírák nyugdíjazásának új szabályozása miatt a Kúrián. Darák Péter, a Kúria elnöke ugyanakkor hozzátette: más beosztásban igényt tartana a távozók munkájára.
márc. 9
17:09
Panasszal élt az MNV a Malév-ügyben folytatott nyomozás megszüntetése miatt (Infostart)
Panasszal élt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a Malév-ügyben folytatott nyomozás megszüntetése miatt, mert a légitársaság nevében megkötött viszontgarancia-szerződés kapcsán továbbra is megalapozottnak tartja a hűtlen kezelés gyanúját - közölte a vagyonkezelő.
márc. 9
17:18
230 embert bocsátanak el a Philips székesfehérvári gyárából (ATV)
Várhatóan 2-3 csoportban 230 munkavállalójától válik meg a Philips székesfehérvári gyára, az elbocsátások már megkezdődtek - mondta az MTI-nek a vállalatcsoport regionális kommunikációs vezetője pénteken.
márc. 9
17:20
25 millió euróra perlik Budapestet (ATV)
A CET kulturális-szórakoztató központ beruházás miatt 25 millió euró (mintegy 7,5 milliárd forint) és kamatai megfizetéséért pert indított az MKB Bank a Főváros Önkormányzat ellen a Fővárosi Törvényszéknél.
márc. 9
17:27
Az MKB Bank 25 millió euróra perli a fővárost (Infostart)
A CET beruházás miatt 25 millió euró (mintegy 7,5 milliárd forint) és kamatai megfizetéséért pert indított az MKB Bank a Főváros Önkormányzat ellen a Fővárosi Törvényszéknél.
márc. 9
17:33
IMF/EU-konzultáció - Mit vár a Valutaalap? (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint ugyan az IMF/EU-tárgyalások elhúzódásáért nem Magyarországot, hanem a másik felet terheli a felelősség, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára pedig nem zárja ki, hogy a tárgyalások megkezdéséről hamarosan döntés születik, az IMF azonban továbbra is a magyar kormány tartós elkötelezettségére vár, például a jegybanktörvény kérdésében.
márc. 9
17:36
Tüntetés: felvonult a síita ellenzék a bahreini szunnita uralkodó ellen (ATV)
Több tízezren tüntettek pénteken Bahreinben - az utóbbi hónapokban ez volt az egyik legnagyobb, az ország vezetése ellen szervezett megmozdulás.
márc. 9
17:51
Erősítené az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét a kormány (Alternatív Energia)
Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlamentnek pénteken. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és indokolt mielőbbi hatályba léptetésük.
márc. 9
17:54
Orbánék az IMF-re, az IMF pedig Orbánék tartós elkötelezettségére vár (ATV)
Orbán Viktor szerint ugyan az IMF/EU-tárgyalások elhúzódásáért nem Magyarországot, hanem a másik felet terheli a felelősség, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára pedig nem zárja ki, hogy a tárgyalások megkezdéséről hamarosan döntés születik, az IMF azonban továbbra is a magyar kormány tartós elkötelezettségére vár, például a jegybanktörvény kérdésében.
márc. 9
17:56
Bizottsági eljárás: erősítenék Péterfalvi hivatalát Navracsicsék (ATV)
Erősítené az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét a kormány az Európai Bizottság eljárása nyomán. Az EB-nek azonban azzal is problémája van, hogy az előző adatvédelmi biztost, Jóri Andrást idő előtti távozásra bírták.
márc. 9
18:21
Rendkívüli társulati ülés a Budapesti Kamaraszínházban (Infostart)
Rendkívüli társulati ülést tartottak a Budapesti Kamaraszínházban, a színház dolgozói azt szerették volna megtudni, hogy mikor kapják meg hónapok óta elmaradt bérüket és meddig lesz állásuk.
márc. 9
18:23
Erősítené az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét a kormány (Infostart)
Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlamentnek pénteken. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és indokolt mielőbbi hatályba léptetésük.
márc. 9
18:45
Eljárás kezdeményez egy tagja ellen a győri KDNP-elnökség (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) győri elnöksége eljárást kezdeményez egy tagja ellen, annak civil szervezeti fellépése miatt - közölte Pergel Elza városi elnök az MTI-vel pénteken.
