2012. szeptember 26. szerda

szept. 26
12:05
1 milliós büntetést kapott a Csurgói KK, mert ifikkel állt ki a Veszprém ellen (ATV)
Kötelezettségszegés miatt egymillió forint pénzbüntetésre ítélte a Csurgói KK-t a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi albizottsága.
szept. 26
12:09
Simor: A 2008-as IMF/EU-hitelmegállapodás nemzeti érdek volt (Infostart)
A 2008-as, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval kötött hitelmegállapodás nemzeti érdek, szükséges, fontos és sikeres volt, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kulcsszerepet játszott - mondta Simor András jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai ülésén.
szept. 26
12:21
Fegyveres rablás elkövetőit fogták el Hajdúhadházon (Alternatív Energia)
Egymással is verekedő fegyveres rablókat vettek őrizetbe a rendőrök Hajdú-Bihar megyében - mondta el a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek szerdán.
szept. 26
12:39
Azeri kiadatás - A DK közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz (Alternatív Energia)
Közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz az azeri kiadatás ügyében a Demokratikus Koalíció (DK) - közölte a párt szerdán az MTI-vel.
szept. 26
12:45
Kész a Vízhordó-lépcső és a Savoyai-falszakasz rekonstrukciója a Várban (Infostart)
Elkészült a budai Várban a Vízhordó-lépcső és a Savoyai-terasz alatti falszakasz rekonstrukciója - jelentették be szerdán Budapesten a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. képviselői, akik az országszerte zajló műemlék-rekonstrukciós projektjeikről is beszámoltak.
szept. 26
12:47
Érvényes a Klubrádió pályázata az Ítélőtábla szerint (Infostart)
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozatát, amellyel alaki okok miatt érvénytelenítette a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciára benyújtott pályázatát.
szept. 26
12:49
Sok problémát talált az ÁNTSZ a strandokon (Infostart)
A szezonálisan üzemelő medencés fürdőhelyeken több, a folyamatosan működőknél kevesebb volt a probléma ezen a nyáron - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
szept. 26
12:57
Egymillióért loptak vasrácsot a M3-as metró vonalán (Alternatív Energia)
142 méteres szakaszon loptak el vasrácsot, szerdára virradó éjjel, az M3-as metróvonalon, Kőbánya-Kispest és a Határ út között - értesült a HavariaPress.
szept. 26
12:57
Domonyvölgyi gyilkosság: figyelmeztették a gödöllői egyetem tanulóit (ATV)
Fokozott óvatosságra intette a gödöllői Szent István Egyetem rektora az intézmény hallgatóit és munkatársait a Pest megyei Domonyvölgynél történt gyilkosság kapcsán. Gyöngyösön felismerni vélték a feltételezett elkövetőt, ezért a Heves megyei rendőrség szerdán nagy rendőri erőket vont össze és ellenőrzéseket végez a település környékén.
szept. 26
12:59
Romney beégett: nyitható ablakot akart a repülőgépre (ATV)
Kínos helyzetbe hozta magát kijelentésével Mitt Romney amerikai elnökjelölt, Barack Obama republikánus kihívója, aki azt kifogásolta egy beszédében, hogy nem lehet kinyitni a repülők ablakait.
szept. 26
13:15
Korózs: a kormány összevon, bezár, aztán leépít (ATV)
Közalkalmazottak elbocsátása és egy úgynevezett segélyezési plafon bevezetésének lehetősége is felmerült azon a múlt heti kormányülésen, amelyen azt vitatták, milyen vállalásokat tudna a kormány elfogadni az IMF-fel folytatott tárgyalások során. Korózs Lajos MSZP-s képviselő az ATV Startban szakszervezetek információira hivatkozva azt mondta, az elbocsátások akár kétszázezer embert is érinthetnek,…
szept. 26
13:33
Elhalasztják az Orbán-Merkel találkozót? (Alternatív Energia)
Elterjedt a hír, hogy valószínűleg elhalasztják Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor kormányfő október 11-ére tervezett berlini találkozóját.
szept. 26
13:33
Putyin szerint is gondok vannak az emberi jogokkal Oroszországban (ATV)
Elismerte az orosz államfő szerdai sajtótájékoztatóján, hogy vannak problémák az emberi jogokkal Oroszországban, de óvott attól, hogy a világ csak ezekre összpontosítson.
szept. 26
13:35
"Tarthatatlan az álláspontjuk" Bill Clinton nem hisz Iránnak (ATV)
Az iráni álláspont tarthatatlan: ha Teherán nukleáris fegyverhez jutna, az a térségben nukleáris fegyverkezési versenyt robbantana ki - közölte Bill Clinton volt amerikai elnök egy CNN-nek adott interjúban.