márc. 9
18:57
Pluszban zárt a tőzsde (Infostart)
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,74 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 18.803,43 ponton zárt pénteken.
márc. 9
19:03
MSZP: költözés helyett inkább szűnjön meg a BKK! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) úgy költ 100 millió forintot irodabérlésre, hogy közben a BKV-nál egyre kevesebb az üzemképes busz, a BKV csődje pedig egyre inkább elkerülhetetlennek látszik.
márc. 9
19:06
Orbán: 5,5 millió embernek kell jól fizető munkával rendelkeznie (ATV)
A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán.
márc. 9
19:15
Költözik a Budapesti Közlekedési Központ (Infostart)
Új székházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ - közölte a szervezet sajtóosztálya. A hírek szerint az új épület bérlése évi 95 millió forintba kerül.
márc. 9
19:42
Az elnöki gépről hívta fel Obama Putyint (ATV)
Barack Obama amerikai elnök pénteken a Virginiába tartó különgépe, az Air Force One fedélzetéről felhívta Vlagyimir Putyint, Oroszország megválasztott államfőjét.
márc. 9
20:15
Verekedés egy VIII. kerületi konditeremben (Alternatív Energia)
Bántalmazták egy kondicionálóterem alkalmazottját ismeretlen tettesek pénteken a VIII. kerületi Kőfaragó utcában, majd az egyik támadó szétverte a helyiségben lévő számítógépet és a telefont - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-t.
márc. 9
20:27
Foglalkoztatási szövetkezeteket hoznának létre (Infostart)
Növelné a szociális szövetkezetek foglalkoztatásban betöltött szerepét a közigazgatási és igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslat.
márc. 9
20:36
Foglalkoztatási szövetkezeteket hozna létre a kormány (ATV)
A szociális szövetkezetek foglalkoztatói szerepének hatékonyabb betöltését, valamint foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását célozza az a törvényjavaslat, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek. A törvényjavaslat, elfogadása esetén április elsején lépne hatályba.
márc. 9
20:38
A Chevrolet célja a harmadik WTCC cím 2012-ben (ATV)
A Chevrolet WTCC Racing Team szeme előtt egyetlen cél lebeg az új idény kezdetén – zsinórban harmadszor megkaparintani a márkák és a versenyzők bajnoki címét. Nagyon éles lesz a versengés, hiszen valamennyi csapat újonnan fejlesztett 1.6-os motorokkal indul.
márc. 9
20:54
Egyik féltékeny felesége buktathatta le bin Ladent (ATV)
Egyik első felesége féltékenységből juttathatta az amerikaiak kezére a szenilis és háttérbe szorított Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetőjét – ezt mondta több hónapos nyomozás után egy volt pakisztáni tábornok.
márc. 9
21:03
Ég a nádas Dabas környékén (Infostart)
Kigyulladt a nádas, illetve a száraz fű Dabas mellett. A Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint mintegy 100 hektárnyi aljnövényzet kaphatott lángra.
márc. 9
21:21
Orbán: Utat kell nyitni a vállalkozások előtt - a nap hírei (Infostart)
A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának a kormányfő. Valószínűleg megszavazzák a magyar túlzott deficiteljárással összefüggő bizottsági ajánlást jövő kedden a tagállamok pénzügyminiszterei. Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlamentnek. A nap legfontosabb hírei március 9-én.
márc. 9
21:39
Milyen nyaralást tervezünk idén? (Infostart)
Nyár végéig a megkérdezettek 82 százaléka tervez belföldi utazást, 60 százalékuk pedig a tavalyihoz képest ugyanannyit vagy többet költ itthoni pihenésére - írta a Szallas.hu online piackutatása alapján.

2012. március 10. szombat

márc. 10
5:00
Kitört a botrány, hónapok óta nem fizették a magyar színészeket (ATV)
Botrány volt a pénteki társulati ülésen a Budapesti Kamaraszínházban. A vagyonkezelő munkatársai tájékoztatni akarták a színészeket és a színház dolgozóit a kialakult helyzetről, de hangos szóváltások után egyikük elhagyta a helyszínt.
márc. 10
5:15
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön is úgy számol, mint a kormány, hogy 9:1-re legyőztük Brüsszelt?
márc. 10
5:17
Nem módosíthatják az adatokat (Alternatív Energia)
Nem okozhat semmiféle adatmódosulást a népszámlálási kérdőívek feldolgozásának előkészítése, az úgynevezett kódolás - reagált lapunk cikkére a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Érdemben nem cáfolták információinkat, ám igyekeztek eloszlatni az aggályokat afelől, hogy az állampolgárok által kitöltött, lezárt kérdőívek adataiban bármiféle torzulást eredményezhetne a feldolgozási folyamat. Az…
márc. 10
5:18
Vádemelés: belehalt a rutinműtétbe (ATV)
Vádemelési javaslattal adta át a rendőrség az ügyészségnek annak a fiatalnak az ügyét, aki tavaly nyáron belehalt a perforált vakbél okozta fertőzésekbe egy pécsi kórházban.
márc. 10
5:33
Átadták a felújított Vackor óvodát Devecserben (Alternatív Energia)
Az Országos Katasztrófavédelem összesítése szerint több mint 38 milliárd forintot tesznek ki a vörösiszap-katasztrófa 2012. március 5-ig összesített költségei. A legnagyobb tétel a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kapcsolható - a tárca felügyelte a külterületek mentesítését, és 21,7 milliárdos költséget termeltek. Tegnap egy felújított óvodát is átadtak Devecserben.
márc. 10
5:35
Újabb 800 millió propagandára (Alternatív Energia)
Ismét jelentős összeget költ a Miniszterelnökség kormányzati propagandára. A már eddig is milliárdos kormánymegbízásokat kapott I.M.G. Inter Media Group Kft. a mostani szerződés szerinti 800 millió forint nagy részét - jutaléka levonása után - rádiós- és tévés reklámokra, újság- és óriásplakát hirdetésekre költheti.
márc. 10
5:37
Újabb koki Tasnádinak (Alternatív Energia)
Önbíráskodás, rablás és más bűncselekmények miatt 6 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélte első fokon Tasnádi Pétert a PKKB: annak ellenére, hogy a bíróság szerint is "jogos követelésének" szerzett érvényt, amikor befektetett, de elveszett pénzét kergette. Bár a 62 éves vállalkozónak a korábbi ügyében kiszabott 7 éves büntetést is le kell ülnie, várhatóan mégsem kell több mint 10 évig rácsok mögött…
márc. 10
6:30
„Beletört Orbán bicskája” Több száz járatot szüntetnek meg (ATV)
Több mint 400 vasúti járatot szüntet meg a kormány április közepétől, a cél a busz és vonat járatok párhuzamosságának megszüntetése. Az infrastruktúráért felelős államtitkár szerint ezzel éves szinten 12 milliárdos megtakarítást lehet elérni. A vasutasok a munkájukat féltik.
márc. 10
8:36
Megkezdődtek az előrehozott választások Szlovákiában, alacsony részvétel várható (ATV)
Megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások Szlovákiában: szombat reggel hét órakor országszerte csaknem hatezer választóhelyiség nyílt meg, ezek este tíz óráig tartanak nyitva. A voksoláson rekord alacsony szintű részvétel várható az utóbbi hónapok felmérései és több elemző egybehangzó állítása szerint.
márc. 10
8:38
Csurgó környékén minden harmadik ember állásnélküli (ATV)
Somogy megyében az országos átlagot jóval meghaladó, 22 százalékos a munkanélküliség. A megyei munkaügyi központ legfrissebb összesítése szerint csaknem harmincezer állástalant tartanak nyilván.
márc. 10
8:40
Csőd? A Moody’s nem törlesztőnek tekinti Görögországot (ATV)
A Moody's Investors Service saját definíciói alapján nem törlesztőnek tekinti Görögországot az adósságcserébe bevont, görög jogi szabályozás alá eső államkötvény-hányad esetében - közölte szombat hajnalban Londonban a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja. Közben aktiválódtak a görög csőd esetére kötött származékos biztosítási ügyletek (úgynevezett cds-ek), vagyis kifizetik a befektetőket.