szept. 26
13:51
A gyöngyösi Rózsadombon bujkálhat a domonyvölgyi gyilkos (ATV)
A domonyvölgyi gyilkosság gyanúsítottját Gyöngyösön vélték látni, ezért tegnaptól ma reggelig Gyöngyösön az összes ki- és behajtó autót egyesével ellenőrizték a rendőrök, szerda délután azonban már csak a Gyöngyöst elhagyó autókat ellenőrzik - végül kettő óra magasságában ezt az útzárat is megszüntették.
szept. 26
13:53
Újabb kajakosok távoznának, Janics megkaphatja az életjáradékot (ATV)
A vb-bronzérmes Sarudi Alíz Cipruson folytatja pályafutását, a kilencszeres vb-első Paksy Tímea Ausztriába távozna. Ha Janics magyar állampolgár marad, megkapja az olimpiai életjáradékot.
szept. 26
13:57
Ombudsman: a túl intenzív jogalkotás aránytalanságokhoz vezet (Infostart)
Gyengülnek az ügyvédi autonómia garanciái - mondta Szabó Máté ombudsman az ügyvédi karral kapcsolatos projektjét záró sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
szept. 26
14:27
Íme: Ez lehet Jake Gyllenhaal legújabb alakítása (ATV)
Denis Villeneuve Prisoners című akcióthrillerében vállal szerepet a Variety című szaklap értesülése szerint Jake Gyllenhaal: ha leszerződik, megint rendőrt alakíthat, mint az Amerikában hétvégén debütált filmjében.
szept. 26
14:45
Iszapömlés - Tagadták bűnösségüket a timföldgyár üzemvezetői (Alternatív Energia)
Tagadták bűnösségüket az ajkai timföldgyár hidrátgyártó üzemének vezetői a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásának harmadik napján, szerdán a Veszprémi Törvényszéken.
szept. 26
15:03
MSZP: A fiataloknak nem az öregedő Fidesz kell (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány bejelentette, új diákigazolványt vezet be, és létrehozza az Új nemzedékért kollégiumot, hogy ezen keresztül jussanak pályázati forráshoz az ifjúsági szervezetek. Az MSZP szerint ez csupán szépségtapasz a fiatalok itthon tartásának egyébként égetően fontos kérdéskörében - olvasható az ellenzéki párt közleményében.
szept. 26
15:03
Bajnai támadható, Mesterházy szürke: A Fidesz senkitől nem fél (ATV)
Úgy tűnik, a Fidesz nincs különösebben berezelve sem a demokrata pártok esetleges közös indulásától, sem Bajnai Gordontól. Utóbbi miniszterelnök-jelöltségének jobban örülnének, de az MSZP „szürke” elnökében sem látnak reális veszélyt.
szept. 26
15:05
Egry: a Fidesz is azonosul a Horthy-korszak szellemiségével (ATV)
Nem csak a szélsőjobboldalon van igény a Horthy-kultusz újáélesztésére – legalábbis Egry Gábor történész szerint erre utal, hogy a kormányzó által alapított Vitézi Rend nemrég többek közt a Demokrata című lap főszerkesztőjét, és a cigány származású Mága Zoltán hegedűművészt is tagjai közé fogadta.
szept. 26
15:09
Gyurcsány a kétarcú ellenzékről (Infostart)
A demokratikus ellenzéki ellenállás egyre markánsabb, sokan dolgoznak az Orbán-rezsim leváltásán, ez sokakban reményt ébreszt. A demokratikus ellenzék ugyanakkor megosztott - írja Gyurcsány Ferenc a Facebook profilján. "A ma ismert mozgások és taktikai erőfeszítések könnyen útját állhatják az ellenzék remélt győzelmének. És sajnos, ma mintha ennek lenne a legnagyobb valószínűsége" - vélekedik a…
szept. 26
15:21
Rogán: növekedést segítő IMF-megállapodás kell (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánynak a gazdasági növekedést segítő megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal.
szept. 26
15:27
Rogán: a szocialisták tisztában voltak a 2008-as hitelmegállapodás következményeivel (Infostart)
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint az MSZP és a szocialista kormány tisztában volt a 2008-as IMF-megállapodás várható, súlyos következményeivel, azzal, hogy megszorítások lesznek.
szept. 26
15:39
Eltűnt magyar túrázó: sziklafal tövében találták meg a holttestét (ATV)
Egy tengerparti sziklafal tövében találták meg a Skóciában múlt héten elhunyt magyar fiatalembert - közölték szerdán az MTI érdeklődésére a helyi hatóságok.
szept. 26
15:41
"Elcsukló hangon" tagadta bűnösségét az ajkai timföldgyár hidrátosa (ATV)
Tagadták bűnösségüket az ajkai timföldgyár hidrátgyártó üzemének vezetői a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásának harmadik napján, szerdán a Veszprémi Törvényszéken.