márc. 10
8:42
"Szó sincs róla" Lerántotta leplet a mítoszról az államtitkár (ATV)
Családi programokkal, kötöttség és fennakadás nélkül szeretné lebonyolítani az állami ünnepségeket az operatív törzs vezetője, Kovács Zoltán kormányzati kommunikáciért felelős államtitkár. A második békemenet előőrse 13.30-tól a Dísz térről indul a Lánchídon és a Széchenyi téren át a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd. Az ünnepségek 50 millió forintba kerülnek.
márc. 10
8:54
Obama is gratulált Putyinnak (ATV)
Barack Obama amerikai elnök felhívta Vlagyimir Putyin megválasztott orosz elnököt, hogy gratuláljon neki az orosz elnökválasztáson elért minapi győzelméhez - közölte a washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint péntek este kiadott közleményében.
márc. 10
8:56
Republikánus jelölteket állít Kansas is: Santorum a favorit (ATV)
Rick Santorum egyértelmű favoritja az amerikai Republikánus Párt szombati Kansas állambeli jelöltállító gyűléseinek a közvélemény-kutatások és az amerikai média szerint.
márc. 10
9:03
Változtatnak a kólarecepten (Infostart)
Megváltoztatja népszerű üdítője receptjét a Coca-Cola és a Pepsi, hogy az új kaliforniai szabályozásnak megfelelően ne kelljen rákkockázatra figyelmeztető felirattal ellátnia kólásdobozait és -palackjait.
márc. 10
9:30
Újabb magyar döntős az öttusa Világkupa-versenyen (ATV)
A nemzetközi sportági szövetség honlapja szerint a 2009-ben világbajnok, tavaly vb-bronzérmes Marosi egyenletesen jó teljesítménnyel a hetedik helyen lépett tovább a B csoportból a pénteki selejtezőben.
márc. 10
9:32
"Tüntetés Putyin ellen" Százezer embert várnak Moszkva belvárosába - nézze élőben (ATV)
Újabb tüntetésre készül az ellenzék Moszkvában és több más orosz városban Vlagyimir Putyin múlt heti elnökválasztási győzelmét követően. A hatóságok 50 ezer fő részvételére adtak engedélyt, az ellenzék több ember részvételében bízik.
márc. 10
9:48
Verekedés a bálon: jobbikos képviselő és ismert család az ügyben (ATV)
A verekedés tavalyi év végén történt a szegedi jogászbálon, amelyet az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában (TIK) tartottak. A rendezvényen jelen volt az ügyvédként praktizáló Keresztúri Farkas Csaba, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke is. A politikus – eddig tisztázatlan okok miatt – dulakodásba keveredett egy testvérpárral. A rendőrség…
márc. 10
9:50
Fedettpályás atlétikai vb: Baji Balázs döntőbe jutott 60 gáton (ATV)
Baji Balázs bejutott a vasárnapi középdöntőbe 60 méter gáton az Isztambulban zajló fedettpályás atlétikai világbajnokságon.
márc. 10
10:24
Tovább nő Európában az influenzás betegek száma (ATV)
Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.
márc. 10
10:26
"Támadásra készültek" al-Kaida tagokat likvidáltak a bombázók (ATV)
Legalább 10 al-Kaida fegyveres, köztük a szervezet több vezetője halt meg egy jemeni légicsapásban az ország déli részén.
márc. 10
10:28
„Megállás nélkül zokogott” Két hónap haladékot kaptak Éváék (ATV)
Egyelőre nem lakoltatják ki azt a rákospalotai családot, akikről az elmúlt napokban többször is beszámolt az ATV Híradó. 170 ezres lakbér-, és több százezres közüzemi tartozásuk van. Azóta rengetegen hívtak minket, hogy segítenének. Csütörtök este felhívták őket az önkormányzattól, és azt mondták: egy-két hónapig még maradhatnak az önkormányzati lakásukban, utána pedig családotthonba mehetnek.

Keresés