szept. 26
16:03
Így tájékoztatták a magyarországi civilek az európai delegációt (Infostart)
Civil szervezetek számoltak be az európai alapelveket érintő magyarországi közjogi fejleményekről az Európai Parlament (EP) igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága delegációjának Budapesten.
szept. 26
16:05
Őket támogatják a legelkötelezettebb magyar szavazók (Infostart)
A Tárki szeptemberi pártpreferencia-kutatása alapján tovább emelkedett a nem választók aránya; kizárólag a Demokratikus Koalíció (DK) tudta növelni népszerűségét, míg a parlamenti pártok támogatottsága csökkent vagy stagnált az elmúlt hónapban.
szept. 26
16:15
Fordulat? Megduplázták népszerűségüket Gyurcsányék (ATV)
A Tárki szeptemberi pártpreferencia-kutatása alapján tovább emelkedett a nem választók aránya; kizárólag a Demokratikus Koalíció (DK) tudta növelni népszerűségét, míg a parlamenti pártok támogatottsága csökkent vagy stagnált az elmúlt hónapban.
szept. 26
16:33
Iszapömlés - Tagadták bűnösségüket a timföldgyár üzemvezetői (Alternatív Energia)
Tagadták bűnösségüket az ajkai timföldgyár hidrátgyártó üzemének vezetői a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásának harmadik napján, szerdán a Veszprémi Törvényszéken.
szept. 26
16:33
Ombudsman: gyengülnek az ügyvédi autonómia garanciái (ATV)
Gyengülnek az ügyvédi autonómia garanciái - mondta Szabó Máté ombudsman az ügyvédi karral kapcsolatos projektjét záró sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
szept. 26
16:51
Tárki: a Fidesz, a DK és az MSZP szavazói a legelkötelezettebbek (Alternatív Energia)
A Tárki szeptemberi pártpreferencia-kutatása alapján tovább emelkedett a nem választók aránya; kizárólag a Demokratikus Koalíció (DK) tudta növelni népszerűségét, míg a parlamenti pártok támogatottsága csökkent vagy stagnált az elmúlt hónapban.
szept. 26
17:09
Rogán: a növekedést segítő IMF-megállapodás kell (Alternatív Energia)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a 2008-as IMF-megállapodás rontotta a gazdasági növekedési lehetőségét, ebből okulva a kormánynak most a növekedést segítő egyezséget kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal.
szept. 26
17:09
Kártérítés fizetésére kötelezte a magyar államot Strasbourg (ATV)
Tízezer euró kártérítés és 3350 euró perköltség megfizetésére kötelezi a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bíróságának szerdán született, egyelőre nem jogerős ítélete egy 2006-os rendőri igazoltatás során történtek miatt - tudatta közleményében a strasbourgi bíróság.
szept. 26
17:11
Pénzt fizetnének a Putyin-ellenes punkok nyomára vezetőknek (ATV)
Pénzzel jutalmazná a Pussy Riot punkegyüttes szabadon lévő tagjainak nyomára vezetőket a Nasi (Mieink), a Kremlt támogató orosz ifjúsági mozgalom vezetője - értesítette szerdán a szervezet az Interfax orosz hírügynökséget.
szept. 26
17:15
Társadalmilag hasznos szoborleöntés (Infostart)
A kereki Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péter ügyvédet az ügyben szerdán első fokon ítéletet hirdető Siófoki Városi Bíróság bűnösnek mondta ki rongálás vétségében a sértettnek okozott vagyoni kár miatt, de kimondta azt is, hogy cselekedete "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt".
szept. 26
17:27
A bíróság szerint a Bomba veszélyeztette a Hell jó hírnevét (ATV)
A Fővárosi Ítélőtábla tisztességtelen piaci magatartás miatt indított versenyfelügyeleti eljárásában meghozott jogerős ítéletében megállapította, hogy az osztrák tulajdonban lévő Bomba Energy Drink Kft. veszélyeztette a magyar tulajdonban álló Hell Energy Magyarország Kft. jó hírnevét azáltal, hogy 2010-ben, a Hell szikszói palackozóüzem-beruházása során a média részére kiküldött leveleiben…
szept. 26
17:29
Bíróság: "erkölcsileg pozitív tartalmú" volt Horthy lefestése (ATV)
A kereki Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péter ügyvédet az ügyben szerdán első fokon ítéletet hirdető Siófoki Városi Bíróság bűnösnek mondta ki rongálás vétségében a sértettnek okozott vagyoni kár miatt, de kimondta azt is, hogy cselekedete "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt".
szept. 26
18:03
"Előfeltételek nélkül" Íme Orbánék válasza az örmények lépésére (ATV)
A magyar kormány érdekelt abban, hogy Örményország előfeltételek nélkül szüntesse meg a két ország diplomáciai kapcsolatainak felfüggesztését - tájékoztatta jegyzékben a Külügyminisztérium az örmény külügyi tárcát.
szept. 26
18:05
Bojkottálták a holokauszttagadó iráni elnök felszólalását (ATV)
Az Egyesült Államok küldöttsége bojkottálta az iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád szerdai felszólalását az ENSZ Közgyűlésében az ülésszak általános vitáján.
szept. 26
18:09
Meddig tarthat még a nyár? (Infostart)
Pénteken visszavonulót fúj a vénasszonyok nyara, vasárnapra pedig itt az újabb hidegfront, ismét beborul az ég és újra többfelé lehet majd csapadékra számítani eső, zápor formájában. A hőmérséklet újból csökkenni fog.
szept. 26
18:11
Kártérítésre kötelezi a magyar államot a strasbourgi emberi jogi bíróság (Infostart)
Tízezer euró kártérítés és 3350 euró perköltség megfizetésére kötelezi a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bíróságának szerdán született, egyelőre nem jogerős ítélete egy 2006-os rendőri igazoltatás során történtek miatt - tudatta közleményében a strasbourgi bíróság.
szept. 26
18:21
EP-küldöttség: hasznos tárgyalásokat folytattunk Budapesten (ATV)
Juan Fernando López Aguilar (szocialista) és Rui Tavares (zöldpárti) európai parlamenti (EP) képviselő szerint nagyon hasznos, sikeres és informatív tárgyalásokat folytattak Budapesten az elmúlt három napban, amikor a közelmúltbeli jogi változásokról tájékozódtak, következtetéseket azonban egyelőre nem vonhatnak le a magyarországi helyzetről.
szept. 26
18:27
Az ír gázoló ügyében nem közvetítésre, megoldásra van szükség (Infostart)
A magyar igazságügy-miniszter szerint nem az Európai Bizottság közvetítő szerepére van szükség a Tobin-ügy rendezéséhez, hanem "megoldásra". Navracsics Tibor szerdai, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva azt mondta, az Európai Unió politikai nyomást gyakorolhatna annak érdekében, hogy a két magyar gyereket még 2000-ben elgázoló ír férfival, Francis Ciarán Tobinnal szemben…
szept. 26
18:39
Hagyó-per - MSZP: a rendőrség és az ügyészség tisztázza magát (Alternatív Energia)
Az MSZP felszólítja a rendőrséget és az ügyészséget, hogy tisztázzák Antal Attilának, a Hagyó Miklós és társai ellen indított büntetőper harmadrendű vádlottjának az ügy tárgyalásán megfogalmazott vádjait, amelyek "komolyan rombolják a közbizalmat" - mondta Mesterházy Attila pártelnök szerdai sajtótájékoztatóján.
szept. 26
19:15
Veres: szakmai körökből nem kapott kritikát a 2008-as IMF-megállapodás (Alternatív Energia)
Szakmai körökből azóta sem kapott kritikát a 2008-as IMF-megállapodás, a kritikai megjegyzések politikai körökből érkeztek - fejtette ki Veres János MSZP-s képviselő, a 2008-as IMF/EU-hitelmegállapodás aláírásakor hivatalban lévő pénzügyminiszter szerdán egy bizottsági meghallgatáson.
szept. 26
19:39
Ellentétes véleményeket hallott a Magyarországra küldött vizsgálóbizottság (Infostart)
Juan Fernando López Aguilar (szocialista) és Rui Tavares (zöldpárti) európai parlamenti (EP-) képviselő szerint nagyon hasznos, sikeres és informatív tárgyalásokat folytattak Budapesten; az elmúlt három napban a közelmúltbeli jogi változásokról tájékozódtak, következtetéseket azonban egyelőre nem vonhatnak le a magyarországi helyzetről.
szept. 26
20:45
Tobin-ügy: nem közvetítést, hanem megoldást sürget Navracsics (ATV)
A magyar igazságügy-miniszter szerint nem az Európai Bizottság közvetítő szerepére van szükség a Tobin-ügy rendezéséhez, hanem "megoldásra".
szept. 26
21:45
További kiadáscsökkentések jöhetnek az IMF-megállapodás előtt - a nap hírei (Infostart)
További kiadáscsökkentő intézkedéseket is hozhat az IMF-megállapodás érdekében a kormány. Parlamenti vitanap összehívását kezdeményezi a köznevelési rendszer átalakítása miatt az MSZP. Három és fél milliárd forintos fejlesztést hajt végre szolnoki gyárában a Stadler.

Keresés